Messzire nézett a szemem, fülem mindent hallani vélt…
Kinyílt előttem a végtelen, Én is megnyíltam valakiért.
Mit ér nagysága a hegynek, ha nem látja senki csúcsait…
Ha elvész értéke a kegynek, ha az Én, és a Vágy szétszakít..?
Megnyíltam hát, leomlottam, mint a hegy, bejárhatták a romjaim.
De mit ért volna az, akiért a küzdés nem megy…
Ha ünneplőm lett volna, széttépett rongyaim..?
Mit érnék, ha leomlanék, kegy vesztve a porba…
Ha nem lennék már hegy, csak ósdi rom..?
Mit érnék, ha szétkapkodnák sorra köveim…
Ha bánatom könnyeimmel takarom..?
Kinyílt előttem a végtelen, Én is megnyíltam valakiért...
Nem lettem elérhetetlen, s elér az, aki Ért.
Kedvesem...
Amikor azt mondod...
"Nagy lány vagyok, tudok vigyázni magamra."
Azt várod, fogjam meg a kezed, nézzek a szemeidbe, s azt mondjam...
Tudom.
De azért itt vagyok, ha mégsem.
Sokat töprengtem, miként mondjam el…
Amíg Te élsz… Az élet addig érdekel.
Forgószelek bennem a félszek…
Mikor behunyt szemem mögött nézlek.
Nem tudom, hogyan, miképp… Érted e…
Elhajítom utánad az életem.
Ha Te lennél, ki hamarabb száll a mennybe…
Hol angyal lehetsz... Mindörökre.
Vagy mégis... Talán érted azt…
Csak életed nyújt Nekem vigaszt.
Az elmúlás ős tengerében…
Ahol a holnap szíve verdes Érted.
Mondd miképp, hogyan mondjam el…
Míg élsz, az élet addig érdekel.
Nyelvemre szót adj, s vért ereimbe…
Összefonódva, közös lehessen bűvös édenünk.
Tudom már, miképp mondom el…
Élsz... Az élet ezért érdekel.
S a halál lesz igazmondó szavam…
Ha majd nem lesz ajkam... Kimondhassam.
Jobban szeretlek, mint az életem.
Kedvesemnek...
Sajnos az életről tudom, hogy véges...
De minden Veled töltött pillanat, felér az örökkévalósággal.
