Csak a szavad hiányzik, mely érzést fakaszt, forró lüktető szívemben.
Csak a hangod hiányzik, mely felcsendül halkan, ha nyugalmam nincsen.
Csak az érintésed hiányzik, mely kényszerít arra, létezésemben higgyek.
Csak a kezed hiányzik, melyben ott él a nyár, s honnan a szerelmünk kikel.
Csak a szemed hiányzik, mely tükrében életem halad, s meglelem benne hitem.
Csak az illatod hiányzik, mely a testemhez tapad, s miből belélegzem ízed.
Egy gondolat, mely szabad, s ami kifejezhet mindent.
Csak az a perc hiányzik, mikor megsúghatom halkan...
A szívem, már a Tied.
Érintés...
Minden benne van egy mozdulatban, egy simogatásban...
Még szó sem kell hozzá, mégis mindent kifejezhetünk vele.
Az érintés varázsa, a szerelmünkben a legteljesebb.
Elég egy ujjal megérintselek...
Abban a pillanatban, mindkettőnk teste bizsereg.
Eltűnnek a gondok...
Gyönyörűvé szelídül a világ...
Az idő megáll, s egy végtelen pillanattá válik.
Ez a varázslat örökké is tarthat...
Ha újra és újra elmerülünk az érintés csodájában.
Vajon, mi is az érintés?
Miért vágysz, Te is Én is annyira rá?
Ha csupán, kémiai reakciókat váltana ki bennünk...
Akkor bármely hétköznapi tárgy érintése kielégítené...
Érintési szükségletünk.
De ez nem így van!
Én hiszem, hogy sokkal több, mint egyszerű cirógatás...
Ami csak a fizikai ingerek kiváltására törekszik.
Hiszem, hogy az érintés igazi értéke...
S ami miatt oly nagy szükségünk van rá...
Azaz Élet, és Szerelem Energiájában rejlik...
Amit, majd egy éve, egymás közt áramoltatunk.
Ez azaz energia, amire életünk végéig...
S még az után is szükségünk van.
Az érintésben hihetetlen erő lakozik....
Összeolvaszt minket...
Ledönti a körülöttünk lévő falakat, jobban, mint bármi más.
Észrevetted már..?
Az érintéseink energiája, csodákra képes.
Tudom, szereted hallani, mikor füledbe suttogom...
Szeretlek.
S leheletem, incselkedőn megcsiklandozza füledet.
Mint mezőn suhanó tavaszi fuvallat, mely magával hozza szívünkbe a nyár melegét.
Úgy melengeti lelked… Szívem szerelmes üzenetét...
Szeretlek.
Szeretlek, mint soha senkit, eddig még.
Ha akarod… Mondom még!
Én vagy az első, kinek elhiszed, Igaz a kimondott szó...
S nemcsak hamisan csendülő arany, nem hazug csábító.
Szeretlek.
Szeretlek, mint soha senkit, eddig még.
Mondd!
Nem is kell kérned, s mondom még...
Lehunyt szemeddel várod, e szó feléd simítsa minden melegét.
Mondd még!
S Te, átölelsz, vállamra hajtod fejed...
Ne csak halld, érezd is az Igaz, mélységes szerelem...
Hangtalan, benned elcsendesülő rezgését.
Már nem szólsz Te sem.
Szemed simogatja arcomat...
S szememnek üzeni, mit nem érzett e szív rég...
Szeretlek.
Szeretlek, mint soha senkit, eddig még.
