Néha érdekes dolgokat művel velünk az élet.
Mikor már azt hisszük, rég nincs itt az ideje...
Te is Én is elkezdtük falni az életet.
Nem értettük, mi az ami történik Velünk.
Csak halgattuk a körülöttünk élőktől…
Ilyenkor ez már nem szokás..!
Ilyenkor, már belefáradni szokás..!
Az életet habzsolni a fiatalok joga, az éretleneké…
Ők is hamar eltelnek vele…
Megfekszi a gyomrukat az élet…
Túl sok a sötét folt, túl sok az árnyék.
Kezdetben minden csillogóbbnak…
Minden könnyedebbnek látszik.
Fárasztó a vetés, gyenge az aratás..
Így az élet, hamar válik örömből csalódássá.
Bennünk, mégis megmozdult az állóvíz…
Elkezdett mozogni, élni, folyóvá változni.
Mintha eddig, köd borította volna a világot.
Egyszerre látni kezdtünk, mert jött valaki…
Aki szeretetével lerántotta a világ szépségét takaró sötét fátylat…
S teljes pompájában megmutatta az alkotását…
Az örömtől dalolni kezdett a szívünk…
Hát ilyen a világ,
Hol volt eddig,
Hol voltál eddig..?
Vagy Én hol voltam, eddig..?
Nem kell hozzá más…
Csak egy barát, aki szerelem is, társ is…
Akinek szavától megszépülnek a reggelek…
Mikor együtt vagyunk, a „kertünkben” a madarak is dalra fakadnak.
A világ tele van csodával…
Hiszen a világ maga a csoda.
De benne legnagyobb csoda, Te vagy…
Szerelmeddel bevilágítod a sötétet…
Rámutattál arra…
Ami eddig is ott volt a szememnek…
De a szívem számára, 15 évig sötétben maradt.
Igen, a világunk egy különleges csoda…
De a legnagyobb csoda…
Mégis Te vagy…
Aki szerető szíveddel életet leheltél Belém…
S Én szerelmemmel, életet leheltem Beléd...
€$@ß@
