Az életemnek, van egy különös varázsa…
Nem csak a Tied…
De az Én lábaim is ugrós kedvűek.
Az Én vállam is nyomja egy-két mázsa...
S elhiheted…
A kétség, néha az én fülembe is gúnyosan nevet.
Az ébredésem nem mindig felhőtlen…
Olykor Nekem is elillan néhány hiú álmom.
Én is éreztem már, hogy…
Körülöttem minden hullám egyre magasabb…
S nem mindig találtam azt a tenyeret…
Mely ezek fölött, óvva-védve a magasba tart.
De míg elhiszem, hogy e láthatatlan köd…
Csak pillanatnyi zivatar.
Míg újjászületik minden örömöm...
Bár sebzik, fojtják, de akkor is élni
akar.
Addig vígan az árnyakon át haladok előre…
Eddig még begyógyult Rajtam minden seb…
Magam mögött hagytam mindazt, ami bánt…
Gondtalanul.
Mert csak így mondhatom el Magamról…
Azok közé tartozom…
Ki vidáman temet.
€$@ß@
