Nagy dolog a szeretet.
Valóban nagy jó, mely egyedül könnyít minden terhet, és egyaránt elvisel minden egyenetlent.
A szeretet futván fut, örül, szalad és fel nem tartóztatható.
Mindent elhagy, hogy mindent elnyerjen.
A szeretet nem ismer határt, hanem minden módfelett buzgón lángol.
A szeretet terhet nem érez, fáradságot nem szenved, többre vállalkozik, mintsem elbírná.
A szeretet lehetetlenséget nem ismer, mert azt állítja, hogy mindenhez van ereje.
A szeretet vigyáz.
Szunnyadván nem alszik, elfáradván meg nem bágyad, szorongattatván meg nem szorul, félvén nemretteg, hanem mint a sebes láng és égő fáklya felverődik és bátran átmegy mindenen.
Ahhoz, hogy felkérjelek táncolni, az kell, hogy én magam is tudjak és szeressek táncolni.
Ha én vagy te egyedül nem tudunk, együtt sem tudunk majd.
A második feltétele, hogy egymással is szeressünk táncolni.
Én veled, s te én velem.
De ez kevés.
Még valami kell.
Zene.
Zene nélkül nincs tánc.
Az kell, hogy mindketten halljuk a zenét.
Zene nélkül csak állunk egymás mellett, mint két össze nem tartozó, süket idegen.
Sokszor megéltük már ezt az állapotot, amikor két szám között elhallgatott a zenekar, s mi ott álltunk a parketten, üresen, örömtelenül, zenétlenül...
Ha megszólal a zene, azonnal mozgatni kezd téged és engem is!
Együtt mindkettőnket.
Mindketten felolvadunk egymásban, és a muzsikában.
Pörgünk együtt boldogan.
Ha bármelyikünk nem hallja a zenét, csak legázolni tudjuk egymást.
Zene nélkül nincs tánc.
A zene ami a te testedből, lelkedből árad, ami áthat egem és elragad, s ha kibillennék, helyrebillent a te zenéd.
Vagyis téged szeretlek.
Az odaadásnak és az elfogadásnak nagy játéka ez.
Bár mind ketten úgy érezzük, mintha a muzsika bennünk szólna - a zenekar fönt van!
Az egész világmindenségben szól a zene.
Akkor is, ha nem szeretsz.
Akkor is ha nem tudod, hogy szeretve vagy!
Állandóan, szüntelenül és örökké szeretve vagy.
És ahhoz, hogy mi ketten jól legyünk egymással, rá kell hangolódni a zenére.
Lehet, hogy te egy kicsit másképp hallod, mint én, mert a te lelkedben más hangszerek vannak, mint énbennem, de más muzsikát nem hallhatsz, mert akkor nem tudunk táncolni, akkor összetapossuk egymást.
A szeretet kérdését két ember nem képes megoldani.
Hiába minden igyekezet, kell a harmadik is!
A Zene!
Soha se engedd meg, hogy a magány uralkodjon rajtad.
Néha megtörténik, hogy rád tör, de meg kell tanulnod örülni neki.
Soha ne lásd magad csúnyának, kövérnek vagy soványnak.
Ami lényeges, az a tartalom és nem a csomagolás.
Szeress nagyon!
Képzeld magad boldognak.
Az elme egy mágnes és mindent, amit gondolsz és kívánsz, csodaként magához vonz.
Ne érezd magad alacsonyabb rendűnek más nőkkel szemben.
Lehet, hogy egyes dolgokban kiválóak, de neked másban van az erősséged.
Szeresd az életet, akár borús, viharos,
mennydörgéses vagy napsütötte napokból áll.
Ez az élet.
Azért kaptuk, hogy megéljünk minden percet,
és örüljünk minden pillanatnak.
Emlékeid zsákjába szép emlékeket tegyél,
a rosszakat hagyd az út szélén.
Nézz a tükörbe és MOSOLYOGJ!
Nézz tested szépségére és hagyd érvényesülni,
majd vess egy pillantást magadba.
BENNED VAN AZ ERŐ!
Választhatsz!
Van még esélyed, hogy boldog legyél,
vagy várhatod szomorúan az élet elmúlását.
Érezheted magad szeretve, szépnek,
vagy csúfnak egy értelmetlen élettel.
Választhatsz!
Összeszorítod az öklöd és harcolsz a céljaidért,
vagy hagyod elveszni vágyaidat.
Választhatsz boldogságot vagy bánatot.
Tűzz ki célokat és harcolj érte!
Ne légy önző, áldozz az idődből olyan dolgokra,
amit szeretsz és boldoggá tesz.
Soha ne feledd!
Ahogy Te érzed magad, olyannak látnak mások!
Amennyi szeretetet adsz, annyi szeretetet kapsz!
Mindenek felett:
SZERESD ÖNMAGAD! OLYANNAK AMILYEN VAGY