Mert szeretlek...

Ha karomba zárlak Téged, a szabadság ölel...

A világ, csak rángat Engem, a karod ringat el.
Ha mézedbe olvadok, nem tudom, hol vagyok..
Minden dolgom várhat, lehet a neved...
Öröm vagy bánat, Én otthon vagyok nálad.
Ölelj meg újra, ölelj meg ugyanúgy, még egyszer...

Csak az a múltad, amire velem együtt emlékszel.

Ha fáradtan ébredsz, nekem ugyanannyira tetszel...
Nem a szépség szobra vagy, hanem, egy igazi ember.
Éjek és nappalok, ördögök, angyalok, minden elmúlik egyszer.

Rövid az élet ha gyorsítva éled, hosszabbítsd meg egy perccel.

Ölelj meg újra ölelj meg ugyanúgy még egyszer...

Csak az a múltad, amire velem együtt emlékszel.

                                             €$@ß@

Emlékszel...?

Emlékszel...?

A zuhany alatt álltunk, szenvedélyesen csókolóztunk...

Egymás testét, tusfürdővel símogattuk...
Lágyan megérintelek az ajkammal, nyelvemmel...
Érezem, hogy felhevülsz...
Letérdelek előtted...
Nyelvemmel gyengéden megérintem a csiklód...
Szereted, ahogy csinálom, tested vad vonaglásba kezd...
Nem bírod tovább...
Azt akarod, hogy belédhatoljak!

A karjaimba veszlek, lábaiddal átkulcsolod a derekam...

Lassan elmélyülök benned, kéjesen felsóhajtunk!
Gyengéden megcsókoljuk egymást...
Majd az ajkammal útrakélek...
Csókot lehelek a nyakadra...
Lágyan megérintem a melleidet...
Majd épphogy hozzáérek, nyelvem hegyével a mellbimbódhoz...

Elszabadul a szenvedély, testünk összhangban mozog...

Egyre vadabbul!
Nem tudunk, de nem is akarunk leállni!
Elhatalmasodik rajtunk a gyönyör...
Melyet, szerelemmel adtunk egymásnak...

Nem akarom, hogy csak emlék maradjon...

                                €$@ß@

Szenvedély...

Hidd el, hogy az élet értelme nem más...

Csak a szenvedély...

Mely egy napon áthatja szívünket, lelkünket és testünket...

S aztán örökké ég, a halálig.

Akármi történik is közben.

S ha ezt megéltük, talán nem is éltünk hiába.

Ilyen mély, ilyen gonosz, ilyen nagyszerű...

Ilyen embertelen a szenvedély…

S talán nem is szól személynek... Csak a vágynak.
Vagy mégis személynek szól...!

Örökké és mindig, csak annak az egy és titokzatos személynek...

Aki lehet jó, lehet rossz...
De cselekedetein és tulajdonságain...
Nem múlik a szenvedély bensősége...

Mely hozzákötöz...

Hozzám kötöz...

                €$@ß@

Még egy kicsit... Élj!

Ha hiszed, ha nem, van, akinek Te is kellesz.

Tudom, már ismered, s félve mondanád a nevét.

Emlékfoszlány kacsint a régi időkből...
Mosolyogsz, próbálsz nevetni, de mind ez, hamis.
Tétova mozdulat, szaggatottságot sző...

Majd minden marad... Úgy... Ahogy már tavaly is.

Pedig kell valaki, ki ölel, ha fázol...

Valaki, ki mellett könnyű a nevetés...

Aki nyugtat, amikor az élet gázol...

S ki megmutatja mi az igaz szeretés.

Kell, aki súgja szerelmesen nevedet...

Ki neked többet ér majd mindenki másnál...

Valaki, aki félt és aggódik érted...

Ki, ha későn mész haza, remegve vár rád.

Kell valaki, aki megfogja a kezed...

És segít menni, ha néha rögös az út...

Ki arra bátorít, hogy dobd messze, s feledd el...
A szomorúságot, a bánatot s a bút.
Ám magányod hálóját szorgosan szövöd...

Ahelyett, hogy most egy hatalmasat lépnél.

Vedd már észre, ez még mindig a te köröd...

Nyisd ki hát ajtód... S még egy kicsit... Élj!

                  €$@ß@

Ne engedj el...

A pillanat örök, megmarad, ha minden más elveszett.

Szívedben él tovább, őrizd meg az együtt töltött perceket.

Meddig kellett várnod, s mennyit vártam Én...
De lelkünk éjszakáját megtörte a fény.

Ne engedj el!

Ne engedj szabadon, nem akarlak feledni, a szenvedés jutalom.

Ezen az úton akarok járni, lehet rögös, lehet nehéz.

A szó most hallgat, csak a szív beszél.
Lángolj tovább, s Én őrzöm, mit attál már nekem.

Csak rajtunk áll, hogy e láng örök legyen.

                                €$@ß@

Mert így akarta Végzetük...

A szabad madár az erdőben, a rab a kalitkában élt.

Találkoztak, mikor eljött az óra... Mert így akarta Végzetük.

A szabad madár kiáltott...
Ó, szerelmem, repülj az erdőbe velem!
A rab madár suttogva válaszolt...
Gyere ide, megférünk a kalitkában mindketten.
A szabad madár így szólt...

Rácsok közé... Rácsok között tárjam ki a szárnyamat?

Ó, jaj... Sírt a rab madár...
Nem tudnék hol megpihenni az égben, a felhők alatt.
A szabad madár kiáltott...

Ó, szerelmem, zengd el nekem az erdők dalát.

A rab madár halkan válaszolt...
Bölcs szóra tudlak tanítani csupán.
A szabad madár kiáltott...

Nem, ó, nem! A dalt nem lehet megtanulni sohasem.

