Orchidea...

Időnként, megsimogatom a virágaimat...

Ha már Én nem érzem az ő szeretetüket...

Legalább ők érezzék az Enyémet...

                             €$@ß@

A világok éljenek Benned..!

Nézel.

De vajon, látsz is..?

Onnan, a Te oldaladról csak egy vagyok…

Az Egy…

Valaki, aki még nem "Aki"...
De szeretne már valakinek, csak Neked, a Mindenévé válni…

A szárnyaid mellé bújva szeretnék Önmagam lenni…

Vagy csak újra megszületni, Benned újjászületni.
Nézel.

Vajon látsz is?

Figyelj..!
A szemhéjunkon belül, messze a végtelen, kívül a meghatározható…
A határtalan világ…
Az ész befolyása alatt született, esztelen világ.

Taposva földet haladunk előre, s néha hátra…

Forgunk szüntelen a létben, a fényt keresve…
Talán egyszer megtalálva.
Minden pillantásod egy filmkocka…
Összefolyva az időben, filmként pereg Benned…
Ne csak játék legyen, szépen megkomponált komédia...

Mert belül a végtelen, mind-mind igaz…

A ki sem mondott, a meg sem fogalmazott…
Ott bennünk, legbelül...

Az a Mi világunk.

Az álmaink, ahogyan összefonódnak…

Átszőnek Engem is, Téged is…

A vágyaink, a reményeink…
A láncaink, ahogyan mint rajtuk csattanó lakatok, örökre lecsapódnak.

Hol vagy..?

Belül vagy kívül, kívül vagy belül..?
Csak gondolj bele..!

Te Magad vagy a világ...

Magányosan..?
Nem..!
Csak egyes-egyedül...
Nézd, ahogy rohan körülötted minden…
Szalad, fut az élet…

Az élet elől, a magány menekül…

Tömegbe, baráthoz, szerelemhez…
Kaszinók villogó fényeihez…
Gyertyával a kézben masírozva, a végtelen sötétségbe.
Hegyek, folyók, völgyek, lankák...
Szép tájak...
Szaladj..!
Nézd meg ezt is, azt is..!
Rakd fénykép-albumba, meséld el...

De ne pózolj s hazudj a világnak..!

Én tudom, hogy egy fotelben ülve…
Behunyt szemmel is Enyém minden…
Karjaimba tartva…

Téged, az Egyetlent…

Bennem, él a szépség e bolygón…
Minden egyes lábnyomod...
A buja erdőkben a madár csicsergésben…
Mint napfényben a szivárvány…
A folyton tekergő, ahogy esőcseppet keres...

Kezem barázdáival simogatott arcod…

Véremben őseim kardjai…
Világokat rengető harcok…

Szemeim horizontját nem takarják el a házak…

Áttetsző minden…
Mert nem a szememmel látok…

Nem a világban élek…
Bennem élnek a világok.


Csak nézel.
Tudom, látsz is.


Behunyt szemem csókolva, megáldottad minden álmunk.


Összefonódtunk, és összefonódott bennünk minden.
Könnyeink, reményeink...

Te, és Én…

Egy másik életben, belőlünk fakadó gyermekeink…
Génjeinkből komponált gyönyörű hajfonatok.
A világ itt kívül oly tébolyult…
Csak pillanatok sorozata a lét, de megszakítható…


Hunyd be a szemed, Te is..!

A kezedben már rég ott van, a megfoghatatlan…

Az erőd, az akaratod, a hited.

Állítsd meg a világot, ha akarod, csak meg kell tenned…

Ne a világban élj…
A világok éljenek végre Benned..!

              €$@ß@

Iszom, azt a drága hangodat...

Verselő ajkaimat figyeled...
Ahogy formálják az ékes szavakat.

Majd karjaim közt, összekuporogva...
Én is iszom, azt a drága hangodat.

Szemeid csillogásába belemerülve…
Átitatom vele vergődő szívem.

Erős vállam ívébe belesimulva…
Visszakapod örökre könnybefúlt hited.

                               €$@ß@

Őrizlek...

Mint sötétetség a fényt, úgy vártalak…
S mint fáradt vándor a megürült padot.

Szeretsz s Én szeretlek, mint talán még soha…
Ahogy a mély vizeknek halai az iszapot.

Tenyeremből simogatás indul…
Minket őriznek Veszprémben a csöpp terek.

Itt vagy Kedves, Én nem engedlek el…
Karjaimba tartalak, míg szorít két kezed.

                                     €$@ß@