Hiányolj, szeress, vágyakozz, keress...
Akarj, hódíts, ragadj meg, húzz magadhoz, ne engedj el...
Nézz rám, légy kedves, engedd, hogy szerethesselek...
Ölelj meg, csókolj, lassan és lágyan, érezd, ahogyan vágyom...
S érezzem, ahogyan vágyol, ahogyan kívánod...
Hogy Én legyek, az Én lelkemmel az Én testemmel.
Add, hogy bebizonyítsam, hogy van más is...
Van máshogyan, mással, másért..
Add, hogy megmutassam azt, amit talán még soha senki sem tudott megmutatni...
Neked.
Jó lenne, ha nem kéne beszélni.
Szavak nélkül..
Most szavak nélkül kell kimondanom az érzéseket...
Feléd.
Becsuknám most a szemem.
Kinyitnám a szívem.
Repülnének Feléd az érzések, amik elárasztanak.
Az aggódás, hogy hol vagy, hogy jól vagy-e, hogy gondolsz -e rám...
Mert én minden pillanatban Rád gondolok...
Arra, hogy meg ne fázz, hogy kíméld a hangod, hogy tudj majd beszélni velem....
Milyen butaság...
A némaságról, a szavak nélküliségről írtam...
S most önző módon mégis azt kívánom, hogy tudjunk beszélni.
Akárhogyan is van, szükségem van Rád...
€$@ß@