Kérj bármit, Érted megteszem, feladtam tálcán nyújtom Életem...
Szemedben látom végzetem.
Hozzád vezet minden híd, kérlek, sorsom át ne írd...
Nélküled bolyongok csupán.
Magányba fojtott hosszú éjszakák, átvészelt nappalok után...
Mint az újszülött, ha sír, úgy ölelj át hajnalig.
Veled ébred a fény, eltitkolva mennyit ér az a perc, az a szó...
Rejtve bűnös áruló.
Kérj bármit, Érted megteszem, itt állok erkélyednél, jöjj Velem...
Sorsom Júliája légy.
Minden perc méregként emészt, glóriád nélkül nincs esély...
Nélküled véletlen csupán, hogy ébred újabb hang a zongorán.
Úgy vágyom Rád, mint napra éj, Ámor íjja tör felém...
Kérlek, érezd, amit Én.
Veled ébred a fény, eltitkolva mennyit ér az a perc, az a szó...
Rejtve bűnös áruló.
Rólad suttog a szél, eltitkolva mennyit ér, apró daltöredék...
Mit nem játszottál még.
Eltűnni látszik minden fény, bár lenne új esély a holnapért...
Érezned kell, mit látni félsz.
Mért súgjam százszor, hogy megértsd, egy angyaljel...
Mért nem elég..?
Kérj bármit, Érted megteszem, de ahhoz merned kell...
Hogy úgy legyen.
Ahogyan álmok tengerén a vihar-madár partot ér...
Lelked titkos szigetén.
Veled ébred a fény, eltitkolva mennyit ér az a perc, az a szó...
Rejtve bűnös áruló.
Rólad suttog a szél, álomszép, de mennyit ér apró daltöredék...
Mit nem játszottál még.
Tiltott csók, tiltott fény álomszép, de mennyit ér apró daltöredék...
Mit nem játszottál még.
Rólad suttog a szél, álomszép, de mennyit ér az a perc, az a szó...
Rejtve bűnös áruló.
Veled ébred a fény, álomszép, de mennyit ér Apró daltöredék...
Mit nem játszottál még.
Az igaz, tiszta szerelemből fakadó szeretetben, titkok nem léteznek…
S nem csak azért, mert nem mondjuk ki őket…
Hanem azért, mert valódi a köztünk lévő szeretet.
Akkor is tudunk Egymásról mindent, ha sohasem mondjuk ki.
Egymás lelkében járunk, érezzük, amit a másikunk érez...
S tudjátok Egymásról nemcsak azt, amit valaha tettünk…
Hanem azt is, amit csak ezután fogunk elkövetni.
Tegnap, megint csalódtam egy kicsit…
Nem, nem a Kedvesemben…
Benne még nem csalódtam…
Lassan, de megértettem, Ő ilyen…
Kicsit félénk, kicsit bizonytalan, mindent jól meg rágó…
Olyan Zitás…
De így szeretem.
S Ő tudja ezt, hangoztatja is, hogy így szeretem.
Valaki másban…
Hozzá, nagyon közel álló emberben…
Azt mondják, születésünk pillanatában egyformák vagyunk mindannyian.
De az egyformaság csak addig tart, míg nincsen semmink…
Miért nem tudunk még is valamiben egyformák maradni..?
Süketel mindenki a tisztességről, a becsületről…
Nekem is…
Vagy vannak dolgok, amik tisztességtelenül is tisztességesek..?
Becstelenül is becsületesek..?
Miért gondoljuk valamiről, hogy az „Enyém”..?
Holott, tudja az a valaki, hogy nem az Övé…
Inkább tartotta volna magában..!
Akkor elkerülhető lett volna, hogy ilyennel is kelljen foglalkoznom…
Születésünk pillanatától elkezdünk gyarapodni...
Illemben, tudásban, gazdagságban, külcsínben…
S rögtön kezdünk különbözni…
Egyiknek több jut belőle, másiknak kevesebb…
Mintha csak egy külső erő akarta volna megzavarni a békességet…
A kezdetit…
Olyan rafinált módon, hogy nem kímél senkit.
Mindenkinél van szebb, és kevésbé szebb…
A jónál is van jobb…
A becsületesnél is becsületesebb.
Van gazdag, s kevésbé gazdagabb…
Irigy, és irigyelt is az ember egyszerre.
Miért nincs békesség..?
Mint egy szúnyog, ami folyton ott duruzsol a fülünkben…
Megkeseríti az életet…
Neki miért, neki miért nem..?
Az irigység, mint egy burjánzó gaz, behálóz mindent…
Titkoljuk, vagy bevalljuk, a többre vágyás megkeseríti az életét…
Miért nincs olyan kincs, amennyi nem elég..?
Miért nem érzi, nem élvezi…
Miért nem hagyják élvezni a vágyott „Leget”..?
Azt érezni, átérezni kell, hogy nincs a másiknál szerencsésebb.
Csak nagyon ritkán, talán csak olyankor…
S miért csak akkor..?
Ha magával ragadja a mindent behálózó szerelem.
Akkor megszűnik az összes irigység, minden elégedetlenség…
Gazdag lesz a szegény…
Becsületes a becstelen…
Méltán lesz méltó az irigylésre akkor is, ha Kincse csak egy van…
A szerelme.
Aki szeret, és szeretve van, csak az érzi magabiztosan…
Ennek a földnek a kerekén, Nála nincsen gazdagabb.
Megérkeztünk, s csak állunk, Te meg Én, a béke szigetén...
Kezedbe kezem simul.
Alattunk a föld oda indul, hol szárnyaként ölel az ég...
Elringat Minket a messzeség.
Határtalan békesség ölel, Te meg Én, a Nap ugyanaz a fény...
Mely szívünkben úszik.
Lelked lelkemmé válva, szüntelen belekúszik a remény ékeként...
A szeretet véreként dobog.
Halhatatlanul.
Kedvesem...
Higgy a szívedben és saját jóságodban...
Én is hiszek benne, s főleg Benned...
Higgy a csodában, mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb, higgy Önmagadban...
Mert odabenn, a lelkedben rejtőzik...
A csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai.
A holnapunk álmai...
