Játszd meg, akkor is, ha nem hajt a vágy…
Játssz folyton, még ha nem is kellek.
Ne legyél kemény, inkább lágy…
Érezd, Bennem tüzek énekelnek.
Hazudjon kezed, ha nem is kérem…
Még Bennem él a tegnap gyönyöre.
Ne igázz le, legyen elég a vérem…
Oldozzon fel, tested börtöne.
S Én játszom Rajtad, akár egy zenész…
Hullámzó öled, adja az ütemet.
Nekem nem játék, a kapuig kísérni…
Érezni, míg a mennyekig jutsz el.
Nem baj, ha hamisan játszol…
Ha körmöd a bőrömbe ég.
Míg ujjam testeden táncol…
Mennydörgéssel szakad Ránk az ég.
Te megtanítottál arra, hogy ne kérdezzek.
Kérdeztem, de Te nem feleltél...
Talán mert azt akartad, Magamtól is tudjam a választ.
S Én magamnak válaszoltam...
Azt teszed, amit tenned kell.
Azt kívántam, ezek a válaszok vezessenek Téged.
Leszoktam arról, hogy mást kérdezzek...
Merre vezet az út, hogyan tovább..?
Miért van ez így, ha valamit nem tudok..?
Magamtól érdeklődöm.
Tudom, ettől okosabb nem leszek...
De legalább a válaszok nem zavarnak meg.
Mert a válaszok sokfélék, és mégis egyformák.
Úgy érzem, a kérdésre...
A fontos kérdésekre...
A válasz valahol itt van legbelül.
Mintha Belém költözött volna egy másik személy...
Szerény, halk szavú...
Nem erőszakos...
A maga igazáért nem harcoló.
Valaki, aki mindenre ad választ.
Ha Én okoskodva az igazamat bizonygatom...
Ő elcsendesedik, a sarokba vonul...
Mintha azt mondaná...
Te tudod, tedd, ahogy jónak látod.
De az élet, általában neki ad igazat...
Ha hallgatok rá, akkor az utam egyenes...
Ha nem, akkor eltévedek.
Ő az én útjelzőm, aki mindig megmondja merre tovább...
Némán a fejét csóválja, ha nem hallgatok rá.
Vagy csak annyit mond...
Eddig és ne tovább.
Van hogy csak annyit...
Bízzál Benne.
Mint ahogy Te is...
Bízzál Bennem...
