A lélek fájdalomcsillapítói... 2. fejezet...

Kezdem az enyhébb fájdalomcsillapítókkal...

Azzal, amellyel az emberek többsége is kezdi...

Amikor beleütközik a ténybe...

Az élete nem éppen olyan, ahogyan azt elképzelte...

Ilyenkor jön a...

Panaszkodás...

A lelki szemét kontrollálatlan kiöntése...

Melynek bár látszólag segítségkérés a célja... 

Valójában nem szól másról, mint önsajnálatról és kényelemről...

Igen, fontos az érzelmeink kifejezése... 

Fontos, hogy ne fojtsuk magunkba azt, ami nem jó... 

Hanem kezdjünk vele valamit... 

Csakhogy ez a valami nem feltétlenül azt jelenti... 

Fogjuk és emésztetlenül kiköpjük... 

Aztán nézegetjük, hogy ez milyen gusztustalan... 

Ennél azért jóval többre képes az emberi agy...

Aki valóban változást szeretne... 

Az nem elégszik meg a tényekkel, hanem megoldást is keres rájuk... 
Ha pedig egyedül nem talál... 

Akkor úgy kér segítséget... 

A megoldásban maga is közreműködik... 

Aki csak panaszkodik, az még nem szenvedett eleget... 

Annak még jó úgy, ahogy van... 

Jobb, mint tenni a változásért... 

A panaszkodás egy mentális hintaszék... 

Ami megadja a cselekvés illúzióját.... 

De haladni nem lehet vele semerre...

A gyakori reakció erre persze az... 

Sajnos van, amin nem tudunk változtatni... 

Erre pedig Én csak azt mondom, hogy valóban így van... 

Tényleg van, amit egyedül... 

Vagy akár összefogva sem tudunk megváltoztatni...

Egyetlen emberéletnyi rövid idő alatt... 

Még tettekkel sem, de panaszkodással pláne nem... 

Ezért ajánlom minden panaszkodónak szeretettel...

Az alábbi sorokat... 

Ha valami nem tetszik, változtasd meg..!

Ha nem tudod megváltoztatni, változtass a hozzáállásodon..! 

De Nekem ne panaszkodj..!

                          €$@ß@

Amíg Vele nem találkozom, nem bánom, hogy egyedül vagyok…

Ő lesz az...
Akinek átvitt értelemben, de majd minden ajtót kinyitok...

S megfogom kezét... 

Aki, ugyanúgy tudni fogja mi a különbség...

Ha valaki szájon, vagy homlokon csókol... 

Akinek kérnie sem kell, hogy terítsem rá a kabátom, ha fázik…

Várni fogom azt...

Aki be mer mutatni a szüleinek, testvéreinek... 

Akinek soha nem leszek sok...

Ciki, harsány, unalmas... 

Vagy akármi, amit már ezerszer hallottál mástól...

De nem Tőlem...

Az...

Akire a barátaid rá mosolyognak majd a bemutatkozáskor...

“Áh, már sokat hallottunk rólad..!”

S persze zavarba jövök...

Hiszen Te, már mertél mesélni Rólam...

Sokat...

Várni fogom azt, aki felveszi a telefont, válaszol az üzeneteimre...

Nem tilt le egyetlen közösségi oldalon sem...

Aki felhív a nap végén...
Úton vagyok-e már...
S vigyek-e valamit...

Akinek majd magától eszébe jut...

Az apró dolgok teszik szebbé az életünk...

A kapcsolatunk...

Megismétlem még egyszer...

A kapcsolatunk...

A nap végén pedig megkér...

Üzenjek rá, biztonságban hazaértem-e...

Aki majd magától is ráébred...

Én vagyok az egyetlen, aki nem akarta megváltoztatni Őt... 

Eszében sem jut számon kérni, miért és mennyit dolgozom...

De ha fáradt vagyok azt szóvá teszi...

“Pihennem kéne…”

Mondani fogja majd kora reggeleken...

S tudni fogom, igaza van...

Várni fogom azt...

Aki nem feltétlenül gondolkodik mindenben, mindenről ugyanúgy...

De meghallgatja a véleményem...

Tudom, érdemes egyedül maradnom, míg meg nem ismerem Őt...

Aki nem játszik velem, hanem őszinte...

Akkor is, ha fáj...

Mert Ő lesz az, aki betartja amit ígér...

Emlékszik arra amit megbeszéltünk...

Tudni fogja, az Én időm is drága...

Mellette nem leszek második...

Mellettem a szó, hogy “egyenrangú” Számára értelmet nyer...

Mekkora könnyebbség lesz...

Ha valaki olyannal leszek együtt, aki belátja, ha hibázott...

Aki önfeledten tud beszélgetni...

Elmondja, ha valami bántja...

Még akkor is, ha az a “valami” Én vagyok...

Aki mellett a hétköznapok szép lassan megszelídülnek...

Ha nincs is mindig szenvedély...

Akkor is tudni fogom...

Nem kell azon filozofálnom, ugyan hűséges-e...

Mert őszinte...

Mert ha lenne más, ha lesz más, azt is meg fogja mondani...

Érdemes addig egyedül maradnom...

Amíg azzal nem találkozom...

Aki a legjobbat akarja kihozni belőlem...

Aki motivál és értékel...
Mint ahogy Én belőle, Én Őt...

Ha kell, minden nap...

Aki tudja, hogy értékesek vagyunk...

Várt Rám, s Én is vártam Rá...

Mert tudni fogjuk...

Milyen nehéz volt rátalálnom...

S ha már eljött, megbecsülöm Őt..

Nem engedem meg, hogy bizonytalanná váljon...

Mert Rám várt...

Mert Egymásra vártunk...

                                 €$@ß@