Valami él a szívedben...
Egy emlék, valamilyen homályos életcél...
Szeretnél viszontlátni valakit...
Szeretnél végre kimondani valamit...
Valamit, amit sokáig féltve őriztél és csak halogattál...
S tudod jól...
A pillanat, majd eljön egy napon...
S akkor egyszerre...
Nem is lesz olyan végzetesen nehéz kimondani, mindent...
S válaszolni...
Mint ezt a várakozás hónapjaiban hitted.
€$@ß@
A hold vezet most hozzád, ezen a titokzatos éjjel...
Mikor a csend, némább már nem lehet.
Halkan koppan léptem, a csillagfényes éjben...
A félhomályban megfogod, lágyan két kezem.
Szemedben vakító fénnyel, a vágy tüze lángol...
Füledbe neved suttogom, halkan csendesen.
Nyakad csókolom, s Te az izgalomtól felhevülve...
Szerelmünkre vágyakozva, annyit kérsz, vezess.
Remegö tested kinyílik, szerelmünk hevétől...
Mint napsugárra vágyó virág, harmatos reggelen.
Csak egyszer szeretnék Én, bolondnak lenni...
Egyszerre az összes szabályt megszegni.
Szétkürtölni, hogy kit szeretek...
Élvezni minden napot, mit Veled tölthetek.
Ugrálnék és repülnék az ég alatt...
Megcsókolnálak, de tudom még nem szabad.
Kinevetném az egész világot...
Elfelednénk az összes bánatot.
Egyszer szeretnék a karjaidban kikötni...
Egyszer mernénk teljesen megőrülni.
Átölelni mind az összes csillagot...
Hogy mind úgy ragyogjon, ahogy Te ragyogsz.
Milliószor megköszönni Te neked...
Hogy a Kedvesem vagy s Én is az lehetek.
Tudod, mit jelent... Élni?
Nevetni, és olykor szomorkodni...
Mosolyogni annyira, hogy sírni kelljen...
Hatalmasakat szerelmeskedni...
Tombolni, táncolni egy éjszakán át...
A szerelmed megvigasztalni...
Másokat mosolyra deríteni...
Emlékezni és felejteni...
Pénzt költeni és takarékoskodni...
Reménykedni és álmodozni...
Tanulni és tanítani...
Áldozatot hozni.
Makacsnak lenni és könyörögni...
Változni és változtatni.
Érezni az illatokat, látni a fényeket és hallani a hangokat...
Valóra váltani az álmaidat.
Olykor elviselni, ha mégse válik valóra.
S mindezeket úgy tenni...
Hogy Önmagad vagy minden egyes pillanatban.
Mert nem tudhatod, hogy melyik lesz az utolsó...
Szeretnék ellopni az évből egy napot...
Csak Érted, csak Neked és Magamnak.
Szeretném érezni a tavasz illatát...
A nyári szellő simogatását...
Az ősz bágyadt sugarát..
A tél jeges fuvallatát.
Egyetlen nappá duzzadt percben...
Csak Érted, csak Veled.
Szeretném érezni az arcod melegét...
Csak Veled lenni lélekben is egyetlen egyszer.
Csak egyetlen nap.
Látni a mosolyodat mely csak Nekem szól...
Azt érezni hogy csak Engem ölelsz.
Mindent kizárva, csak egyetlen egyszer.
Csak egyetlen nap.
Szeretném a napot, a holdat, a csillagokat...
Csak Érted lenni és Önmagamnak.
Hátat fordítani a világnak, lerombolni a gátakat...
Szeretnék szeretni mint még soha.
Csak egyetlen egyszer, csak egyetlen nap.
Most szeretném látni az arcodat, akkor tudnám...
Te akarnád e csak egyetlen egyszer, csak egyetlen nap.
S így válik, ebből az egyetlen, álomszép napból...
Minden nap...
€$@ß@
Nem kérek nagy teret, elég egy villanásnyi hely...
Elég egy pillanat, egy dobbanásnyi jel.
Én ütem leszek, szíved közepében...
Érezzem, ha túlgyorsul, őrült lüktetése.
Ott egy apró hajszálérbe, megkapaszkodom...
Lágyan bele bújva, halkan suttogom.
