Az oroszlán szeme nyugodt, a szétszórtság halvány jelét sem látni benne.
Nincs félnivalója.
Ha belenézel egy oroszlán szemébe:
S ezt, csak akkor mered megtenni, ha rács mögött van.
Nem csak mellbevág és fölperzsel a tekintete, de az a benyomásod támad, hogy ez a lény, teljesen tisztában van magával.
Tudja, hogy oroszlán.
Bizonyára ez a lenyűgöző, fejedelmi öntudat avatta számunkra az oroszlánt, az állatok királyává.
Nem az ereje - van nála erősebb is.
Nem a szépsége - van nála szebb is.
Az öntudata.
A nap süt a szeméből, s ennek tudatában is van.
Ismeri magát.
Az oroszlán tekintetéhez hozzátartozik, hogy rezzenéstelen.
Mint a gyújtólencse, egyetlen pontra gyűjti a fényt.
Ha valakire ráveti a tekintetét, arra "rá van nézve".
Arra az oroszlán lényének legbelsejéből induló lézersugár vetül, és olyan szigorú összpontosítással, olyan valódi figyelemmel, hogy borzongató.
S ha már megnézte magának, és másra veti tekintetét, akkor nem "átsvenkel", mint a kapkodó filmkamera, hanem erről leveszi s a másikra rávetíti szemének fénysugarát:
Mindig koncentrált marad.
Ez a mérhetetlen összpontosítás csak akkor szűnik meg a szemeiben, ha elalszik.
Ilyenkor fenséges béke és nyugalom árad belőle.
Álmában is tudja, hogy oroszlán.
Én Vízöntő vagyok, annak születtem.
De lélekben...Oroszlán.
€$@ß@
