Hibáiddal és gyengeségeiddel együtt szeretlek...

Tudod Kedvesem...

Az Igazi Szerelem nem vakká, hanem látóvá tesz.
Világosan látom a hibáid és gyengeségeid.

S ennek ellenére szeretlek, hibáiddal és gyengeségeiddel együtt.

                                    €$@ß@

A boldogság, Hozzánk költözött...

Édes ébredés csillant meg ajkad mosolyán...
Sugarát hintette a hajnal, megvillant vállad meztelen vonalán.

Sóhajtó nyújtózásod törte meg a csendet...
Hajfürtjeid, kacéran köszöntötték a sokat ígérő reggelt.

Merész fények játszadoztak hamvas bőrödön...
Álmaid szülte képek rejtőztek, szobánk titkokat rejtő falai között.

Derű virága rajzolódott lényed színes vásznán...
Igézőn nézted a világot, mely csodálattal figyelt...

A boldogság járt Nálad…
S nem csak járt, Hozzánk költözött.

                                           €$@ß@

A Mi második Életünk, most kezdődött el...

Ja, igaz is…
Lehet, hogy most egy titkot árulok el...

A Kedvesem itt alszik Mellettem…

Egy hete Vele fekszem, s Vele ébredek…
Gyönyörű, ahogy alszik…

S még szebb, ahogy ébred…

A többiről inkább nem beszélek…
Végre elmondhatom, vagy inkább leírhatom…

Hazaérkeztem… Nem megyek tovább..!

De a Blog marad…
Igaz nem napi szinten, mint ahogy az elmúlt hét is mutatja…

De ha nem lesz „jobb” dolgom…

Azért éjszakánként szakítok rá egy kis időt…
Figyellek Bennetek, hát ti is figyeljetek Engem.

Mert a Mi második Életünk, most kezdődött el.


                                                                              €$@ß@

Jó Szeretni Téged...

A világ valahol önző, mindent magáért tesz.

Ha nem lenne az, akkor már régen kihalt volna.

Az ember is saját magért eszik, iszik, jótékonykodik, él...

Saját magáért szeret.

A felhő is azért küldi felénk az esőt, mert nehéz neki a teher.
A rügy is azért hoz virágot, mert többé nem tudja magában tartani.
Igen, Én is Magamért szeretlek.

Mert jó Szeretni Téged.

Általad érzem azt, hogy élek.
Mert Te vagy a napsugár, aki segít virágbaborulnom.

Úgy szeretlek, mint ahogy a virág a Napot szereti.

Elhittem Neked, hogy élni érdemes, de ahhoz fény kell.

Nekem Te vagy a fény... 

Mert anélkül, élni nem lehet.
Olyanok vagyunk, mint két fuldokló, akik Egymásba kapaszkodnak...
Akik nem lenyomni, hanem fenntartani akarják Egymást.

Élned kell, Nélküled megfulladok.

Másképp nem is lehet.
Ne akarj áldozatot vállalni, áldozatot hozni...
Azt nem lehet sokáig bírni.

Abba az ember belefárad...

Közben pedig észre sem veszi a Napot.
Mert fáradt, mert nincs rá ideje.
Mert önzetlen, és önzetlenségében egyszer csak lemerül.

Önfeláldozással nem lehet megmenteni a világot...

Csak úgy...
Ha az ember magát menti...
Ha a maga kedvéért menti.
Ültet egy fát, azt mondja a jövőnek.

Közben pedig azért, mert úgy érzi, ő marad meg azáltal...

Ha a jövőnek ülteti a fát.
Különben talán semmit se tenne.

Szeretlek, de nem csak Te érted, hanem Magamért...

Mert e nélkül a szerelem nélkül meghalna Bennem valami...

S ezért kellesz Te, mert csak Te vagy, aki életben tudod tartani.

Azért kell élnem, mert ha meghalnék, nem szerethetnélek.
Magamért tartalak, és Te Magadért tartasz meg Engem.

Egyedül, mind a ketten lezuhannánk.

                                          €$@ß@

Áldás vagy átok..?

Mindannyian az Élet Művészei vagyunk.

Van akinek vésőt és kalapácsot adott a kezébe, hogy szobrot faragjon...
Másnak ecsetet és festéket, hogy fessen...
Vagy fakanalat, hogy szakácskodjon…

Míg nekem papírt és tollat, hogy írjak.

De soha senki ne akarja használni a kalapácsot a vásznon...
Se az ecsetet a szobron…
Vagy a fakanalat ne is említsem, hová is való…
Ezért, még ha nehezemre esik is, el kell fogadnom azt...

Amit néha nem áldásnak érzek, hanem átoknak.

Mert örömöm és bánatom, vagy inkább tehetetlenségem…
Talán, Nekem a legkönnyebb kifejezésre juttatnom.
Igen, tehetetlennek érzem Magam…

Tehetetlennek…

A Kedvesemet (Aki idő közben a TÁRSAMMÁ vált…) érő agresszióval szemben…

Könnyű elbújni az elvesztésből adódó „fájdalom” takarója alá…

S innen most Kedvesem kérésére, töröltem két mondatot...
De talán így is érthető, bár szerintem itt lenne a helye...

Kérdem Én, itt kezdődik a férfiasság és az intelligencia..?

Vagy inkább, itt fejeződik be..?

Én sem voltam büszke arra, amit egykoron tettem…
De Én legalább elfogadtam a segítséget.
S látod, ez született belőle…

http://igazivolt67.blogspot.com/2010/12/mi-masodik-eletunk-most-kezdodott-el.html

Még ha te ömlengésnek is tartod…

Én azért büszke vagyok rá.

S arra is, Akiről szólt, szól, szólni fog…

Holnap is…

Érdemes lenne neked is egyszer „tiszta fejjel” leülnöd…
Csak úgy olvasgatni.
Sokat lehet tanulni belőle…

Remélem, van aki átadja neked ezt az üzenetem…

                                                         €$@ß@

Királynőm...

"Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít...

Mondta a róka.
Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek.
Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél.
De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik.

Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg Engem...

Másnap visszajött a kis herceg.
Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz...
Mondta a róka.
Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni.
Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek.
Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal...

Fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság.

De ha csak úgy, akármikor jössz...
Sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet..."