Vigyázd minden léptemet, ha rossz útra tévedek.
Őrizd tekintetem, ha nem lehetsz mindig velem.
Óvj, lelkesíts, taníts, becézz, ölelj, szeress, boldogíts!
Oldozd fel, fájdalmas vétkeim, s őrizd meg titkaim.
Hitesd el, hogy szép az élet, nemes célokért élni érdemes...
S ha mégis ellened vétkezem, csak ölelj át, s fogd a két kezem!
Látod...Tiéd mindenem, a szerelmem az egész életem...
Köszönöm Kedvesem, hogy vagy nekem!
A remény hal meg utoljára, állítják bizton a nagy bölcsek.
Ha szemünk, vággyal néz előre, reménykedve a boldogságban...
A jelen kínja sem fáj ma.
A kín is lehet boldogság, mert most vagy, most érezlek...
Csak elválaszt a távolság.
Mikor reggel azzal kelek, minden este azzal fekszem...
Hogy hiányod egyre mardos, csak álmaimban ölel karom.
Ujjaim a semmit simítják...
Nem játszanak hárfahúron, gerinced ívén megpihenve.
Szemünknek villanása sem egyesül szivárványívben...
Incselkedő ajkunk nem éli meg, éppen elcsókolt csók csodáját...
Nem égeti önfeledt vágy.
Akkor suttogom, reménnyel a bűvös két szót...Majd egyszer.
Majd egyszer!
A hajnal veled ébred, az est veled múlik el.
Majd egyszer!
Megéljük az élet csodáját...
Mit örök szerelmünk varázsa, gyönyörűségesen széppé tesz.
Majd egyszer!
Lehet, hogy napok, esteleg hónapok vagy évek múlva...
Mikor végre, együtt éljük életünk...
Akkor szívünk, lelkünk a szemünk villanása mutatja a csodát.
Közös élet csodáját.
Majd egyszer!
Lehet.
Nem lehet!
Biztosan tudom!
Majd egyszer így lesz!
Majd egyszer így lesz, Kedvesem...
Nagyon sokszor érzem a hiányodat!
Senki és semmi nem pótolhatja.
Ilyenkor ha tehetem, felkeresem ezt az oldalt...
S csak a lelkemet gyógyítgatom...
A hozzád írott csodaszép szerelmes versekkel, gondolatokkal...
Semmit sem kell megköszönnöd.
Köszönettel, Én tartozom!
Amiért engeded, hogy feléd küldjem gondolataimat...
Hagyod, hogy lelkeink beszélgessenek...
S tudom, teljes szívedből örülsz...
Amikor mondatokba, versekbe fűzöm érzéseinket...
Mert tudod, ezek a mondatok a kapcsok...
A mondatok tudják csak elsírni...
Örülök, hogy vagy Nekem…
