Te vagy, kinek tekintete a szépről mesél...
Te vagy, kinek törékeny lelke folyton remél...
Te vagy, ki nekem eddig nem lehetett még senki...
Te vagy, kit lehetetlen elfeledni...
Te vagy, kinek minden mozdulatától szívem úgy ver...
Te vagy, kire szemem már nézni sem mer...
Te vagy, ki nélkül létezni nem tudok...
Te vagy, kit gondolataimból kiűzni nem bírok...
Te vagy, ki a gyönyörű szót szívembe véste...
Te vagy, ki beástad magad lelkembe oly mélyre...
Te vagy, ki nekem a világot, a létet jelenti...
Te vagy, ki megtanított engem a legszebbre...Szeretni.
Te vagy, óh te, ki elhozta az örök nyarat...
Te vagy, ki zavarttá teszed pillantásomat...
Te vagy, aki nélkül lelkem darabokra szakad...
S akit nem szeretni nem lehet... Az is te vagy.
€$@ß@
Örök igazság:
A szerelem a legnagyobb, a legszentebb dolog...
Mit ha nem ismersz nem vagy Nő, nem vagy Férfi.
Kell valaki, aki megért téged, kell, hogy úgy érezd megérted.
Valaki, ki úgy érzed, szeret...
S a csókodtól, mint egy levél megrezeg.
Vele álmodsz, vele ébredsz fel.
Keresed, örülten, vágyaktól vezérelten s ha megleled...
S azt hiszed, a tied, soha el nem veszted...
Mint esőcseppet a végtelen tenger, elnyel...
Magába fogad a csoda, a gyönyörű, tiszta, mély szerelem.
Elvarázsolódsz, megismered, a barátod lesz...
A varázs, a mágia, az ezerszer-ezer csoda...
Megnyugszol, béke lesz a szívedben...
S ha ez az igazi, ragyogsz, és ragyogtatsz.
Királynőm, amivel az élet megajándékozott minket, az nem bűn.
Azon testi és lelki örömök, amit nyújtani tudunk egymásnak…
Azok a nagybetűs Életünk ajándékai…
S egyben az Univerzum ajándékai…
Olyan ajándékok, amit Bűn visszautasítani…
Akkor is, ha párkapcsolatban élünk, s akkor is, ha nem…
Az a szerelmi mámor, ami átjárja testünket, lelkünket…
Mindennél szebb, érzékibb, hatalmasabb…
Minden földi örömnél…
Ahogy testünk egymáshoz simul…
Mint két, tökéletesen egymásba illő ékszer…
Vagy, ahogy a folyó kitölti a medrét…
Lehetne szebbnél szebb hasonlatokat találni, de minek…?
Hányszor de hányszor megtapasztaltuk egymás közelségét…
Mikor egymással szorosan összebújva...
Egy parányi részecske sem fért közénk…
Nem is beszélve arról…
Mikor ajkaink hevesen...
De mégis a létező legérzékibb módon összeforr…
Vagy, ahogy lágyan simogató kezem...
Felveszi meseszép melleid formáját…
Rásimulnak, mint testedre...
Azok az érzékien csábító, tünderi szexi fehér nemük…
Amik leküzdhetetlenül ellenállhatatlan vágyat keltenek...
Minden egyes együttlétünk alkalmával…
Amivel megajándékozott a sorsunk bennünket.
Hogy érezzem Azt, amit sokat sejtetően elfed...
Ujjaimmal, ajkaimmal s mindig izgága nyelvem hegyével…
S azzal, ott lent az ágyékom tájékán… Tudod, mire gondolok…
Ez az érzés, maga a földi paradicsom…
Az egész emberi lét, már maga egy csoda…
Hát még az, ha olyanok találnak egymásra…
Mint Mi, akik eddigi életükből hiányzó...
Létező összes örömöt megtaláltuk egymásban…
Az élet értelme is ez, semmi más.
Keresni az Igazit, egy életen keresztül…
Vagy megelégedni azzal, ami jutott.
S ha úgy hozza a sors, vagy a vak szerencse, Rá is találunk…
Csak keveseknek adatik meg ez a csoda...
Hogy rátaláljon testi-lelki társára.
De ha mégis egymásra találnak…
Küzdeni kell érte, majd megtartani, bármi áron.
Az idők végezetéig.
Megadni neki mindent, önzetlenül, fáradtságot nem ismerve…
Ezt az utat választottam Én is.
Már egyszer mindketten elkövettük azt a hibát...
Hogy idő előtt feladtuk az Igazi keresését…
Viszont még egyszer nem szabad.
Ami kevés időt most nekünk szánt az élet...
Tartalmasan kell kihasználnunk…
S ha ezt a legnagyobb örömmel tesszük…
Soha nem veheti el tőlünk senki…
Nem kérdőjelezhetik meg egyetlen földi halandó sem...
Hogy nem adtunk meg egymásnak mindent…
Ami egyszer boldogságunk beteljesüléséhez vezetett.
Ágyra dőlt bujaságban...
Lágyan született szelídség tüzét szítja, szomjas szerelmünknek.
S remegő combjaid közt, szíved köszönöm meg...
Finoman, simogatva, szemérmed báján pihenek...
S míg szorítva ölelsz, ránk játssza magát éjszakánk csendje...
Izzó időnkben sikló teljesség rendje, hol csókjaiddal álmodom...
Azt szeretem benned, ahogy Rám nézel...
Mosolyogsz, nevetsz, kedvesen becézel.
Két szép szemed fényesen megcsillan...
Ezt szeretem benned talán a legjobban.
Nem is, hanem kezed, azt a két szép kezet...
Karon fogsz vele, magaddal húzul, s vezetsz.
Mégse! Ajkaidnak ízét szeretem, de nagyon...
Nem veszi el tőlem senki! Azt nem hagyom!
Arcod... Igen, arcod a kedvencem...
Rajta van szemed, szájad, mindened.
Pici orrod is, pisze, pöttyet ferde...
Nem szereted, de Én elalélok tőle.
Feladom... Nem tudok kiemelni semmit...
Mindent szeretek rajtad, nagyon, nem hangyányit.
Minden porcikád enyém, az Én kincsem...
Nála szebb ajándéka senkinek nincsen!
Szeretem örökké, szeretem a végig...
Ha Veled vagyok, elszállok az égig.
Én kicsi ....Királynőm, szeretlek, de nagyon...
Imádlak örökké, s utána is ha a testem majd elhagyom.
€$@ß@
A romantikus szerelem megtörténik...
Nem mi visszük végbe, egyszerűen szerelembe esünk.
Rabjává válunk a szeretett lénynek...
S képtelenek vagyunk bármi másra gondolni.
Felhagyunk minden törekvésünkkel...
Hogy megőrizzük függetlenségünket...
Ehelyett másra sem vágyunk...
Mint, hogy egybeforrjunk...
Minden pillanatban egyesüljünk... A Másikkal.