A rab madár elszomorodott...
Az erdők dalát... Sajnos... Nem ismerem.
Szárny szárny mellett sose repülhetnek...

Bár szerelmük erős és vágyakkal teli.

Elválasztja őket a rács...

Hiábavaló a vágy, hogy szeressék egymást.

Énekelnek...
A szárnyuk sóvárogva csattog... A szabad madár kiált...
Én félek, rettegem a kalitkádon a bezárt ajtót.
A rab madár suttogva válaszolt...

Ó, jaj, nekem, erőtlen... Halott szárnyú rab vagyok.

                                          €$@ß@

Akarat...

Vérré, reflexé, ösztönné, jellemmé és végső soron sorssá...

Csak az lesz, amit sokszor ismétlünk.

Ha valamiben nincs hosszú időn át tartó munka...

Sohasem lesz a miénk.

Ezért a valódi akarat nem csupán az...
Ami benső vezérünkből eredően villámként átcikázik rajtunk...
S bevilágítja lelkünk homályos tájait...

Hanem az, amit sokáig akarunk.

                       €$@ß@

Gondolataid, teremtőerővel bírnak...

Az az ember gazdag igazán...

Aki tudja, hogy gondolatai teremtőerővel bírnak...

Hogy amit érez, azt magához vonzza...

Hogy amit képzel , azzá válik.

                                       €$@ß@

Ha szeretsz...Többnek látsz, mint amilyen vagyok...

Ha azt mondod...

Olyannak szeretlek, amilyen vagy...

Nem igaz.
Mert ha valóban szeretsz...

Többnek látsz, mint amilyen vagyok.

Ha szeretsz valakit, fölfelé nézel rá.
Minőségileg többnek látod.

              €$@ß@

Idővel megtanulod...

Idővel az ember megérti, mi a különbség a között...

Hogy tartasz egy kezet, vagy leláncolsz egy lelket.

Megtanulod, hogy a szerelem nem azt jelenti...
Hogy esténként lefekszel valakivel.
Hogyha nincs valaki melletted...
Nem azt jelenti, hogy egyedül vagy.
Megtanulod, hogy egy csók még nem szerződés...
Az ajándék még nem ígéret.

Elfogadod a zuhanást emelt fővel és nyitott szemmel.

Megtanulod az utadat az álmaidra a vágyaidra építeni...
Mert a valóság, nem mindig garantálja a terveidet.
A valóságnak, mindig van egy csomó, olyan változata...
Ami megállíthat félúton.
Idővel megtanulod, hogy a nagyon sok is...
Az életet adó meleg is égethet és elszenesíthet.
Fogjál hát neki ültetni a saját kertedet...
Díszítgetni a saját lelkedet, ahelyett...
Hogy mástól várod, hogy virágot hozzon neked.
Tanuld meg, hogy tényleg el tudd viselni...

Igen is van erőd, és tényleg értékes vagy.

Mert az ember csak tanul és tanul.
Idővel megtanulod, hogy csak azért maradsz valakivel...
Mert biztonságot ígér...

Előbb-utóbb hiányozni fog az Aki álmaidban él.

Idővel megtanulod, hogy csak az tud boldogságot adni...

Aki elfogad hibáiddal és nem akar megváltoztatni.

De ha csak azért maradsz valakivel, hogy ne légy egyedül...
Idővel majd nem akarod látni.
Idővel megtanulod, hogy az igazi barát kevés...
Harcolnod kell érte.
Mert másként körülvesznek a nem igazak.
Idővel megtanulod hogy a haragból kimondott szavak...
Egy életen át bánthatják azt, akit megsérteni akartál.
Megtanulod, hogy mindenki mondhatja "sajnálom"...

De megbocsájtani csak a nagy lelkek tudnak.

Megtanulod, hogyha megsértettél egy barátot...
Valószínű soha többet nem lesz úgy, mint régen.
Megtanulod, hogy lehetsz boldog az új barátokkal...
De eljön az idő, hiányozni kezd a régi.

Megtanulod, hogy semmi sem ismételhető.

Megtanulod, hogyha sietteted, kikényszeríted a dolgokat...
Nem válnak a reméltté.
Megtanulod, hogy a MA a jó, pont ez a perc, nem a holnap.
Megtanulod, hogyha jól is érzed magad azokkal...
Akik körül vesznek, mindig hiányozni fog az...

Akik nem mindig lehet melletted...

Idővel megtanulod, hogyha megbocsájtással próbálkozol...
Vagy, bocsánat kéréssel...
Vagy kimondani, hogy szeretsz és vágyódsz...
Ha szükséged van, hogy több mint barát szeretnél lenni...

Egy nem megvalósult álom fölött, haszontalan...

MEGTANULOD EZT MIND, DE CSAK IDŐVEL...

                                             €$@ß@

Legyél akárki, csinálj akármit...

Fiatal korában mindenki tudja, mi a Története.

Akkor minden világos és lehetséges...

S az emberek nem félnek attól...
Hogy álmodjanak és akarják mindazt...

Amit az életben szívesen csinálnának.

Ahogy azonban telik az idő...
Valamiféle titokzatos erő igyekszik bebizonyítani...
Hogy a Történetedet megvalósítani nem lehet...
Ezek olyan erők, amelyek rossznak tűnnek...
De valójában megtanítanak arra...
Hogyan valósítsd meg a te Történetedet.

Fölkészítik a lelkedet és az akaratodat...

Mivel ezen a bolygón egyetlen nagy igazság létezik...
Legyél akárki, csinálj akármit...
Ha valamit igazán akarsz, az azért van...

Mert ez a kívánság a Mindenség lelkében született meg.

Ez a te küldetésed a Földön.

                             €$@ß@