Egy parányi ponton, ahol forró heve ér a vérnek...
Oda rejts el Engem, örökös emléknek.
Amikor elsodornak, csapdába hullt évek...
S jönnek hideg napok, fagyos jege télnek.
Én akkor is ott leszek, sosem engedlek...
Mint parányi gyöngyszemet, ékként szeretlek.
Mert azt a kavicsot, azt az értéktelen követ...
Mit kezem kezedbe nyújtott, és utamon is követ.
Annak minden titkát, rég megfejtetted...
S ezért jól tudjuk, mennyit ér egy egész életnek.
Megőrzöl e akkor is, ha fényét vesztett csillagként...
Érdes felülettel simulok, meleg tenyeredbe?
S mikor múltidéző szavaim, képernyőd előtt...
Szégyenkezve bújnak elő, némán szemlesütve?
Vagy tán észre se veszed, a többi fényes kő mellett...
Hogy rideg lett számodra, a szürke kavics könnye.
S nem hatja meg többé szíved, ha homályossá vált...
Annak az elhalványult kődarabnak, kristálytiszta tükre?
Óvsz e majd, ha nem repül már a képzelet sem messze...
S csak árnyékát sejthetem az egykor tűző napnak?
Vársz e majd olyan hévvel, a régi tölgyfák alatt...
Mint mikor lángja gyúlt bennünk a nyári pirkadatnak?
Tudsz e majd szeretni, ha már nem érdemlem hited...
Mert eltékozlom akaratlan a földi boldogságot?
Mit kéz kezemben nyújtottál, mint egy olthatatlan lángot...
Hogy széppé tedd vele ezt a forrongó világot?
Szeretlek téged, bárhogy is érezz! Most és mindörökre!
Mert itt belül ez a szív, olyan, mint egy nyitott könyv...
Gondolatot továbbít, de érzéseim ott maradnak benne.
€$@ß@
Engedd, hogy jöjjön a szél, engedd, hogy jöjjön a nap...
Mindent fogadj szívesen.
Amint egyszer ráhangolódtál, hogy nyitott szívvel élj...
Sosem zárulsz be többé.
De kell egy kis időt rászánnod.
Neked kell elérned azt a nyitottságot...
Máskülönben újra bezárulsz.
A nyitottság sebezhetőség.
Amikor nyitott vagy, ugyanakkor azt is érzed...
Hogy beléd hatolhat valami rossz.
Ez nem csupán egy érzés...
Ez egy lehetőség.
Ezért zárulnak be az emberek.
Ha kinyitod az ajtót egy szerelem előtt...
Az ellenség is beléphet rajta.
Az okos emberek bezárják az ajtajukat.
Hogy elkerüljék az ellenséget...
Még a barátoknak sem nyitnak ajtót.
De akkor az egész életük halott lesz.
Pedig semmi sem történhet...
Mert alapjában véve nincs semmi veszítenivalónk.
Semmi, amit ne veszíthetnénk el.
Amit elveszíthetünk, azt nem is érdemes megtartani.
Amikor ezt megérted, akkor már nyitott maradsz.
Én azt látom, hogy még a szerelmesek is védik magukat.
Azután sírnak és könnyeznek, mert semmi sem történik.
Bezárnak minden ablakot, és fulladoznak.
Semmilyen fény nem jön be...
Szinte lehetetlen így élni...
Mégis elevickélnek valahogy.
De nem nyílnak meg, mert a friss levegő veszélyesnek tűnik.
Ezért, amikor nyitottnak érzed magad, próbáld kiélvezni.
Ezek ritka pillanatok.
Ezekben a pillanatokban mozdulj ki annyira...
Hogy megtapasztalhasd a nyitottságot.
Amint egyszer ott a tapasztalat...
Szilárdan a kezedben...
Akkor megszabadulhatsz a félelmeidtől.
Látni fogod, hogy a nyitott lét kincs...
Amelyet értelmetlenül elveszítettél.
Ez a kincs olyan, amit senki sem vehet el Tőled.
Minél inkább megosztod másokkal, annál nagyobbra nő.
Minél nyitottabb vagy, annál inkább vagy.
Az Aki mindig is szerettél volna lenni...
