Érezted e...

Érezted e, hogy egy dallam egyesülve testeddel - lelkeddel,
végig fut rajtad, mintha áram rázott volna meg...

Oly csodás borzongató ez az érzés,
ami máshoz nem hasonlítható gyönyörűséget okoz.

Nézted-e már a meleg szobából a hóesést?
Láttad-e már, hogy kavarognak az apró hópihék a házak között?
Vagy az utcai lámpák fényében, hogy kavarognak, villognak a széltől?
Láttad-e már tavasszal, amikor a nap a szemeidbe süt és a friss reggelben munkába siettél, hogy bukkannak elő a fényből a felnőttek és az iskolába tartó gyerekek?
Láttad-e nyújtózni a fákat az eső felé, hogy a leveleikről lemossák a port és a füstöt?

Elnézted-e hosszan kisbabád első, önkéntelen mosolyát.

Amikor még nem tartozott Hozzád, csak Te tartoztál hozzá.
Aztán évek múlva az első összemosolygást...
Amikor már úgy néztetek egymásra, hogy mindenki látta összetartoztok?
Láttad-e már anyád dühtől és haragtól eltorzult arcát,
hirtelen megváltozni...

Majd nagyot nevetni...

Mint aki egy pillanat alatt átlátta, a helyzet tragikumában a komikumot?
Láttad-e már a kövek között kibúvó virágokat, fűszálakat?

Voltál-e már a vízparton, amikor a fény hidat vert rajta...

A hullámok csobogva ütköznek a partnak?
Fogtad-e meg valakinek a kezét...
Miközben féltél a visszautasítástól...

Érezted, hogy a szeretete úgy árad feléd,
mint csendes szél holdfényes estén?

Visszanéztél-e az életedre jót és rosszat egy csokorba kötve?
És megnyugodva beletörődtél, hogy ez csak és kizárólagosan a Te életed lehetett?
Jó és rossz csak Veled történhetett meg ebben a formában?

Megbocsátottál-e bárkinek, aki megbántott téged,
és nem kért tőled bocsánatot?

Álltál-e már egy koporsó mellett, és érezted-e,
hogy senki és semmi nem nyújthat vigaszt?
Találkoztál-e sok-sok év elteltével egy ismerősöddel,
akivel egyszerre tártátok ölelésre a karotokat?

Mentél-e már dúdolva az utcán úgy,
hogy minden szembejövőre rámosolyogtál?

Örültél már egy új ruhának, élvezted, ahogy beburkolta a testedet, és kényelmesen, puhán rád simult?
Amikor a tükör elé álltál láttad, hogy milyen jól áll,
mintha direkt Neked készítették volna?
Hallgattad már a harangszót este a csendben,
vagy napközben a zajban utat törtek a kondulások?
Álltál-e már egy betegágy mellett úgy, hogy azon tűnődtél...

Mi fontosabb az igazság, vagy pedig az őszinteség?

Szembenéztél-e már azzal, hogy tudtad,
hogy valakinek soha nem tudsz megbocsátani?
Jártál-e már egyedül az őszi avarban, a színek tobzódásában,
és nem vágytál senki társaságára?
Szégyenkezés nélkül sírtál-e már egy szép filmen,
drámán, versen, zeneszámon...

Nem törődve az emberek véleményével?

Láttál-e már megszületni egy zebrapintyet...
Ámultál a teremtés csodáján?
Amikor a néhány grammnyi életben ott lapult az ének,
a szárnyalás a fiókák reménye?

Sírtál már örömödben, amikor csak valami megható dolgot láttál a környezetedben?

Ami nem is veled történt, de olyan örömöt éreztél, hogy könnyeidet nem bírtad visszatartani?

Láttad már korán reggel felkelni a napot?

Várva, hogy kedvenc virágod az első napsugár érkeztével komótosan nyissa ki szirmait és ontsa csodás illatát, amit egyébként nem érezni máskor?

Én örülök, hogy többek közt ezeket is láttam, éreztem, és én már ennyitől is boldog vagyok!

                                                           €$@ß@