Kérted öleljelek, nem kell mindig a szó...
Jó néha a csend, olyan megnyugtató.
Hunyjam le szemem, ne beszéljek...
Ne szavakkal, a testemmel meséljek.
Hallgassam, ahogy ver a szíved...
Ereidben mint fut a vér.
Érezzem bőröd rebbenését...
Mikor vállad a vállamhoz ér.
S Én öleltelek, érezve minden gondolatod...
Minden örömöd, amit Én nyújtottam...
S mindent, mit Más, összes bánatod.
Öleltelek, akkor este...
Az ölelésem olyanná vált....
Mint mikor a Hold, csillag karjaival...
Magához öleli a eget, s az éjszakát.
Közben szívünkben a csend hangja lágyan dalolt...
S lelked, lelkemet újra megtalálva...
Összefonódva, végleg összeforrt.
€$@ß@
