Futnak, rohannak a napok, céltalan bolyongunk a hétköznapok szürkeségében.
Miért van az, hogy mindenki siet valahová..?
Azt mondjuk, nincs időnk, nem állhatunk meg egy percre sem...
Mert hiányzik valami az életünkből.
Biztos, hogy hiányzik valami az életünkből..?
Közben nem vesszük észre a tarka virágok színét...
Nem érezzük a napfény melegét.
Hiányzik egy ölelés, egy jó szó, elmúlt nyarak igézete...
Ringó kalászosok látványa, erdők bódító illata.
Biztos, hogy hiányzik az életből valami..?
Vagy tényleg, csak nem vesszük észre..?
A csodát, a varázst, a csillaggyúlást.
Egész életünkben szakadatlanul, fuldoklásig küzdünk, harcolunk.
Vágyódunk a tökéletességre, és csak reménykedünk...
Hiába..?
Reménykedünk egy csókban, ölelésben, egy kézfogásban, egy mosolyban.
Hiányzik az életből valami..?
Hiányzik a jó, hiányzik a napfény mosolya..?
Az éjszaka vaksi pislogása, a hajnalok ébredő ölelése..?
Hiányzik a nappalok hangos nevetése..?
Pedig ez mind ott van körülöttünk...
S mi mégis rohanunk, futunk, sietünk valahová.
De egyszer, meg kellene állni egy mosolyra, egy ölelésre, egy igaz szóra.
Valahol, valamikor meg kellene állni, segíteni azon, aki elesett.
Meg kellene tanulni újra mosolyogni, mosolyogva kezet nyújtani..!
Nem hiányozhat a világunkból a Nagy Világ, az Életünkből az Életünk...
A Szerelem, a Szeretet.
€$@ß@