Mögém lopódzott árnyék ölel...
Karjában sóhajjá válok, s vágyat olt belém...
Szorít amint szívemben Rád találok.
Érintenélek, de tompa ujjaimmal...
Reményem harmatfátylát átszakítva a semmit markolom.
Hiába küldted hozzám ölelésed árnyát...
Én csupán fagyos hiányodat tapinthatom.
€$@ß@
Ha senkié nem vagyok, nem vagyok senki...
Nem akarok pusztán a magamé lenni!
Mikor önzetlen törődést nem adhatok...
Olyankor azt sem értem, hogy miért vagyok.
Lennék levegő, ha lélegzetet veszel...
Vagy megbocsátás, amikor rosszat teszel.
Lennék türelmes magány, mindig Rád várva...
Vagy lelki vigasz, a bánatodat látva.
Lennék még öröm is, a boldog napokon...
Önfeledt nevetés, sugárzó arcodon.
Lehetnék nyugalom, egy nehéz nap után...
Vagy szótlan ölelés, minden nap alkonyán.
Lennék játékos szellő,mi a hajadba túr...
Vagy csapongó gondolat, a szavakon túl.
Könnycsepp lennék, elérzékenyült arcodon...
Békesség, túl az értelmetlen harcokon.
Lennék gondoskodás, ami ki nem apad...
Vagy érzelem, ami a lelkedben fakad.
Lennék kívánság, mit szó soha ki nem mond...
Beteljesülés, mitől elmúlik a gond.
Lennék szabadság, ami foglyot sosem ejt...
Ki nem mondott szó, amit csak a szíved sejt.
Lennék dallam is, ami ringó táncba hív...
Vagy két lélek között egy láthatatlan híd.
Lennék bármi, csak a magamé ne legyek...
Minden lélegzetet, valakiért vegyek!
Lennék szívesen minden, bár csak mondanád...
De ne legyek felesleges szívdobbanás!
€$@ß@
Átölelsz.
Szorosan, simogatva…
Csókod követelőzve utat keres testemen...
Kezed kezemben…
Szívem tenyeredben.
Simogatsz…
S hagyod, hogy lassan égjek…
Nem sietetsz semmit…
Maradj így kérlek!
Csókolsz.
Nyakamon érzem ajkad…
Leheleted egyre csak izgat...
S míg a vágy meg nem öl lassan…
Ölelsz át fönt a magasban…
Maradj így kérlek!
Szólsz.
Halkan suttogsz fülembe...
Vágyaid súgod, s Én feleletre...
Ölellek még szorosabban…
El ne engedj Kedvesem!
Szeress engem úgy ma...
Mint még senki soha!
Maradj így kérlek!
Ringunk.
Amint a vágyunk az égig hág...
Lassan hullnak le a ruhák rólunk...
Mint tavaszi szirmok a napsütésben.
Öleljük egymást a végtelenben...
S ringunk finoman, míg a csoda...
El nem borít újra, s újra…
Maradj így kérlek!
€$@ß@
Szeretnék Veled lenni, szeretnélek magamhoz ölelni...
Ismerem az „ezer éve ismerlek” érzést...
Olyan vagy nekem...
Mintha az előző életemben, összetartoztunk volna...
Hiszel ebben?
Furcsa érzés...
De olyan sok furcsa dolog adódik az ember életében...
Vannak dolgok, amiről olyan nehéz beszélni...
Vagy szinte lehetetlen...
Csak egymásra kell ilyenkor nézni...
S egymás szeméből ki lehet mindent olvasni...
Olyan messze vagy tőlem...
De tudom, a világ nyílna meg kettőnk tekintetében...
Az érzések felszínre törnének újra...
A gondolatokat sokszor olyan nehéz kiírni...
Hiszen bennünk van mindez...
S ezeket átérezni, átélni lehet csak...
Az életben mit sem számít az élettapasztalat...
Mikor a szív diktál és az ellenkezőjét mondja...
Nagyon fontos lettél az életemben...
A szívemben már nagyon mélyen benne vagy...
Vannak érzések, melyek minden előző érzést elsöpörnek...
Jelen vagy az életemben...
A nappalaimban...
Az éjszakáimban...
€$@ß@
