Volt itt mindig, ki bátran szólt, voltak
nagyot álmodók…
A nincsből várat építők, az el nem csüggedők.
Hány nagy gondolat, mennyi szív, mi századok múltán is
tenni hív…
Most is új erőt ad lelkesít, hogy naggyá légy megint.
Bárcsak értenénk a múlt intő szavát, az égre vésett
jelzést…
Mit csak szívünk lát.
Jöhet bármi, te mindig tudd, hogy áldott itt e föld…
A hömpölygő folyók, az erdők a mezők.
Ez az otthonunk, itt kell élnünk, múltunk és jövőnk…
Minden hozzá fűz, álma bennünk testet ölt.
Mennyi érzelem és szenvedély, mely a téli fagyban is
visszatér…
Mindig új tavaszt vár, jót remél, hogy fel ne add,
hogy élj.
Nem a gyűlölet, a gyávaság, csak a szeretet az, ami
visz tovább…
Hát, szebb napokban is mindig lásd mások fájdalmát.
Bárcsak értenénk a múlt intő szavát, az égre vésett
jelzést…
Mit csak szívünk lát.
S ha gyermeked azt kérdezné...
Miért vagy büszke rá,
mért szebb e táj bárminél..?
Tanítsd meg neki holt költőink énekét…
Miért is él bennünk a hűség a síron túl is még.
Jöhet bármi, te mindig tudd, hogy áldott itt e föld…
A hömpölygő folyók, az erdők a mezők.
Ez az otthonunk itt kell élnünk, múltunk és jövőnk...
Minden hozzá fűz, álma bennünk testet ölt.
Jöhet ezer új barát, sose keress új hazát.
€$@ß@
