Zuhantál, s Én "ruhád csücskénél" elkaptalak…
Vak mélységbe, fejjel lefelé csüngtél, s Én tartottalak.
Rácsnak rogyva, görcsösen, öt ujjal, kínnal és dühvel…
Egyetlen akarat harcolt Bennem, nem engedhetlek el.
Megvirradt, majd este lett, jöttek őszök, tavaszok…
Még mindig tartottalak, s már másodszor havazott.
Súgtam lázas szavakat öt, ujjam majd letört…
Ruhád szakadt, Én még mindig tartottalak.
S mind a mai napig, a tenyeremben tartalak.
Volt tovább is, tudod s tudom, ne akard, hogy múljon az egész…
Nem szállhat ki belőlem a láz, nem válthatja fel a rettegés.
Itt ülök, az élet átzúg a városon, a villódzó kurzort bámulom…
Nem is tudom, nem is tudom...
€$@ß@
