Fame-Fény... (Bereczki Zoltán)

Bébi, nézz most Rám, Te mindent láthattál...

Láttad azt, hogy küzdelem lett az életem, hogy egyszer a fényben láss..!

De ez még nem minden, csupán a kezdet még...

Képzeld el, nagy címlap az ég, s csillagként ott fenn..!
Az Én nevem, nézd..!
Fény..!
Szárnyára vesz majd a hírnév, szólít egy hang...

Te is szállj..!

Átölelnék minden embert, hisz általuk lettem sztár..!
Fény..!

Érzem, hogy éget, hogy átjár, így lesz ez már örökké..!

Szállj!
Láthatod majd, csak Rám nézz, emlékezz Rám, amíg élsz..!
Emlékezz..!
Emlékezz..!
Bébi, ha itt a láz, csak taps kell, semmi más..!

Hát higyj bennem és légy nagyon jó...
Úgy szeress, hogy érezzem, nincs is rá szó..!

Bébi, a fénybe föl, nagy út a semmiből.
De egy nap mindent megkapok Én, s Értem gyúl ki a fény..!
Fény..!
Szárnyára vesz majd a hírnév, szólít egy hang..
Te is szállj..!
Átölelnék minden embert, hisz általuk lettem sztár..!
Fény!

Érzem, hogy éget, hogy átjár, így lesz ez már örökké..!

Szállj..!
Láthatod majd, csak Rám nézz, emlékezz Rám, amíg élsz..!
Emlékezz..!
Emlékezz..!
Emlékezz..!
Emlékezz Rám..!
Fény..!
Szárnyára vesz majd a hírnév, szólít egy hang Te is szállj..!
Átölelnék minden embert, hisz általuk lettem a sztár..!
Fény..!

Érzem, hogy éget, hogy átjár, így lesz ez már örökké..!

Szállj..!
Láthatod majd, csak Rám nézz, emlékezz Rám, amíg élsz..!

FÉNY..!

Majd holnap...

Kedvesem...

Egy félig csókolt csókodnak a tüze, ugyanúgy Lángol éget.
Hideg egyedül az este...

Nélküled hideg minden este...

Néha szaladunk, sírva szaladunk, de most már oda érünk.
Hányszor megállunk összeborulunk, égünk majd fázunk.

Ma elmaradt a nászunk.

Bevégzett csókoddal lennénk, s nem csak álmodnék szívesen...

De kell az a csók, kell az a tűz... 

S mondjuk kisírt szemmel, tovább álmodozva...
Holnap...

Majd holnap...

                         €$@ß@

Nem jön álom a szememre...

Hideg az este, támad a fagy, ropog a hó a talpad alatt...

Búcsúzol, most ennyi elég, értem végre, nincs még vége.

Körülölel a fény és a zaj, nem is bánom, ha mást nem akar...

Mert olyan jó, hogy vagy Te Nekem, minden rendben, védesz engem.

S már nem bánt a szó, itt a szívemben régen...

Ami nem kimondható, mert vár a holnapom, megmutathatom...

Mind azt, ami jó.

Ha nem jön álom a szememre, mi juthatna ilyenkor az eszembe...

Csak Te lehetsz az, veled olvad a jég, csak Te vagy az, aki ha közelebb lép.

Akkor már nem jön álom a szememre, mi juthatna ilyenkor az eszembe...

Csak Te lehetsz az, veled olvad a jég, csak Te vagy az, aki a szívemben ég.

Egy rövid üzenet az asztalon, írod, hogy sietsz, és hogy szeretsz még nagyon...

Ha jön a holnap, itt leszek még, bárhol jártam, csak Rád vártam.

Mindig új vagy és mindig más, de Nekem bejön ez a változás...

Nem is tudod, ki vagy Te Nekem, már minden rendben, mert védessz Engem.

S már nem bánt a szó, itt a szívemben régen...

Ami nem kimondható, mert vár a holnapom, megmutathatom...

Mind azt, ami jó.

Ha nem jön álom a szememre, mi juthatna ilyenkor az eszembe...

Csak Te lehetsz az, veled olvad a jég, csak Te vagy az, aki ha közelebb lép.

Akkor már nem jön álom a szememre, mi juthatna ilyenkor az eszembe...

Csak Te lehetsz az, veled olvad a jég, csak Te vagy az, aki a szívemben ég.

Akkor már nem bánt a szó, Ami a szívemben úgy régen...

Ami nem kimondható, csak Én hallhatom, Én láthatom...

Mindazt ami jó.

Ha nem jön álom a szememre, mi juthatna ilyenkor az eszembe...
Csak Te lehetsz az, veled olvad a jég, csak Te vagy az, aki ha közelebb lép.

Akkor már nem jön álom a szememre, mi juthatna ilyenkor az eszembe...
Csak Te lehetsz az, veled olvad a jég, csak Te vagy az, aki a szívemben ég.

Szívemben ég...

Csak Te vagy az aki a Szívemben ég.

Szabadságot hozok...

Ahogy a felhők mögül, bújik elő a nap...
Mindjobban vágyom, hogy végre lássalak.

Kezemben lapát közben Rád gondolok...
Havat lapátolok, szabadságot hozok.

A fejem tiszta, a céljaim pontosak...
Nem lehet semmi, ami ennél fontosabb.

Szégyenkezni a múltért, már nem fogok...
Hólapátolás közben, íródnak a verssorok.

Csoda, hogy élek, csoda, hogy élhetünk...
Hamvából éledt újra a szerelmünk.

Lüktető agyamban vérrel írt verssorok...
Hó falat bontok, szabadságot hozok.

Vadlóként vágtató gyönyörű gondolat...
Lüktető sebeket kötöző mozdulat.

Szomjakat oltó, nyugtot adó borok...
Még mindig havat lapátolok, szabadságot hozok.

A tél erejétől, Veszprém jégpályává vált...
Az ember újból embernek érzi magát.

Felejtést nem tűrő, ködbe vesző korok...
Havat lapátolok, s csak a mai napra gondolok.

                               €$@ß@