2017. május 19., péntek

Vízöntő vagyok...









De mi is a víz...
Részben olyan, mint a fény...

Tiszta energia...

Tényleg ez lennék, tiszta energia..?
A szívem tudom, hogy az…
Csupa energia…

Teli erővel, óriási életkedvvel…

A pesszimizmus nagy ívben elkerül…
S ezt tudom, tudtam is mindig magamról…
Mert, ha Én nem ismerném magam…
Akkor ki..?
Minden egyes napom így indul…
Vidáman…
Teli optimizmussal és derűlátással…

Arra születtem, hogy éljek…
Alkossak, mozgásba hozzak és tartsak…

Ami belőlem árad…
Az valahol ösztönző, motiváló hatású mindenkire…
Azt is tudom…
Ha nem viszem túlzásba…
Képes vagyok befolyásolni bárkit és bármit…
Aki általam megvalósíthatja önmagát…
Bármihez is nyúlok…
Bármibe is kezdek…

Abba élet költözik…

Sosem adom fel...
Kitartó vagyok...
Mert, ha az álmaim a cél...
S miért is lenne más..?
Akkor nincs olyan aki megingathatna.
A küzdelem és remény ami kifogyhatatlan belőlem…
Volt, hogy felpofozott az élet…
De eddig mindig felálltam, s mentem tovább…
S tudom…
Holnap is itt leszek, s menni fogok tovább…


Veled, vagy Nélküled, de menni fogok tovább...

Mert Én vagyok az életet adó Víz...


                   €$@ß@




A könnyek sokfélék lehetnek...






A testi fájdalom könnye bőséges...
De nem elég meleg.
A bánat könnye forró...
S nem cseppekben jön...
Hanem ömlik...
Zuhogva hömpölyög alá az ujjak között...
Melyekbe az arc szemérmesen eltemetkezik.

A boldogság könnye, nem rejtőzik el...

Hamarább elapad.
Ezek rokonok...
Mint, ahogy rokon...
A sírás a nevetés...
Az öröm a bánat...
A szeretet és a gyűlölet.
A düh könnye egészen picike...
S gonoszul megül a szem sarkában...
Néha csak egy van belőle.
A meghatottság könnye diszkrét...
Finoman alácseppenő...
Nagyon szép a szerelmes asszonyok zokogása...
Az anyáké...
Ezek őszinték és fájdalmasak...
Akár a gyermeké.
Az erőszakos, álnok, apró és szétfolyó könnyek...
Az álszenteskedés könnyei...
Nyögni kell, míg végre kijön.

Annál szebbek a befelé hullók...

Amelyektől ég a szem...
S elnehezedik a mell... 
Ó, azok a könnyek...
Sokfélék lehetnek...

De nem a sírás és a nevetés a lényeg...

Hanem az ember...
Aki sírt és nevetett...
Annak a valaminek a nagysága a fontos...

Ami ezen érzések mögött van.

                        €$@ß@



Avatár...








Látlak...
Zafír ékkő szemed...
Az ég igaz kékjével ragyog...

Látlak...
Pillantásod félik...
De, vágyják, az angyalok...

Látlak...
Tekintetedben ott izzik...
Hűvös tüze a jégnek...

Látlak...
Csókoltam ajkad, melled, köldököd...
Mindened, nem is kérted...

Látlak...
Testedből, lelkedből árad...
Millió illata a beteljesült vágynak...

Látlak...
Már magam sem tudom...
Mi lenne Velem, ha nem láthatnálak...



                                                           €$@ß@