Egyszóval a titkomat...

Meghalok és feltámadok minden nap...

Minden egyes versemben, írásomban.
Azért élek, hogy megmutassam...

Amiről azt kell elhitetnem, magam sem értem...

Ami más szemében ömlengés...
Mindentől függetlenül, talán nem fejezem olyan rosszul ki.
De Én azért tudom.

Egyszóval a titkomat.
 

                     €$@ß@

 

Nem kell más...

Te ugyanúgy akarsz, ahogy Én téged...

Éjjel az ágyban is ugyanazt érzed.
Én látom a szemeden, ha nem is mondod...

Őrültek vagyunk és nem bolondok.

Nem kell más, úgy csókolnám a szádat...
Letépném az összes ruhádat...
Ahogy azt nem csinálta még más!
Nem kell más, amikor a szemembe nézel...
Majd attól a tűztől égsz el...

Amit te bennem gyújtottál.

És nem kell más!
Ugye játszottál már a gondolattal...

Hogy egyszer, majd mellettem ér minden hajnal?

Édes hangod a fülembe súgja...

Nem volt elég, csináljuk újra!

És nem kell más!
Nem kell más, úgy kívánom a szádat...
Csókolni a kezed, a lábad...
Érezni a bőröd illatát.

Nem kell más!

Jó a kocsiban, a kádban...
Jó a fűben, az előszobában...

Nekem mindegy, hol jön ránk.

Nem kell más!
Nem értek a szóból...
Sose legyen elég a jóból...

Örökre elcsábítottál!

Nem kell más!
Úgy akarlak Téged...
Nem érzed, megőrülök érted...

Add hát nekem, minden nappalod és éjszakád!

És nem kell más!
Úgy kívánom a szádat...
Csókolni a kezed, a lábad...
Érezni a bőröd illatát...
Tudom, elég ha a szemedbe nézek...

Neked sem kell más!

€$@ß@

Őlelés...

Nem volt már fiatal, ez a mámorító este...
Lelkünk mindvégig, egymást kereste.

Szemünk a test mélyére látott...
Kitagadtuk magunkból az egész világot.

Örvénylett, vibrált körülöttünk a levegő...
Vonzott és taszított egy végtelen erő.

Lángolt a lelkünk, a vágyunk égetett...
Magunkban éreztük az izzó fényeket.

Lassan eggyé olvadt, szerelemtől égő testünk...
Ez volt mit évek óta, egy másikban kerestünk.

Ölelni, csak ölelni akartunk egyre...
Vágytunk, a kettőből eggyé vált testre.

Magunkba olvasztottuk a végtelent...
Zártunk szeretetburokba éveket.

Kavargó, izzó gömbbé lettünk hírtelen...
S lebegtünk, forogtunk szivárványszíneken.

Hittük a pillanatnak, sohasem lesz vége...
De az est szépen lassan, átúszott az éjbe.

Majd a reggel is lassacskán ránk köszönt...
S elhozta az éltető, pusztító fényözönt.

                 €$@ß@

A vágy a mi hajtóerőnk…

Nem a magyarázatok visznek minket előre...

Hanem a bennünk lévő vágy, hogy előrejussunk.

                                                     €$@ß@

Mit mondanál...?

Mit mondanál, ha most kezedbe tenném két kezem...
Tekintetemből sütne az érzelem...

S csókra várón lehunynám a szemem?

Mit mondanál, ha fejem a válladon nyugodna...
Vagy ajkam kis pilleként csapongva csókolna...

S szerelmet susogna?

Mit mondanál, ha éreznéd testemben a vágyat...
Ami érintésed nyomán támad...

S tűzként ereimben szerteárad?

Mit mondanál, ha szám szerelmesen súgná neved...
Ha kitárnám feléd a szívemet...

S kezedbe tenném az életem?

Mondd, mit mondanál?

                                                                    €$@ß@