Itt van most, azonnal és együtt...

A testeddel például, tökéletes egységben élsz...

S ezért, ha belenyúlsz a tűzbe...
Azonnal fölüvöltesz a fájdalomtól...
Mert az ujjaddal egy vagy, s ezért az ok okozat.
A tett és tapasztalás között nincs időbeli elcsúszás.

Ha valakit valóban szeretsz...

Azonnal tudod, ha megbántod.

Nem azért, mert látod az arcán...
Hanem, mert a bántás pillanatában...
Önmagadon érzed a bántalmat.

Neked is fáj és tudod, hogy nem kellett volna.

Nemcsak neki, neked is sajog, azonnal.

A szeretet nem ismer időt, sem távolságot.

Ha gondolsz valakire, azonnal ott vagy...
Ha történik vele valami...
Azonnal érzed.
S ha mélyen szeretsz valakit...

Kilépsz az időből, s az örökkévalóságot éled tovább...

Látod, hogy bimbóban ott a virág...
A virágban a hervadás...
Az elhervadt virágban az élet új csírája.

Akik szeretik egymást, azoknak nem lehetnek titkaik...

Mert látják egymást nemcsak ma, holnap és holnapután...
De ezer reinkarnáció múlva is látják...
S tévedhetetlenül fölismerik egymást.
Bármilyen jelmez és maszk mögött is.

Ő az!

Ismerem!

A szeretetben nincs felejtés.
Ezért megrendítő, ha elveszíted azt, akit szerettél...
Az élet olyasmit kér tőled, ami lehetetlen...
Felejtsd el, akivel egy vagy.

Soha senki nem tudta ezt megtenni...

Vagy ha igen, nem szeretett igazán.

Akár hol is élünk, jön velünk, akik szeretik, ismerik is egymást.

Ott legbelül ismerik, mert egyek...

S ezen nem fog ki sem az idő, sem a távolság.
A szeretetben minden most van.

Nincs rá szó, csak annyi...

Hogy ez olyan szoros összeforrottságot jelent...
Amelyben sem időbeli, sem térbeli távolság nincs.

Minden együtt van, az ok, az okozata...

Itt van most, azonnal és együtt.

                 €$@ß@

Életedet, Életemet...

Bezártál magadba, s most nem menekülhetsz...

Szöknél már, de nem lehet, fogva tart a képzelet.

Igéznek látomások, gyötrődő lobogások...

Szavak bomlanak benned...

Legyőzött a szerelem.

S kívánod, mint a fuldokló, napjaidon átparázsló...

Életedet, Életemet.

                                                 €$@ß@

Mindenütt ott vagy...

 

Minden gondolattal itt lehetsz velem, bármikor látlak...

Hisz ha elmerengek, a nélküled töltött napokat, heteket...
Veled, s csak Veled varázsolja elém a képzelet.

Mindenben ott vagy, minden sóhajomban...
Én akkor is látlak, ha Tőlem oly távol vagy.

Benne vagy a fákban, benne a felhőkben...
Benne vagy a nyárban s a születendő őszben.

Ha szikrázik a nap, Te szikrázol benne...
Ha ömlik az eső, Te vagy minden cseppje.

Ha felzúg a szél vagy csak friss szellő leng...
Te vagy, ki arcomról elfújja a könnyet.

Te vagy, ki akkor is mosolyra fakaszt...
Ha mindennapjaimban, dúl a rosszindulat.

Te vagy, kitől mindig más színt kap a holnap...
Miattad élem túl a mázsás hétköznapokat.

Te vagy a jó és Te vagy a nyugalom...
Te vagy minden percem, és nincs rá fogalom.

Mennyire hálássá s türelmessé tesz a tény...
Hogy létezel s az érzés, hogy szerelmet érzel még.

S míg mindezt magamban végiggondolom...
Elered az eső, a lelkemet áztatom.

De mindez mellékes, hisz Rád emlékezhetem...
Nézd... Felfedeztelek az eső cseppjeiben.

                  €$@ß@

Tégy rendet a világodban...

A fájdalom az, amikor hiába beszélek.

S tudom, hogy nem a szavakban van a hiba.

Talán hiba sincs, minden tökéletes, mégis hiába.

Annyi szó van, ami képes célba találni.

Szép szavak, okos szavak, csendesek, szelídek...
Vagy éppen a szenvedély, az öröm, a lelkesedés...
A csodálat vagy a szeretet szavai.
Célba is találnak máskor.
Másoknál.

Csak éppen ott nem, ahol szeretném.

Mert csukva van az ajtó.
Tudom, hisz Te is így vagy ezzel.
Nincs szó, ami áttörje a páncélodat...
Nincs érv, amitől résre is nyitnád, ha bezárkóztál.
Nálad van a kulcs, szorítod erősen, ökölben a kezed...
Fehérednek az ujjaid a szorítástól.

Fáj Neked is, és a Nekem is.

Nem segítenek a szavak.
A szavak kések, amik újabb sebeket ejtenek...
Régieket tépnek fel, és a kín végtelen.
Legalábbis annak látszik.
Döbbent csend.

Kérdések hullanak egyenként a csöndbe.

