A hangot, a csend szüli meg…
S észre, talán csak úgy veszed…
Ha vele száll, vele zeng a lélegzeted.
A fényt, a szemed fura mágusként…
Úgy zárja kertjébe a vaksötét…
Míg élesen nem áll eléd a kép.
Sose bánd azt, hogy ilyen, ez a földi világ…
Csupán egy törékeny rész az egész…
Bánat vagy nevetés, amíg élsz.
De ha lenn, és fenn a szíved követed…
Hazaérsz…
Míg hazaérsz.
Ragyogunk s vacogunk…
A csodák közepén, a lét peremén…
Hol a hang, meg a fény elenyész.
Sosem árt, ami ér…
Sem a jó sem a rossz..
Sose kész.
€$@ß@
