A lélek fájdalomcsillapítói... 2. fejezet...

Kezdem az enyhébb fájdalomcsillapítókkal...

Azzal, amellyel az emberek többsége is kezdi...

Amikor beleütközik a ténybe...

Az élete nem éppen olyan, ahogyan azt elképzelte...

Ilyenkor jön a...

Panaszkodás...

A lelki szemét kontrollálatlan kiöntése...

Melynek bár látszólag segítségkérés a célja... 

Valójában nem szól másról, mint önsajnálatról és kényelemről...

Igen, fontos az érzelmeink kifejezése... 

Fontos, hogy ne fojtsuk magunkba azt, ami nem jó... 

Hanem kezdjünk vele valamit... 

Csakhogy ez a valami nem feltétlenül azt jelenti... 

Fogjuk és emésztetlenül kiköpjük... 

Aztán nézegetjük, hogy ez milyen gusztustalan... 

Ennél azért jóval többre képes az emberi agy...

Aki valóban változást szeretne... 

Az nem elégszik meg a tényekkel, hanem megoldást is keres rájuk... 
Ha pedig egyedül nem talál... 

Akkor úgy kér segítséget... 

A megoldásban maga is közreműködik... 

Aki csak panaszkodik, az még nem szenvedett eleget... 

Annak még jó úgy, ahogy van... 

Jobb, mint tenni a változásért... 

A panaszkodás egy mentális hintaszék... 

Ami megadja a cselekvés illúzióját.... 

De haladni nem lehet vele semerre...

A gyakori reakció erre persze az... 

Sajnos van, amin nem tudunk változtatni... 

Erre pedig Én csak azt mondom, hogy valóban így van... 

Tényleg van, amit egyedül... 

Vagy akár összefogva sem tudunk megváltoztatni...

Egyetlen emberéletnyi rövid idő alatt... 

Még tettekkel sem, de panaszkodással pláne nem... 

Ezért ajánlom minden panaszkodónak szeretettel...

Az alábbi sorokat... 

Ha valami nem tetszik, változtasd meg..!

Ha nem tudod megváltoztatni, változtass a hozzáállásodon..! 

De Nekem ne panaszkodj..!

                          €$@ß@