Ismerlek... Ismerlek?

Néha, azt hiszem ismerlek.
Közben, alig tudok Rólad valamit.

Csak annyit, ami elég ahhoz, hogy szeresselek.

Vagy gyűlöljelek.

Hogy bízzak benned.

Vagy féljek tőled.
Néha ajándékokkal halmozlak el.
Máskor mindent, amim van, elveszel.
Belém marsz, hogy aztán megsimogass.

Úgy érzem, szeretsz.

Máskor, hogy nem tudsz szeretni.
Sötét vagy és világos.

Mélybe viszel, és közben szárnyakat adsz.

Terhet raksz rám, és könnyűvé teszel.
Megfagyok, és elégek tőled.

Naponta elveszítelek, és naponta rád találok.

Olyan vagy nekem, mint a világ...

Ami nélkül nem lehet élni...

S ami nélkül nem lehet meghalni.

                €$@ß@

Hallom távolból szólni, hangod lágy zenéjét...

Itt hallgatsz bennem, már nagyon régen...
A számat összeszorítom...

S itt a mélyben... Ölellek Én Téged.

A lelkemben felzokog az érzés, felkiált, felsikolt...
Hiányzol!

Hiányzik az ölelésed, minden kis szavad, a nevetésed...

Ahogy szemedbe hull a hajad.
A mozdulat ahogy poharad a szádhoz emeled...
S kezeden megfeszülnek az apró kis erek...
Amikor az asztal felett, hozzám áthajolsz...

Mosolyogsz Rám közben, s Én érzem illatod...

Ahogy melled megrezzen, amikor a kezemhez ér...

S az ereinkben, ettől száguldani kezd a vér.

Hiányzik minden érzés, minden szép pillanat...
De itt él bennem mélyen és sokszor megragad...
Akkor látlak magam előtt, látom szemed fényét...

S hallom távolból szólni, hangod lágy zenéjét.

                          €$@ß@

Írok, mert muszáj...

Hónapok óta írok Neked...

Írok, mert muszáj, mert muszáj szólnom hozzád.

Olyankor is, amikor nem akartad, hogy szóljak...
Akkor is meg kellett valahogy mondanom...

Mennyire szeretlek.

Te vársz, s Én érzem, hogy vársz Rám...

Vársz, s Én szeretnék megérkezni hozzád...

Legalább a Neked született szavakkal, gondolatokkal...
A Neked született lelkemmel.
Ha szólok hozzád, addig, boldog vagyok...

Hiszem, valamit megold.

De soha nem fogy el a szó.
Mert akkor úgy érezném, nem eléggé mondtam el...

Mennyire szeretlek.

Valami mégis hiányzik...
Pedig azt adtam, mint ami belül van...

Épp oly lágy, mint az a benti dallam.

Még nem mondtam el mindent... 
Még nem sikerült igazán elmondanom...
Mindig van egy újabb lehetőség.

Az élet csak addig él, míg van hová érkezni...

Van hová hazamenni.

Míg lelkem szavaival veled lehetek, addig gazdag vagyok...

A lélek szava levegő.
A lélek levegője, soha nem fogyhat el...
Mert levegő nélkül nincs élet.
Nem némulhatok el végleg...

Mert Én még nem mondtam el... Mindent.

S ez így, nem történhet meg.

Még ha néha nincs is hangja, akkor is halhatatlan.

                            €$@ß@

Álmodom...

Néha olyan képek jutnak eszembe, melyek szépek...

Túl szépek, az álom határán átlépnek...

Finom papucsban, hogy fel ne ébresszenek.
Most esik az eső, dörög az ég a villámok fényei, az éj fényei.
S csak most tűnik fel igazán e misztikus fényben...

Arcod igazi szépsége.

Halk zene szól, vagy nem is, inkább csend, csak az eső kopog...

S lágyan zengi, mindenkor a szót... Szeretlek.

Nézlek.
Várom tekinteted és mikor Rám nézel...

Még látom lobogni szemedben a varázslatos tűzet...

Mely most tekintetedből, elvarázsol engem.
Várom, hogy szólj, várom, hogy hívj...
Várom, hogy megérinthesselek.
Várom, hogy érezhesselek, hogy a Tied lehessek...

Hogy igazán közelről szerethesselek.

Az eső már nem kopog a párkányon...
Nézem a lapot, melyre elkezdtem írni egy újabb álmot.
Nem értem, hogy miért lett nedves a lap...

Mikor csak odakint szakadt...

Még mindig az álom hatása alatt vagyok...
Fülembe csengnek az utolsó mondatok...
S érzem, milyen távol vagy.