Miért?
Meddig?
Hogyan?
S nincs válasz, egy ideig.
Ez a csend.

S egyszer csak megjelenik Benned egy érzés.

Nem egy szó, csak egy lágy hangulat, egy simogató bizsergés...
Ahogy egy harang szólal meg...
Egy fülnek nem hallható frekvencián.
A szíved ver.
Ahol nincs szerepe a szavaknak, ahol nem ér semmit az elméd.

A szíved tudja a dolgát.

S teszi is a dolgát.
Ha rá hallgatsz.
Az elméd ellenáll még, vér tolul az agyadba megint...

De ökölbe szorított kezed kinyílik...

S egy értelmetlen, oda nem illő érzés legyőz...

A Szerelem.

S ahogy hagyod, ha lecsukod a szemed és hagyod...
Áradni kezd.

Először csak a szívedben...

Aztán az egész testedben úrrá lesz...
Hevülni kezdesz, és növekszik a feszültség benned...
Érzed, hogy mindjárt repülsz...
Talán már el is emelkedtél a földtől...

Már nem is te létezel, csak a Szerelem, Aki vagy.

Egyszer csak mintha fény ömlene ki az összes pórusodon...

Kitör belőled, áramlik megállíthatatlanul...

Hogy rendet tegyen a világodban...
Megtegye azt, amit hiába próbáltam Én és a szavaim.

A csönd, néha többet ér.

                       €$@ß@

AZ EMBER, NEM TULAJDON!

A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság.

Amikor a megszerzett boldogság biztonsága...
Elkezdi rongálni a hétköznapokat.

Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani...

Kívánatossá tenni magunkat...

A mosakodást, a fogmosást, a fésülködést...
A parfüm használatát, a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve.
Minek?
Hiszen már a miénk.

Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang...

Egy Férfi-Női kapcsolat felett.
Mert a szívünkbe kellene felírni, csupa nagybetűvel...

AZ EMBER, NEM TULAJDON!

                            €$@ß@

Szíveket gyűjtök...

Szeretem azt, aki gyűjt valamit.

Naponta van öröme.

Megnézi gyűjteményét, gyarapítja, ápolja, gondozza...
Megmutatja barátainak.
Közben örül, hogy neki van valamije, amit szeret.
Tisztelem a bélyeggyűjtőket, a rovargyűjtőket ...
S azokat, akik címkéket, képeslapokat, érméket gyűjtenek.
Bármit.
Te mit gyűjtesz?

Mert amit Én gyűjtök, ahhoz nem kell pénz.

Amit gyűjtök, annak nincs ára, mégis mindennél többet ér.

Szíveket gyűjtök.

A szív jelkép (insignia).

Az embert jelenti.

Úgy járom útjaimat, élem napjaimat, hogy szíveket keresek.
Talán bolondnak hinnének, ha tudnák...
Miért nézek kutatón mások szemébe.
Szíveket gyűjtök.

Nekem nem valami kell, hanem Valaki.

Ember.

Ember, aki rám mosolyog...

Aki megért...
Aki tisztességes...
Aki hűséges...
Akiben szeretet él...
Aki örül, hogy észreveszik...
Akiben a tehetség egy szóra kinyílik.

Ember, aki egyszerűen érték, mert ember.

Ha van olyan nap, hogy nem találok...
Csak az Én hibám.
Nem néztem eléggé szét...
Nem néztem a látszat mögé, az előítéletek alá.

Szerencsétlensége az embernek, hogy a jót szégyelli.

Rejti, mint kagyló a gyöngyét.
Hát Én feltöröm a kagylót figyelemmel, érdeklődéssel...
S a gyöngyhalászoknál is boldogabb vagyok.

Mert az emberek között is több az Ember...

Aki méltó, hogy annak lássák...

Mint az, aki összetörte magában az emberséget.

Elfogult vagyok?

Téged nem ismerlek.
Embernek tartod magad.
Hányan vesznek észre?
Hányan kérik a szíved?
Hányan látják, hogy jó vagy?
Igen, szíveket gyűjtök.
Őrzöm arcukat.

A szemük tüzére emlékszem.

Ha azt elfelejteném, énjük bennem marad...

Amely belém égett egy pillanat alatt.

Nincsenek érméim, bélyegjeim, címkéim...
Sem  más gyűjteményem.
Szíveket gyűjtök.
Szívem tele van.

Velük és az örömmel, amelyet csak Ők adhatnak.

Nézd el nekem, hogy végig magamról írtam.
Eszelősen hiszem...
Nincs nagyobb, fontosabb, mint az Ember.
Embertelen korban élünk?

Ne hidd mindig el.

Csak nézz önmagadba, nézz a mások belső világába...

S meglátod az Embert.

Csak annyi időt fordíts a körülötted élőkre...
Mint a gyűjtők gyűjteményeikre.

Kincseid lesznek.

Nem olyan, mit pénzzel kifejezni lehet...
Nem valamik, hanem sok-sok szív benned...
Valakik.

Valakik, akiknek értéke semmivel ki nem fejezhető...

S mind a Te személyes örömöd az életedben.

                                €$@ß@