2018. április 11., szerda

Menekülni...






Bár menekülni akartam, mégis beléd botlottam…

Véletlenül..?
S a véletlenek sora egyre bővült…
Egyre több és több lett...
Így épült egy híd a véletlenekből…
Két lélek között…

Nem véletlenül…

Rettegj csak az érzéseidtől…
Zárd el őket…
Tegyél úgy, mintha nem lennének…
S azon kapod majd magad…

Semmi sem az aminek gondoltad…

Hazugságban élsz…
Próbálod nem észrevenni azt, ami nyilvánvaló…
Hiszen menekülni még mindig egyszerű…
Te döntesz…
Rettegsz, vagy felvállalsz…
Hagyod, hogy hassanak rád…
Vagy bezársz…

Ne gondold, hogy az élet olyan, amilyennek képzeled…

A saját útján jár…
Te meg a magadén…
S ezek bizony nem azonosak…
Nem mintha boldog akartam volna lenni, nem…
Pusztán menekülni akartam...
Igen, menekülni…
Csak később jöttem rá…
Minek kell a kiindulópontnak lennie…

A vágyaknak…

Az ember azt hinné, más az, ami megmenti…
A kötelesség…
A tisztesség…
Az, hogy jó legyen…
De, nem…

A vágyak mentik meg az embert…

Ez az egyetlen, ami valódi….
Velük megmenekülsz…

Csakhogy későn jöttem rá..!

Ha időt adsz az életnek…
Könyörtelen, különös fordulatokat vesz…
S egy szép napon Te is azt fogod látni…
Már csak úgy lehetnek vágyaid…

Ha bajt okozol velük magadnak…

Minél jobban kapálózol, annál jobban belegabalyodsz…
Minél inkább lázadsz, annál jobban sérülsz…

S elhiheted, nincs menekvés..!

Túl későn kezdtem vágyakozni…
Minden erőmmel…

Annyi bajt hoztam magamra, hogy el sem bírod képzelni…

                                                                            €$@ß@

2017. november 19., vasárnap

Talán...





Talán vad vagyok talán szelíd...

Talán elhamvasztom az emlékeid...
Talán tudom miről álmodsz...
Talán én vagyok izgató álmod...
Talán remény vagyok ezen a Földön...
Talán a szabadság talán a börtön...
Talán láttalak talán vártál...
Talán kerestél lásd megtaláltál...
Talán sodor téged is az élet...
Talán én is kerestelek téged...

Talán hit vagyok szelíd és kitartó...

Talán az ablak talán az ajtó...
Talán érezlek talán érzel...
Talán nekem is fáj amikor vérzel...
Talán a vágyam valóra váltod...
Talán csók leszel kéjszomjas számon...
Talán öröm leszek talán a bánat...

Talán sírok ha hiába várlak...

Talán ölelsz talán ölellek...
Talán követsz talán követlek...
Talán a múlt vagyok talán a jelen...
Talán a jövő ami már itt van jelen...
Talán vége lesz egyszer talán sohasem...

Talán elmerengsz talányokkal teli versemen...


           €$@ß@

2017. november 11., szombat

Örökre...





Vannak olyan emberek, akik hozzám beszélnek...
De valamiért, még sem hallom őket.

Vannak, akik megsebeznek...
De rajtam, még heg sem marad...

S van egy olyan...
Aki, csak úgy megjelent az életemben...
S örökre nyomot hagyott benne.

                                    €$@ß@


2017. október 23., hétfő

Az idő...




Bár minden sebet nem gyógyíthat meg...
De megmutatja, bármi is történt...

Az miért is jó nekem... 

Erősebbé válni, tovább állva maradni.
S, hogy bármit legyőzzek...

Ahhoz, előbb le kell győznöm saját magam...

A csillagokat persze senki nem hozza majd le...
De bolond vágyak helyett többet ér...
Ha megteszem majd amit kell...
S ha jókor vagyok jó helyen...

Amíg van újabb nap, s míg a szívem visz...

Nehéz az lehet, de lehetetlen az nincs...
Amíg van újabb nap, az lesz a fejemben... 

