Legyen bármi, mindent felkavarok. Szerelmet a múltból. Szerelmet a jelenből. Néha bánatot a szívedből. Mégis kellek neked.
Nélkülem nem létezel.
Lelked rejtett zugában élek, ahonnan sosem fogok kitalálni... Mert nem engeded.
Soha.
Ha szólok, emlékezel. Magadban tapsolva dúdolsz. Ha dübörögöm extázisban tombolsz... Azért mert úgy is jó vagyok.
Neked.
Néha, bánatot sugallok füledbe, de megbocsátasz... Magadnak és másoknak is. Én hozom az üzenetet.
Rég kívánt álmokról, be nem teljesült vágyakról.
Elmúlt érzelmekről emberekről.
Vágyakozva várt boldogságról.
Bohém életekről. Egyszerűen csak szeretsz.
Nem vagyok más, mint éltető erő.
Éjjel álomba ringatlak, reggel Én ébresztelek. Megnyugtatlak kicsit, ha száz bajtól tombol a vihar fejedben. Akkor engem keresel, s ha megkapsz... Egy darabig el biztos nem engedsz.
Ha éppen forrong a véred, Én még jobban lángra repítem.
Vidámabbá teszem énedet. Tudod, másnak mit jelentek...
De Neked az életed örömrésze vagyok, s az is maradok.
Pozitív sugárzásom magammal repít. Valahova, s talán valakihez. Olyan jó bekapcsolni, s hallgatni a rádiót ahogy szól a dal... A zene hozzád, és mindenkihez...
Mert ugyanazt halljuk s ugyanazt érezzük...
Csak más érzékkel, más élményekkel és szereplőkkel.
Ez vagyok neked a ZENE.
A dob az ütem. A szíved dobbanása. A gitár hangja a véredben csordogálva... A zongora koppanása lelked lüktetése... Amely mosolyog, vagy épp sírdogál.
Te mégis hű leszel hozzám, imádlak zene.
Akarod. Mindig szóljon a dal, peregjen a ritmus...
Álmomban és néha ébren! Mintha az arcodat látnám... Mintha átnéznél egy üvegtáblán...
Szinte kacsintasz rám, akár a cinkos Hold...
S eltűnsz hirtelen, mint aki ott sem volt! Néha újra játszol velem! Az álom tépett foszlányait kacagva nekem adod... Aztán megnyugtatsz kicsit, Neked már nincs bánatod!
De a hajnali fénnyel, hiányodat is rám hagyod!
Léggömböt eresztek az égbe, és tudom... Kezedben van a zsinór vége! Nem engeded, hogy messzire szálljon... Mint minden együtt szőtt, pókháló-álom! Már csak a lelkeddel simogatsz az éjben...
Sőt, soknak létre sem szabadna, szabadott volna jönnie…
Mivel úgy köttetett, hogy nem volt benne...
Egy csipetnyi izgalom…
Egy sóhajnyi borzongás…
Legtöbbjében annyi a szenvedély, mint két cinkében…
Egy ismerősöm hívta fel a figyelmem...
Az alábbi film részlet, szívbe markoló szavaira…
Valahol mindenki…
Minden Lány és minden Fiú, egy ilyen Apa...
Élethez való útmutatására vágyik…
De sajnos, kevesünknek adatott meg ez a lehetőség…
Így a negyedik X után, most jöttem rá...
Máshogy nem is szabadna élni…
Mindegy mennyi idős vagy…
Mindegy Fiúnak, vagy Lánynak születtél…
Férfi, vagy Nő vagy…
Fiatalabb, vagy idősebb…
Csak azt tudom…
Sohasem késő…!
…Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, Hogy lebegj a mámortól, Fakadj dalra, Lejts dervis táncot. Légy eszelősen boldog, Vagy legalább légy rá nyitott. Tudom, hogy közhely, de a szerelem szenvedély. Megszállottság. Mely nélkül nem lehet élni. Azt mondom, légy fülig szerelmes. Olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza. Hogy találhatsz rá? Hagyd az eszedet, hallgass a szívedre. Mert most nem dörömböl. Azaz igazság Kicsim, hogy e nélkül nincs értelme élni. Ha szerelem nélkül mész végig az úton. Akkor… Egyáltalán nem is éltél. De meg kell próbálnod, ha nem próbálod meg... Nem is éltél. Légy nyitott… Ki tudja, becsaphat a villám.”
