Ébredezik a reggel, az éj árnyéka fényre vált...
Lásd udvarunkban, nem csak Én...
Egy rigó is párjáért kiált.
Ébredezik lassan a hófödte, álomittas táj...
Gyémántként csillog Veszprém...
Hiányod fáj…
Halovány még a Nap...
De sugara az ablakon át éget...
Mint a szerelem...
De könnyeket fakasztott Benned megint az élet.
A sejtjeinkben tűz lobog, s villámként végigszalad...
Forr a vérünk, lángja felcsap, lávaként halad.
Ilyen Bennünk az érzelem, ha elér, ha tombol...
A feltámadt ár Etnaként mindent lerombol.
A délután könnyfátylán át arcodat látom…
Ajkad édes vonalát szívembe zárom.
Magányos a reggel, szobám még mindig üresen kong...
A templomtorony hívó szava, lelkemben cseng-bong.
Mint kőszirt a parton, úgy várok Rád…
Szeretlek Téged, nem csak titkon...
Egy életen át.
€$@ß@
