Nem kérek nagy teret, elég egy villanásnyi hely...
Elég egy pillanat, egy dobbanásnyi jel.
Én ütem leszek, szíved közepében...
Érezzem, ha túlgyorsul, őrült lüktetése.
Ott egy apró hajszálérbe, megkapaszkodom...
Lágyan bele bújva, halkan suttogom.
Egy parányi ponton, ahol forró heve ér a vérnek...
Oda rejts el Engem, örökös emléknek.
Amikor elsodornak, csapdába hullt évek...
S jönnek hideg napok, fagyos jege télnek.
Én akkor is ott leszek, sosem engedlek...
Mint parányi gyöngyszemet, ékként szeretlek.
Mert azt a kavicsot, azt az értéktelen követ...
Mit kezem kezedbe nyújtott, és utamon is követ.
Annak minden titkát, rég megfejtetted...
S ezért jól tudjuk, mennyit ér egy egész életnek.
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése