2010. január 25., hétfő

Összetört szív...



Ekkor már tudta...

Nem csak egyféleképpen tud összetörni egy szív.

Néha az élet súlya, a felelősség...
A születése folytán kapott feladat és a sok teher is elég ahhoz...
Hogy úgy agyonnyomja, hogy levegőt se kapjon...
Még akkor sem, ha a tüdejének semmi baja.

Néha pedig a sors kegyetlensége a felelős érte...

Amely messzire sodorta attól az úttól, ahol úgy gondolta...
Hogy majd megállapodik.
Néha csupán a kor, a fiatalsággal szemben.
Vagy a betegség az egészséggel szemben.

De attól is lehet, hogy csak belenézel a szerelmed szemébe...

A hála, amelyet érzel, amiért ott van veled, oly hatalmas...
Hogy a szíved túlcsordul...
Hiszen megmutattad a legbelső énedet, és ő nem menekült el...
Nem fordított hátat...

Elfogadott és szeretett.

Melletted volt örömben és bajban...
Vagy mindkettőben egyszerre.

                                                                      €$@ß@

Aki sír...Akarata ellenére sír




Az ember, ha manapság sír, rendszerint akarata ellenére sír.
Kibuggyan belőle a könny, minden szándéka ellenére.
S arcán nem a megkönnyebbülés...
Hanem a vesztes önuralom görcse látszik.

 "Vissza akartam tartani, de nem sikerült,
s most bőgök, mint egy hülye."

Azért mondjuk, hogy "kiszökött" a könny a szemünkből...
Mert úgy kell megszöknie, mint fogolynak a sötétzárkából.

                                                                        €$@ß@


Angyal...





Az igazi angyalt a kedélyéről lehet megismerni.
Lényéből szüntelenül árad,
valami megmagyarázhatatlan derű.
Olyan lelkiállapot, melyet az ember csak akkor él át,
 néhány pillanatig.
Amikor felragyog a nap.


                                                                €$@ß@  



Love story...






Nem múlnak el nyomtalanul a napok.
Olyan furcsa...
Már nincs senki, akinek jót adhatok.
A csillagok, a fák ugyanolyanok, és mégis minden más.
Nem vagy velem.

Mással ébredsz, más életet élsz,
másnak hazudsz éjjelente szenvedélyt.

Feladtad az álmaid, de miért?
Hányszor, de hányszor mondtam, hogy hagyj ott mindent!
Szökj meg!
Élj Velem!
Kezdd újra, kezdd újra az életed, Mellettem!

„Túl fiatal vagy ahhoz, hogy öreg légy"

De a választás, csak rajtad áll.
Sajnállak, sajnálom az életed.
Sajnálom azt, hogy későn találkoztunk.
Későn találkoztunk?
Miért?

Annyian és annyiszor újrakezdték már...

Amikor azt mondtad...Szeretlek!
Minden porcikámmal...Szeretlek! 
Sírtam.
Te nem láttad, nem láthattad.
Sötét volt, és Te úgy öleltél hogy fájt.
Nekem akkor megállt az idő, és azóta is csak esik, esik az eső.

Fáj, hogy nem vagy velem, fáj, hogy nem ölelsz,
hogy nem súgod a nevem.

Hogy az ellopott pillanatok csak emlékek.
Hogy éjjelente félek, hogy azóta is kereslek Téged.
Én nem akarom, hogy mások mondják meg hogyan éljek.
Én nem akarom, hogy csak az álmaimban élj.

Amit adtál, és amit adtam neked, több volt,
mint részeg reménység.

Pár napig úgy éltünk, mint a mesékben.

Nem tudhatta senki más, hogy ott belül a szívünk mélyén, a lelkünkben ég a Vágy, hogy a testünket a fájdalom járja át.

Nem tudhatta más, hogy a fáj, hogyan fáj.
Pár napig ébren álmodtunk.

Jó volt, ahogy egymás kezét fogva elfelejtettük,
máshova tartozunk.

De az eső csak esett, sírt az ég is, érezte a fájdalmat benned és bennem.
Azóta gyötörnek a kérdések, az álmatlan éjjelek, azóta félek, hogy örökre elveszítlek...
Téged.
Egy dal hatolt belém az utolsó éjjelen, "Túl késő már..." így szólt.

De én nem hittem el, és azóta sem hiszem.

Válaszolni nem tudtam, nem mertem.
Azóta hetek teltek el, de az érzés nem múlt el.
Tudom!

Tudom, hogy tudod a válaszom.

Tudom, hogy lesz egy éjjel, mikor azt mondhatom...

Ma éjjel, újra itt vagyok,
mit érzek, láthatod.
Itt vagyok és nem álmodom,
a könnyeket arcodon.
Tudnod kell, mennyit érsz nekem,
Te vagy az életem.
És ha majd újra mennem kell.
Soha ne engedj el!





                                                             €$@ß@




Főnix…A Lélek-madara





A Főnix, egy díszes tollazatú, Lélek-madár.

Pusztulása után képes feltámadni, és újjászületni a hamvaiból.
A metamorfózis és az újjászületés legfőbb szimbóluma.
A színes tollú FŐNIX, a lélek-madara, felszáll a hamvaiból...
Alatta szétrombolt világ terül el, amelyből felszabadította magát.
Csak akkor képes megszületni, ha egyetlen tégla sincs már a helyén.
Csak miután a régi házat teljesen lebontották, lehet megépíteni helyére az újat.
A metamorfózis, mindig magában foglalja a régi letűnését…
Ami tulajdonképpen, az új előfeltétele.
A lélek számára ez a folyamat megújító erejű…
Az egó számára azonban nagyon is fájdalmas akár destruktív is lehet.
Ugyanakkor így lehetséges a régi helyén, új talapzaton, újat alkotni.

Megérett a helyzet az elengedésre, ha…

Érzed és tudod, hogy régi elképzeléseid és gondolataid már halálra vannak ítélve…
De még mindig ragaszkodsz hozzájuk.
Nem akarod észrevenni, hogy már számodra is idejétmúltak.
Bizonyos értelemben valami „halott” dologhoz ragaszkodsz.

Lelked, pillanatnyilag fogoly…

A Lélek-madarad, lassan elpusztul, a szabadság hiánya miatt.
Számolnod kell azzal, hogy ha kinyitod kalitkája ajtaját…

Régi életformád összeomlik…

Te pedig, egy nagy halom por, és hamu előtt állsz majd.
Nyilvánvalóvá válik, hogy az életedben, kapcsolatodban semmi sem marad úgy, ahogy régen volt.
Utad egy elmúlási folyamaton vezet keresztül…
Amiből csak akkor tudsz főnixmadárként kiemelkedni…

Ha megvan a bátorságod a régi dolgok feladására.

Felemelkedés csak letűnés után következhet be.
Életed régi alakjaiból csak akkor születnek újak…
Ha azok először, mint a hulladék elbomlanak.
Ha önmagad nem engeded el…
Nem kezded lebontani, szétbontani a régi légvárad.

Akkor megteszi neked ezt a „kegyet” az élet.

Mégis, kisebb fájdalommal éled meg…
Ha elébe mész a folyamatoknak, és Te teszed meg, az első lépést.
A Főnixmadár gyönyörű színekben röppen fel a múlt romjaiból.

Életed egy szakasza lezárult.

Lelked felszabadította magát merevségéből.
Most már érted…

Mit jelent egy életen belül meghalni, és újjászületni…

Elkezdeni egy új életszakaszt.
Új élet kezdődik…
Újra szabadon szárnyalhat Lelked-madara…
Követheti szívének hívását…

Szárnyalj hát szabadon és kövesd a szíved szavát!

De előtte rombold le azt, ami fogva tart…

Gyászold meg és engedd el teljesen…


                                                                                €$@ß@

Nincs garancia...





A házasság persze annyi illuzórikus garanciát ígér...

Nincs abban semmi meglepő, ha sorra kiderül mindegyikről...
Nem is arra vonatkozott...
Mem pontosan úgy...
És általában véve, réges-rég lejárt.
Néha előfordul, hogy garanciát kapunk valakitől...
Akiről...

Ha őszinték vagyunk magunkkal...

Pontosan tudjuk, nem is állíthatna ki ilyen jellegű dokumentumot.
Nem az ő hatásköre.
Csak úgy hozzákeveredtünk, a biztos vétel reményében.
Miközben anélkül, hogy sejtenénk, egy mélyebb szinten...
Ahol az önáltatások már nem működnek...
Mindketten keresgélünk tovább.

Néha egyszerűen csak úgy...Hogy nyitottak maradunk.


                                                            €$@ß@

Sors...






Az embernek választania,
nem pedig elfogadni kell a sorsát.

                                     €$@ß@




Érezted e...




Érezted e, hogy egy dallam egyesülve testeddel - lelkeddel,
végig fut rajtad, mintha áram rázott volna meg...

Oly csodás borzongató ez az érzés,
ami máshoz nem hasonlítható gyönyörűséget okoz.

Nézted-e már a meleg szobából a hóesést?
Láttad-e már, hogy kavarognak az apró hópihék a házak között?
Vagy az utcai lámpák fényében, hogy kavarognak, villognak a széltől?
Láttad-e már tavasszal, amikor a nap a szemeidbe süt és a friss reggelben munkába siettél, hogy bukkannak elő a fényből a felnőttek és az iskolába tartó gyerekek?
Láttad-e nyújtózni a fákat az eső felé, hogy a leveleikről lemossák a port és a füstöt?

Elnézted-e hosszan kisbabád első, önkéntelen mosolyát.

Amikor még nem tartozott Hozzád, csak Te tartoztál hozzá.
Aztán évek múlva az első összemosolygást...
Amikor már úgy néztetek egymásra, hogy mindenki látta összetartoztok?
Láttad-e már anyád dühtől és haragtól eltorzult arcát,
hirtelen megváltozni...

Majd nagyot nevetni...

Mint aki egy pillanat alatt átlátta, a helyzet tragikumában a komikumot?
Láttad-e már a kövek között kibúvó virágokat, fűszálakat?

Voltál-e már a vízparton, amikor a fény hidat vert rajta...

A hullámok csobogva ütköznek a partnak?
Fogtad-e meg valakinek a kezét...
Miközben féltél a visszautasítástól...

Érezted, hogy a szeretete úgy árad feléd,
mint csendes szél holdfényes estén?

Visszanéztél-e az életedre jót és rosszat egy csokorba kötve?
És megnyugodva beletörődtél, hogy ez csak és kizárólagosan a Te életed lehetett?
Jó és rossz csak Veled történhetett meg ebben a formában?

Megbocsátottál-e bárkinek, aki megbántott téged,
és nem kért tőled bocsánatot?

Álltál-e már egy koporsó mellett, és érezted-e,
hogy senki és semmi nem nyújthat vigaszt?
Találkoztál-e sok-sok év elteltével egy ismerősöddel,
akivel egyszerre tártátok ölelésre a karotokat?

Mentél-e már dúdolva az utcán úgy,
hogy minden szembejövőre rámosolyogtál?

Örültél már egy új ruhának, élvezted, ahogy beburkolta a testedet, és kényelmesen, puhán rád simult?
Amikor a tükör elé álltál láttad, hogy milyen jól áll,
mintha direkt Neked készítették volna?
Hallgattad már a harangszót este a csendben,
vagy napközben a zajban utat törtek a kondulások?
Álltál-e már egy betegágy mellett úgy, hogy azon tűnődtél...

Mi fontosabb az igazság, vagy pedig az őszinteség?

Szembenéztél-e már azzal, hogy tudtad,
hogy valakinek soha nem tudsz megbocsátani?
Jártál-e már egyedül az őszi avarban, a színek tobzódásában,
és nem vágytál senki társaságára?
Szégyenkezés nélkül sírtál-e már egy szép filmen,
drámán, versen, zeneszámon...

Nem törődve az emberek véleményével?

Láttál-e már megszületni egy zebrapintyet...
Ámultál a teremtés csodáján?
Amikor a néhány grammnyi életben ott lapult az ének,
a szárnyalás a fiókák reménye?

Sírtál már örömödben, amikor csak valami megható dolgot láttál a környezetedben?

Ami nem is veled történt, de olyan örömöt éreztél, hogy könnyeidet nem bírtad visszatartani?

Láttad már korán reggel felkelni a napot?

Várva, hogy kedvenc virágod az első napsugár érkeztével komótosan nyissa ki szirmait és ontsa csodás illatát, amit egyébként nem érezni máskor?

Én örülök, hogy többek közt ezeket is láttam, éreztem, és én már ennyitől is boldog vagyok!

                                                           €$@ß@

Bolond az, aki a saját világában él.






Én "Bolond" akarok maradni...
És úgy akarom élni a életemet,
ahogy megálmodom...
Nem pedig úgy,
ahogy mások elvárják.


                                                             €$@ß@



A tudás törtrészei






Ki úgy érzi mindent tud...

Majd érzések és álmok sűrűjében a lépést elvéti...
 Talán a semmi és a tudás mezsgyéjét, ugyanúgy érinti.


Tört részekből összerakja magát,
s gyök alatt a tapasztalat számokká érik,
míg gondolatai súlyától, egy csillagkép tűzkerékben végzi.


Majd álmaiból, elméletét újra felépíti,
s szerkesztett halmazaiban a szilánkok, még így is vérét kérik.


Feltépi hát sebéből, a még számolatlan időt...


Átértékeli a múltat...S szelídít jövőt.


                                                          €$@ß@



Rossz időben...Rossz helyen






Nincs az az ember, aki képes volna hazudni,
vagy eltitkolni az érzéseit úgy, hogy közben a másik szemébe néz.

És nincs az a Nő, aki nem tudna olvasni,
egy szerelmes Férfi szemében.

Még akkor is ha ez a szerelem lehetetlennek tűnik.
És a legrosszabb helyen, a legrosszabb időben tör a felszínre.

                                                                      €$@ß@