Kedvesem...
Sokat gondolkodtam azon...
Kihez, vagy mihez tudnálak igazán hasonlítani...
Amit most ide leírok, azt ne vedd zokon...
Inkább olvasd végig...
S ha nincs igazam...
Cáfolj meg.
A történet, amit most elmesélek, sok-sok évvel ezelőttre nyúlik vissza.
Egy alkalommal gyermekeimmel sétáltam a szülőfalum melletti erdőben...
S a kisebbik fiamnak Szabolcsnak, aki már akkor is nagy állat barát volt...
Egyszer csak, nagy csodálkozásunkra, lett egy utitársa...
Egy pillangó.
Ez a kis pillangó, kilométereken keresztül szórakoztatta a fiamat.
Hol a vállára szállt, hol felreppent, majd újból megpihent gyermekemen...
A fiam nem akarta elkapni, vagy megérinteni, csak várt türelmesen...
Míg ez az apróság, újból és újból elfoglalta a biztonságot nyújtó helyét...
Mint aki tudta, érezte, hol talál nyugalmat.
Leginkább, Te is egy ilyen pillangóhoz hasonlítasz.
Ha megpróbálnálak birtokolni, kisiklanál a kezeim közül...
Ám, ha szabadon engedlek...
Mint ahogy eddig is tettem...
Örökké hozzám repülsz vissza...
Kedvesem...
Mostanában elég sok helyről kívánják...
Még életemben, minden álmom váljon valóra...
Egy kicsit gondolkodóba ejtett...
Remélem, nem így lesz...
S ezt most ne értsd félre Kedvesem...
Mert, ha csak addig élhetek, míg minden álmom valóra válik...
Én már halott lennék...
Beteljesületlen álmaink tartanak életben minket.
Nem figyelünk egymásra...
Azt mondják minden tartós kapcsolat, valahol kölcsönös lemondással jár...
De a lemondásnak nem arról kell szólnia...
Egyikünk a családfenntartó, másikunk a házvezetőnő-szerep jelmezét ölti magára...
Hányszor hallja egyikünk a másikunktól...
"Csak lennél a helyemben egy napig..."
Ott vagyok..!
Több mint három hónapja...
Tudom "és"-sel nem kezdünk mondatot...
De most kikívánkozik belőlem...
És akkor mi van..?
Kicsit megszaporodtak a dolgaim...
De már nem rohannék a Viaduktnak...
Csak a feltűnés kedvéért...
Pedig az élet ismétli önmagát...
Legalább is, mindig akadnak olyanok...
Akik nem tanulnak mások hibáiból...
Pontosan tizenegy hónappal ezelőtt, kaptam a fejemre annyi mindent...
Azért amit akkor tettem...
De úgy látszik jó tanítóvá váltam...
A Hülyeség, Valahogy Mindenkire Mindig Jobban Ragad...
Rám is..!
Vagy ezek olyan Férfi dolgok..?
Akkor viszont miről is beszélünk..?
Visszatérve a tőlem nem jellemző, ominózus "és"-el kezdődő mondatomra...
Egy párkapcsolat is, akár egy munkahely...
Akkor válik unalmasan megszokottá...
Ha az ember hosszú évek alatt, monoton ugyan azt csinálja...
Számtalan házasság azért fut zátonyra...
Mert az, akivel összekötöttük az életünk...
Hosszú évek alatt sem veszi észre...
Sőt, bátran állítom...
Sejtelme sincs arról, mi is zajlik a másik emberben.
Mi pedig ostobák vagyunk...
Mert ahelyett, hogy elmondanánk...
Inkább féktelenül, nevetve magunkon, vagy kisírt szemmel...
De szép lassan a saját vesztünkbe sietünk...
Bízva abban, újra kezdve talán tanulunk a saját hibáinkból...
Én, azon vagyok..!
