2010. március 17., szerda

Nincsenek miértek...






Néha elég, pár óra, vagy pár nap...

Hogy az ember életét, megváltoztassa valaki.

Nem számít az idő, sem a tér, nincsenek miértek...
Nincsenek kérdések és nincsenek válaszok sem.
Csak van valami.
Találkozol valakivel, akinek nem kell semmit mondanod.

Pár perc és a szívedbe lát.

A gátlások leomlanak...
A képmutatás álarca, megreked az arcodon.
Nincs többé hazugság, csak az őszinteség...
Csak a csupasz lelked, minden védelem nélkül.
És félsz, halára rémülsz...

Mit keres valaki, pár óra után a szíved közepében.

Félsz, hogy vissza fog élni a kiszolgáltatottságoddal.
Nem teszi, mert a markodban van, ahogy Te is az övében.
A józan ész, meg eltűnik.
Bármit mond, megteszed.
Bármit kérdez, válaszolsz.
Kivetkőzöl magadból, és mindent a fonákjáról látsz.
Olyasmit teszel, amit el sem hiszel...
Olyanokat mondasz, amiket utólag sem értesz.
Tükröt állít eléd, amiben meglátod magad.
Az igazi énedet.
A valóságot.

Amit senki más szemében, nem láttál még.

Talán azt is tudja, hogy milyen leszel.
Még a jövődet is látja benned...
Te meg meglátod a szemében a saját...
Minden mocsoktól és szennytől mentes arcképedet.

Boldog vagy és félsz.

Az életed összeomlik, mint egy kártyavár.
De nem bánod, hanem végre tudod...
Legközelebb, nem kártyavárat kell építeni, hanem biztosat.
Megreped a burok, amiben éltél, és kapsz még egy esélyt.

Egy esélyt egy más, egy igazabb, jobb életre.

Kapsz egy lehetőséget...
Megértsd a világot, az embereket, az élet lényegét...
Hogy élni kezdj.
Abbahagyd a fejedben lejátszott sakk játszmát.
Minden más lett.
Fonalak összegubancolódtak...
Fonalak szakadtak el...
Fonalak jöttek létre.
Por szállt a régi érzésekre.
De a tietek, mit sem változott.

Ott van közöttetek a láthatatlan szál...

Ami egy életre összeköt benneteket.
És ott is marad.
Nem fog rajta vihar, idő, hely, por vagy más ember.
Ott van, és kész.

Egy életre össze vagytok kötve.

Tudjátok mindketten...

                                 €$@ß@


Álmaimnak élek...






Voltam ördög és földre szállt angyal...
 
Ahogy jól esett, az adott pillanatban.
Földön térdre rogytam, rettegtem és féltem...
 
Majd szárnyaltam...Szerelem tüzében égtem.
 
Voltam hűséges és hűtlen...Hol gazdag, hol szegény.
Bátran küzdöttem...Érted...Igaz, néha féltem.
 
De senki ne mondja...Nem az Álmaimnak Éltem!




Álmod mutassa a jövőt...





Most ne beszélj, csak csendben, nézz rám...
Fürödni akarok, szemeidben, némán.

Látod, Én sem szólok, s míg csókért ég a szám...
Szemeidből olvasok, tiszta tükröm láttán.

Most ne mozdulj, állítsuk meg az időt...
Engedd, hogy az álmod mutassa a jövőt.

Rád vártam, érzem, amióta élek...
Kerestelek, megannyi tündérmesében.

Minden vágyam érzed, minden gondolatban...
S Én meglelem magam, minden mozdulatban.

Részed vagyok, és Te a részemmé lettél...
A percben, mikor kimondtad...Megszerettél.



                     €$@ß@

Sors...







Eleve elrendelés vagy szabad akarat?

Néha úgy tűnik, e két fogalom ellent mond egymásnak.

Sokszor gondolkodom egy-egy döntés előtt...
Most ez változtat az életemen...
Vagy úgyis úgy fogok dönteni, ahogy meg van írva.

Mi van, ha ellenkezőképpen döntöttem volna?

Azt olvastam valahol, hogy ez a kettő szépen összehozható. Mindenki számára kijelöltetett egy ösvény...
Amit meg kellene találnunk.
Ha ezt megtaláljuk...

Akkor betöltjük szerepünket az élet körforgásában.

Úgy érezzük, minden a helyén van.
De szabad akaratunkból dönthetünk úgy is... 
Letérünk erről az ösvényről...
Vagy egyszerűen, nem is akarjuk megtalálni.
Ekkor érezhetjük úgy, hogy a sors sodor bennünket...
Nem tudjuk mihez is kezdjünk életünkkel.

Csak keressük a boldogságot.

Egyes nézetek szerint, minden EGY IDŐBEN zajlik...
Így lehetséges az, hogy minden előre meg van írva...
S mégis, saját döntéseink befolyásolhatják életünk menetét.

Úgy tűnik néha, hogy tér és idő keresztjére vagyunk kifeszítve...

A kérdés azért még kérdés marad...

Eleve elrendelés, vagy szabad akarat?

                                                                         €$@ß@

Amilyenek vagyunk...





Ha valaki egyáltalán nem találja megfelelőnek az életét...

Nem csoda, ha elégedetlen azzal.

Ezért olyan fontos, hogy megvizsgáljuk...
Helyesen élünk e, hogy megismerjük önmagunkat.
A legszörnyűbb teher, ami az életünkre nehezedhet...
Ha nem magunk éljük azt, hanem hagyjuk...

Hogy a körülmények és embertársaink éljék helyettünk.

Csak akkor tapasztalhatjuk meg önmagunkat és az életet...

Ha úgy élünk, AMILYENEK VAGYUNK.

Tény, hogy bátorság kell ahhoz...
Hogy megérezzük és kifejezzük...
Mit tartunk helyesnek vagy helytelennek ...
Elviseljük a súrlódást, amit a másféleségünk okoz...
Annak fény és árnyoldalaival együtt.
Ezt csak akkor tudjuk megvalósítani...

Ha elfogadjuk önmagunkat és az igényeinket.

                                       €$@ß@