Kedvesem...
Hangod, forrás csobogása, felbuzog üdén, ám csendesen...
Lágyan, hűsítve oson, s csordul le a tisztára mosott köveken.
Szemed szikrázó drágakő, elolvaszt, felragyog, felcsillan…
Mint magas fák lombjai közt, a nap sugara, ahogy megvillan.
Hangod, láng nyelvek tánca, ropogva fellobban, majd elcsitul…
Tűzies színek forgataga kapkod, kéjesen, lágyan, majd vadul.
Mosolyod, könnyed, tavaszi álom, körüljár, lágyan átölel…
Mint erdőben a lepkékkel telt tisztást, érzem, itt van egészen közel.
Tested, lágyan testem elé hajlik, ringatod csípőd kéjesen...
Ahogy a szél bókoltatja a fákat, egymáshoz simulva édesen.
Már tudom, hogy miért…
Ezért újra és újra látni, s hallani akarlak tiszta szívemből…
€$@ß@