Távolabb, mint a csillagok...

Melyek az ablakon keresztül mosolyognak rám...
De a Te arcodat csak az álmomban láthatom...

Így hát nem is folytatom a sort, hanem... Á l m o d o m.

                                   €$@ß@

Sóhajtva várni a szót... Szeretlek.

Szellőként beletúrni, illatos hajadba...

Érezni számon, forró piros ajkad.

Eggyé válni, remegő testeddel...

Hozzád bújva, szeretve minden este.

Csókolni, csillogó szemed álomba...

Mikor pirulósan, lehunyod kacéran.

Magamhoz ölelni, karcsú derekad...

Csókra hajolni hozzád, Te Drága.

Szeretni téged az idők végéig...

Napkeltétől a vad viharos éjig.

A hajnaltól várni a bíbor-palástot...

Amely testeden, villogva táncol.

Összeolvadni veled, őrjítő nászban...

Feledni mindent, mi keserűség, bánat.

Csak, Te legyél minden percem...

Ajkadról, sóhajtva várni a szót... Szeretlek.

                                                                           €$@ß@

Valami mindig visszahúz Hozzád...

Érezted már úgy, hogy nincs hatalmad az érzéseid fölött?

Nem tudod, mi az ami vonz Hozzám...
De folyton csak Rám gondolsz?
Volt olyan érzésed, hogy valahol már találkoztunk?

Lehet, hogy minderre, előző életünkben rejlik a válasz!

A szerelem első látásra...?

Valójában szerelem sokadik látásra.

Megláttalak, és úgy éreztem Magam...
Mint akit villámcsapás ért!
A közeledben gyorsabban dobogott a szívem...
Elszorult a torkom...

S valami megmagyarázhatatlan erő vonzott hozzád.

Lehet, hogy belém hasított a felismerés...
Mi már találkoztunk valahol...

Téged már ismerlek valahonnan...

Vagy ha nem is ismerlek...
Valahogy mégis tudom, milyen vagy.
Pontosan érzem, mit fogsz mondani...
Hogyan fogsz reagálni.
S minden tetted, mondatod...

Megnyugtatóan természetes a Számomra.

Ez nem más...
Mint az előző életekben kialakult kötődés megsejtése.
Mi már találkoztunk előző életünkben.

"A reinkarnáció elfogadói szerint...
Minden életünkben találkozunk...
Az előző életeink során fontossá vált emberekkel.
A velük való kapcsolatban...
A múltbéli problémáinkon kell dolgoznunk.
Nem biztos, hogy ugyanolyan minőségben találkozunk újra...
Aki egykor szerelmünk volt...
Mostani életünkben lehet a gyermekünk...
Testvérünk, vagy közeli barátunk.
De azok a problémák...
Melyek a múltban megoldatlanok maradtak...
A jelenben is felütik a fejüket.
Sokszor csak újrajátsszuk a forgatókönyvet...
Ugyanazokat a hibákat követjük el...
Ugyanazokkal a gondokkal nem tudunk mit kezdeni.
Ilyenkor addig tanuljuk a leckét...
Amíg csak képessé nem válunk arra...
Hogy megoldjuk az adott konfliktust.
Ezért van az is, hogy a nagy Ő megtalálásához...
Több párkapcsolaton keresztül vezet az út...
A múltban még nem értünk meg rá, hogy találkozzunk Vele...
Még tanulnunk kell más viszonyokon keresztül...
Hiszen minden egyes szakítás után többek és mások vagyunk...
Mint a kapcsolat előtt voltunk."

Nem tudom, mi vonz hozzád...

De a kötődés olyan erős...
Sokszor nem is értjük, mi vonz a másikban...

Csak azt tudjuk, valamiért Vele kell lennünk...

Belelopózik a gondolatainkba...
Képtelenek vagyunk másra koncentrálni.
Az is előfordulhat...
Hogy vonzódásunk teljesen érthetetlen számunkra...
Hiszen a múltban hozzánk hasonló lélek...
Akár egészen eltérő személyiséget is vehet magára...
Mi pedig nem értjük...

Miért pont Ő kelti fel az érdeklődésünket.

Akihez ilyen erősen vonzódunk...
Lehet, hogy előző életünkben, életeinkben Ő volt a társunk...
Ő az égi párunk, akivel életeken át együtt maradunk.
De az is lehet, hogy egyike olyan kapcsolatainknak...
Amelyeket azért kell újra és újra megélnünk..
Hogy a benne foglalt konfliktus fölé kerekedhessünk.
A harmadik lehetőség pedig, hogy jelenlegi kötődésünk...