Lehet, hogy nehéz lesz, de lehetetlen az nem...


                              €$@ß@



2017. október 11., szerda

Az Igazi visszatér...





Az igazi táncban az a legszebb…
Ha messzire röpül tőled a társad…
De te egyedül, magányosan pörögve is tudod..

Visszatér hozzád…

Ha nem tér vissza…
Nem volt igazi tánc.
Ha szerelmes vagy…
Minden táncról azt képzeled, hogy igazi.
Nem az..!
Vannak szép táncok, örömteli táncok…
Pillanatnyi boldogságot, kéjt és önfeledtséget adó táncok…
De nem igaziak…

Az igaz tánc kibírja a távolságot…

Kibírja az elengedést…
Kibírja, hogy sokáig nem látom, nem ölel, nincs mellettem…
Máshol jár, messze jár, nem is gondol rám…

De a közös zenét mégis hallja…

S ha eljön az ideje, visszatér hozzám…
Együtt forgunk tovább…
Az igazi táncospárnak az a titka, hogy közös a zenéjük…
Csak ők ketten hallják az egész világon…

S ha a zenéjük szól, egymásra gondolnak…

Tudják, hogy ők összetartoznak…
Az ilyen tánc ritka manapság…

Az igaz visszatér, ne félj…

A nem igaziért pedig nem kár.


                          €$@ß@


2017. szeptember 24., vasárnap

Gondolatok Nő és Férfi elköteleződéséről... 4. fejezet...







Mit is fűzhetnék még hozzá..?

Az elköteleződés tudatos döntés... 

Kimondott, és külvilág számára is kinyilatkoztatott ígéret arra... 
A kapcsolatot jóban, rosszban... 
Egészségben, betegségben... 
Jó, és rossz szelek idején is... 
Őrizzük, megtartjuk, ápoljuk, és küzdünk érte. 
A valódi, színtiszta, biztos alapokon nyugvó...
Szerelmes, szeretetteljes társkapcsolat... 
Megnyugtató kiszámíthatóságot...
Jövőképet, tervezhetőséget... 
Vatta-puha érzelmi biztonságot nyújt.

De szép is lenne, ha ez mindig igaz lenne...


Mert bizony ha igaz lenne...
Nem mi lennénk az első helyen a válások terén...
Ne maradj félelemből...
Ha szeretetből és örömből nem vagy képes maradni...


                                     €$@ß@


2017. szeptember 23., szombat

Gondolatok Nő és Férfi elköteleződéséről... 3. fejezet...





A talán férfi életét, masszívan átszövik a talányok. 

Amit az emberi kapcsolatokról véleményez...

Mindössze két szóban megfogalmazható... 

Kötődni veszélyes. 


Nem akar, vagy nem tud tartósan elköteleződni... 

De ezt általában még önmagának sem vallja be... 
A társának pedig főleg nem.
Mert ráadásképp még súlyosan konfliktuskerülő is. 
A talán férfi nem találja a kivezető utat...
Jelenlegi párkapcsolata labirintusából.
Kilépni nem mer... 
Benne maradni pedig nem jó neki. 
Megpihen egy limitált időre... 
Még élvezi is a párkapcsolat előnyeit... 
A gondoskodást, a törődést, az érzelembőséget... 
Azt, hogy nem a semmi ágán himbálózik... 
Van hová hazamennie. 

Számára azonban ez nem végcél... 


Csupán tartózkodási pont. 

A nő szíve mélyén érzi... 
A kapcsolatot mély nyughatatlanság, és hiányérzet szövi át... 
Ez még mélyebbre lökdösi őt... 
A bizonytalanság, a kétség okozta gyötrődés...
A válaszkeresés bugyrába. 
Nem hagyják el egymást...
Pedig tudják, ebben a megrekedő kapcsolatban...

Valós igényeik kielégületlenül maradnak. 


Az évek telnek... 

Kapcsolatukat, közös jövőjüket illetően nem hoznak döntést... 
A komfortzóna biztonságos, és halálosan unalmas... 
A változás pedig kecsegtető és iszonytatóan rémisztő egyben.




                                 €$@ß@