A párkapcsolat..
Valamint az azzal járó örömek és bánatok.
Soha ki nem merülő örök probléma.
Létünk alapja.
A célom, hogy végre Azzal és úgy Élhessem az Életem...
Ahogy, egy Igazi Társsal érdemes.
Mindenki ezt szeretné.
Egy nem működő kapcsolatban...
Bármelyik felet kérdezném is, a válasz ugyanez lenne.
Akkor hogy, hogy nem működik...?
Senki nem úgy választ partnert...
Hogy na, ezzel biztos nem lesz jó...
Ellenkezőleg, vele csodás lesz.
Aztán többnyire hova jutunk.
Van minek a mélyére tekinteni...
Főleg, hogy pont azt vonzod be, akit akarsz.
Pont a Te Lelki Társad.
Aggodalomra semmi ok, mindenkinek van egy Lelki Társa...
Csak meg kell találnia.
Olyan, mint minden más, ahhoz, hogy megtaláld az "Igazit"...
Először Önmagad kell megtalálni.
Ahhoz hogy Te tudj lenni az "Igazi" csak Rád van szükség.
Ahoz, hogy egy kapcsolat jól működjön...
Szintén csak Rád van szükség!
Félszer fél, az csak egy negyed.
Ha a kérdésre TE vagy ÉN?
A válasz az, hogy Te vagy Én.
Az eredmény az összetartozás lesz.
Nincs kétségbe ejtőbb, mint a tehetetlenség érzése…
Az utóbbi hónapokban, többször átéltem már ezt az érzést…
A legkülönfélébb érzelmi hatásokat váltották ki belőlem…
Hogy leküzdéséhez, éppen melyik a jobb választás...
Az attól függött…
Milyen lelki állapotban voltam vagy éppen vagyok...
Az adott pillanatban.
Eddig, mindig sikerült…
Még élek!
A legfontosabb, amit megtanultam, ne hagyjam el magam…
Ne veszítsem el a lélekjelenlétem…
Ha valami nehézséggel találom szemben magam.
Lehetőségeimhez képest…
Mindig igyekeztem megtartani...
A kellemes, nyugodt, békés hangulatot…
Mert észrevettem magamon...
Így sokkal könnyebben jönnek a kreatív ötlet megoldások…
Viszont „sajnos”, időnként előfordul...
Velem is, mint mindenkivel…
Hangsúlyozom, MINDENKIVEL!
S ez nem elítélendő emberi tulajdonság.
Éppen a szitkozódáson keresztül vezet az út, a lelki béke felé.
A szitkozódásnak viszont meg van az a hátránya…
Nem tudhatjuk előre…
Milyen könnyedén, vagy nehezen tudjuk visszatornázni magunkat…
Egy lelkileg kiegyensúlyozott szintre.
Bár a szitkozódás lehet, hogy akkor éppen jól esik…
De a békés, kreatív énünk is "meghal" egy időre!
S ez valójában így van…
Mert ha a szitkozódást megelőzően…
Érzelmi állapotunkra leginkább a remény volt a jellemző…
Akkor valóban "megöljük" a békés, kreatív énünket.
Ám, ha tehetetlennek és kétségbeesettnek éreztük magunkat…
Akkor a szitkozódással...
Éppen, hogy felélesztjük kreatív, békés énünket.
Mert felszabadulunk a tehetetlenség okozta nyomás alól…
S ebben nincs semmi ellentmondás.
Minden csak nézőpont kérdése.
Szitkozódás helyett a tehetetlenségből...
Általában dühvel, akarattal, lehet kimozdulni.
Ami már egyel jobb szint, de még mindig nem a végső.
Ez is nagymértékben mozgósítja az energiákat.
De ez semmi képen ne legyen folyamatos bosszankodás…
Mert az nem vezet sehová…
Az még mindig azt az érzetet kelti...
Hogy még mindig tehetetlen vagyok.
S hogy mi található a tehetetlenség okozta kétségbeesés érzése…
Valamint a dühöt követő bosszúság között?
Mi miatt lesz a tehetetlenségből düh?
Ami az érzelmi állapotokat illeti...
Még ott lehet a fenyegetettség érzése…
A bűntudat vagy akár az irigység.
De ami még ezeknél az állapotoknál is fontosabb az…
A kettő között ott vagyok Én, a magam választásával…
Ellenállással vagy elutasítással...
Még mélyebbre taszítva magam…
A tehetetlenségbe és a kétségbeesésbe…
Vagy elfogadva...
Az akkor kialakult helyzetet, érzelmi állapotot…
Engedem magam tovább lendülni…
Egy sokkal kellemesebb érzelmi állapotok felé.
Csak, hogy világos és egyértelmű legyen…
A düh, a harag, a bosszúság…
Nem feltétlenül és nem minden esetben jelentik azt…
Hogy éppen elzárjuk a megoldás elől az utat.
Adott esetben nagyon is előfordulhat…
Éppen ezek az érzelmek jelzik azt...
Hogy újra megnyílóban vagyunk.
A düh, a harag és a hozzájuk hasonló...
Negatívnak beállított érzelmi állapotok…
Nem szándékot jelentenek.
Ezek csak jelzik azt...
Mennyire vagyunk nyitottak a megoldás előtt.
Márpedig, ha kezdetben…
Elkeseredettséget, tehetetlenséget...
Vagy bűntudatot éreztünk valamivel kapcsolatban...
Akkor a düh, a harag és a bosszankodás éppen azt jelzi…
Kezdünk jobban megnyílni…
S elindultunk az elfogadás és a kreatív, gyors megoldás felé.
Értelemszerűen…
Ha kezdetben mondjuk...
A lelkesedés, a derűlátás, vagy a remény érzése volt bennünk…
Akkor a borúlátás, csalódottság...
Majd a harag és a düh azt jelzi…
Hogy a "szelep" egyre zárul...
S nem a számunkra megfelelő irányba tartunk.
Az írásom csak arra hívja fel a figyelmet…
Hogy abban a kis résben, ahol alkalmunk nyílik a választásra…
Legyünk éberek, és az érzelmeinkre támaszkodva...
Körültekintően válasszuk meg…
Hogy merre is indulunk tovább.
Ilyen formán, Én a dühöt, a haragot, vagy a bosszankodást…
Csak akkor tekintem kerülő útnak…
Ha előtte kellemesebb érzelmi állapotban voltam.
Ellenkező esetben…
Én inkább az elfogadás és kreatív megoldás felé vezető...
Első lépéseknek tartom ezeket.
S hogy mitől alakul ki bennünk...
A tehetetlenség és az elkeseredettség érzése?
A kialakult helyzettől és Önmagunktól…
A pillanatnyi érzelmi állapotunk elutasításától.
Bármilyen helyzettől!
Az a tapasztalatom…
Nagyon sok Nő és Férfi...
Nem csak a kellemetlen helyzeteket utasítja el...
De még az őszinte, tiszta, fenntartások nélküli szerelmet is…
Még akkor is ha mindene ezt kívánja…
Királynőm…
Csak annyit kérek…
Légy Jelen a Pillanatban!
Tudatosítsd magadban tested minden rezdülését…
Minden apró érzetét...
S ha felbukkan egy probléma, ne utasítsd el…
Hanem inkább mutass őszinte érdeklődést az irányába.
Leld meg a megoldás megtalálásában az izgalmat.
Mert ott van!
Csak tégy egy próbát!
Megéri!