Korábbi kívánságaink következménye.

Előző életünkben vágytunk vele lenni, de nem tehettük meg...
Vagy nem éltünk elegendő ideig a kapcsolatban.

Ilyenkor minderre jelen életünkben adódik lehetőség.

Lehet, hogy épp nincs szükségünk a kapcsolatra...
Esetleg harmonikus házasságban élünk...

A találkozás mégis felborít mindent.

Ugyanis lehetetlen ellenállni a vonzódásnak...
Sőt, a szakítás is szinte képtelenség.
Hiába hagyjuk el a másikat...

Valami mindig visszahúz hozzá...

Újra és újra kikötünk egymás mellett.
Nekem rendelt az Ég?
Kötődhetünk olyan szorosan egymáshoz...

Szinte egybeforr a lelkünk...

S minden élet során egymást keressük.
Ő az égi párunk, akivel egymásra kell találnunk...
S ennek lehetőségét még születésünk előtt megalapozzuk...
Például azzal, hogy eleve nem születünk egymástól távol.

Ki vagy Te nekem?

Égi társunk lehet, hogy házasságok felbomlásán...
Mások megbántásán keresztül érkezik el hozzánk.
Mivel a vonzódás olyan erővel bír...

Amely mindenen átgázol, hogy célba érhessen.

Hogy szerelmünkhöz égi erők rendeltek-e...

Leginkább mégiscsak szívünk súgja meg...

S bárki is kérdezi, nem tudunk felelni, miért éppen Ő...

Csak érezzük, tudjuk, hogy ez nem lehet másképp.

                                    €$@ß@

Már, nem csak Én hiszem…

A Te utad az Én utam, hiába minden hang...
Csak a Tied hallom, az éjjel, megint Velem vagy.

Már, nem létezem Nélküled...

Ha egy álmos reggelen, ott leszel mellettem...
Mikor célhoz ér, mindkettőnk útja már.

Érzem, végleg itt a helyed...

Talán egy rövid percre tán, belül a világ megáll...
Ha a hangod hallom, most csak nekem beszélsz.
Elmerültem szemeidben, nem keresek tovább...

Valami, magától magára talál.

Nincs múltból élő szellem, csak egy tiszta érzés, Bennem.

Becsukom szemem, és elhiszem...

Így lesz valamikor.

Becsukom szemem így tiszta a valóság...

Így lesz valamikor.

Érzem, átkarolsz, gyengéden felém hajolsz...

Becsukom szemem és már elhiszem...
Így lesz valamikor.

S már, nem csak Én hiszem…

                 €$@ß@

Közel hajolni a Szívedhez...

Valahol, valamikor, olvastam egy verset...
Azt írták benne, nem kérek többet...

Egyetlen egy percet.

Mindössze, csak néhány sor volt...
De Én elolvastam, még sokszor.
Ez a sor volt, Nekem a legszebb...

"Közel hajolni a Szívedhez..."

€$@ß@

Igaz néma vallomás...

Mint egy sóhajtás...
Adódó és véletlenszerű az első kézfogás.

Mint egy káprázat...
Jön, lát és győzedelmeskedik az első csókáradat.

Mint egy földrengés...
Úgy érkezik az első ölelés, s az álom a válladon.

De az a pillantás...
Mikor először néztünk egymás szemébe úgy...

Csak mi éreztük, ez különleges és más...
Az nem sóhajtás, nem káprázat, s nem is földrengés.

Az egy másik dimenzió...
Egyetlen lehetséges frekvenciájú bizonyság...

A szemek hullámhosszán rezgő, igaz néma vallomás.

                           €$@ß@

Elég, ha csak Rád nézek...

Egy "férfi", s ez lehet, akár a "párod" is...
Olyan szerelmes lehet Beléd...
Hogy az egész valóját eléd terítheti...
Melléje lehozhatja a csillagos eget... 
Szerelmében, akár csodát is tehet...

De Te, mégsem tudod, őszintén, viszont szeretni.

Tudod e, miért?
Mert annak a "férfinak", akármit is csinál...

Rád vonatkozólag, ennyi a gyújtóhatása.

Míg egy másik Férfi, aki lehetek akár Én is...

Elég, ha csak Rád nézek...

Egy hangot kiejtek...
Feléd, egy parányi gesztust teszek...

S Te már izzol belül...

Mint a fehérre melegített vas.
Oly gyúlékony vagy Rám.

S ez ellen, nem lehet tenni semmit!

Ez így van.
S ezt a fél-szerelmet...

A "férfinak" egyszerűen tudomásul kellene venni.

                         €$@ß@