A fájdalom az, amikor hiába beszélek.
S tudom, hogy nem a szavakban van a hiba.
Talán hiba sincs, minden tökéletes, mégis hiába.
Annyi szó van, ami képes célba találni.
Szép szavak, okos szavak, csendesek, szelídek...
Vagy éppen a szenvedély, az öröm, a lelkesedés...
A csodálat vagy a szeretet szavai.
Célba is találnak máskor.
Másoknál.
Csak éppen ott nem, ahol szeretném.
Mert csukva van az ajtó.
Tudom, hisz Te is így vagy ezzel.
Nincs szó, ami áttörje a páncélodat...
Nincs érv, amitől résre is nyitnád, ha bezárkóztál.
Nálad van a kulcs, szorítod erősen, ökölben a kezed...
Fehérednek az ujjaid a szorítástól.
Fáj Neked is, és a Nekem is.
Nem segítenek a szavak.
A szavak kések, amik újabb sebeket ejtenek...
Régieket tépnek fel, és a kín végtelen.
Legalábbis annak látszik.
Döbbent csend.
Kérdések hullanak egyenként a csöndbe.
Miért?
Meddig?
Hogyan?
S nincs válasz, egy ideig.
Ez a csend.
S egyszer csak megjelenik Benned egy érzés.
Nem egy szó, csak egy lágy hangulat, egy simogató bizsergés...
Ahogy egy harang szólal meg...
Egy fülnek nem hallható frekvencián.
A szíved ver.
Ahol nincs szerepe a szavaknak, ahol nem ér semmit az elméd.
A szíved tudja a dolgát.
S teszi is a dolgát.
Ha rá hallgatsz.
Az elméd ellenáll még, vér tolul az agyadba megint...
De ökölbe szorított kezed kinyílik...
S egy értelmetlen, oda nem illő érzés legyőz...
A Szerelem.
S ahogy hagyod, ha lecsukod a szemed és hagyod...
Áradni kezd.
Először csak a szívedben...
Aztán az egész testedben úrrá lesz...
Hevülni kezdesz, és növekszik a feszültség benned...
Érzed, hogy mindjárt repülsz...
Talán már el is emelkedtél a földtől...
Már nem is te létezel, csak a Szerelem, Aki vagy.
Egyszer csak mintha fény ömlene ki az összes pórusodon...
Kitör belőled, áramlik megállíthatatlanul...
Hogy rendet tegyen a világodban...
Megtegye azt, amit hiába próbáltam Én és a szavaim.
A csönd, néha többet ér.
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése