2009. december 22., kedd

Tények férfiakról...

Miért viselkednek a férfiak úgy, ahogy?

Teszik föl a kérdést főként a nők - újra meg újra.

Aligha van olyan nő, aki ne töltött volna már hosszú órákat a férfilélek elemzésével: milyen is érzelmileg, testileg, szexuálisan, és hogyan lehetne jobban megérteni, jobban kezelni őt.
És bár sok nőnek meggyőződése, hogy jobban érti a férfiakat, mint a férfiak önmagukat, néhány férfivonáson még ők is megütköznek.

Tíz tény, hogy miért olyanok a férfiak, amilyenek.

A harci szellem

Az életben mind a fiúk, mind a lányok születésüktől kezdve rendelkeznek bizonyos energiával, amit érvényesülésre és a környezet feltérképezésére, megváltoztatására fordítanak.
Ezt az energiát a legtöbb férfi másként használja, mint a nők zöme.
Úgy tűnik, hogy a különbségek egy része egyszerűen veleszületett. A nők alapenergiája többnyire a gondoskodás szelleme felé terelődik, a férfié pedig a harci szellem felé.

Ez a harci szellem formálható és irányítható, hiszen eredetileg pusztán nyers energia, amely végtelenül sokféle formába terelhető.

Ez lehet erőszakos és romboló, de lehet igen békés is, ami az életet szolgálja.

Mi az oka annak, hogy a fiúkat versengésre, dominanciára és igazi vagy szimbolikus harcra nevelik?
Először is azt kell megértenünk, hogy a férfiakban meglévő harci szellemet a nevelés úgy alakítja, hogy ez az erő segítse őket sikeresssé válni.
A támadó, versengő, uralkodásra törő szellem békeidőben a munkára és a sikerre irányul.
Az erőszakos idők viszont úgy formálják át ezeket a vonásokat, hogy a férfi képes legyen ölni és életben maradni.
Ez emberemlékezet óta így van.

A régmúlt időkben a férfiak közötti agresszió ritka volt.

Erőszakot kizárólag a törzs védelmében és vadászaton alkalmaztak, de még a vadászatoknál is volt bizonyos spirituális gyakorlat. A zsákmányállatot például csak azután ölték meg, miután megköszönték a szellemeknek és magának az állatnak is, hogy életét adta a vadászok jóléte, életbenmaradása kedvéért.
 Ebben az ősi korszakban annyira tisztelték az anyaságot és a nők hozzájárulását a jóléthez, hogy aszerint ítéltek meg minden ember hatalmat, hogy mennyire képes életet teremteni és táplálni.

Ebben a korai civilizációban a férfiak szabadabban kifejezhették szerelmüket, a nők pedig szexualistásukat.

Férfi és nő kölcsönös tiszteletének és egymás kiegészítésének oly sok nyoma lelhető föl az emberi őstörténetben, mely arra utal, hogy ez az egyedüli természetes állapot.
Ez a harmoknikus életmód máig fennmaradhatott volna, ha nem következik be egy nagyon fontos drámai változás.
Ez nemcsak az emberi társadalmat módosította, nemcsak nő és férfi egyenrangu kapcsolatát tette tönkre, hanem katasztrofálisan hatott a férfi önmagával való kapcsolatára is, és olyanná formálta harci szellemét, amilyennek manapság látjuk.

A változás pedig nem egyéb, mint az ERŐSZAK fellépése.

Ezzel eljutottuk a következő tényezőhöz.

folyt.köv.

Házassági kóma





A házassági kóma tulajdonképpen a házasság agyhalála. 

A szeretet és melegség elmúlásából fakad.

Olyan mozdulatlan állapot ez, melyben nincs többé intimitás, és ahol sebek, csalódások, elfojtott düh, sértettség és a reménytelenség uralkodik.

Ennek ellenére nagyon sok házaspár nem akarja felszámolni a kapcsolatot.

Más szóval a házassági kóma azt jelenti, hogy a kapcsolat gyakorlatilag halott, csak senki nem állítja le a lélegeztetőgépet.
A házassági kómában élőket könnyű felismerni.
Étteremben némán bámulnak el egymás feje fölött, és ha mégis szólnak, csupán egyszavas mondatokat váltanak.
Otthon külön életet élnek, külön barátaik vannak, hobbijaik is eltérnek, nyaralni is külön mennek.
Van olyan házassági kóma, amely leginkább hidegháborúhoz hasonlít, bár időnként nyílt csaták is kitörnek, majd elcsitulnak. Minden ilyen kitörés egyre távolabb taszítja egymástól a párt.

Aztán vannak válások, amelyek évekig érlelődnek.

Maga a házassági kóma majdnem mindig sok apró epizódban alakul ki, nem pedig néhány nagy dráma nyomán.
Mind a férfi mind a nő kerüli a másikat, és már nem veszi a fáradtságot, hogy megbeszéljék a problémát.
A feleség fokozottan kerüli a férfit, különösen a hálószobában, kivéve ha saját libidója kényszerítené őt közeledésre.
A helyzet fokozatosan romlik.
Elfelejtkeznek az évfordulókról és a születésnapokról.
Ki-ki a maga stílusában mélyen meg van bántva, hogy így kell élnie.
Lehet, hogy a férj tehetetlennek érzi magát, és fogalma sincs, mitől változna meg a helyzet.

Az is elképzelhető, hogy nem vallja be magának, hogy bármi probléma lenne.

A feleségnek valószínűleg határozottabb képe van arról mi is a baj, de megoldást ő sem ismer.
Lehet egyre beletörődöbb, vagy egyre dühödtebb, amiért reményei ennyire nem valósulnak meg.
Ő is feladja a reménykedést, és ha sehogyan sem sikerül életet lehelni a kapcsolatba, a házassági kóma állapotába esnek.

A probléma annyira általános, hogy bízvást népbetegségnek tekinthető.

Ahhoz, hogy a férfiak több szexhez, a nők pedig több szeretethez jussanak, előbb meg kell értenünk a férfiak nyilvánvaló ellenállását a gyengédséggel, és a nőkét a szexszel szemben.

Arról van-e szó csupán, hogy a férfinép önző és nemtörődöm, ahogyan ezt oly sok nő állítja?

Igaz-e, hogy a nők arra használják a szexet, hogy a házasság csapdájába csalják a férfiakat, majd szexuális értelemben gyorsan kikapcsolnak, ahogyan ezt sok férfi gyanítja?

Ahhoz, hogy megértsük az okokat, nem elég a mai nő és a mai férfi életét szemügyre vennünk,
Nagyon fontos, hogy kifaggassuk a múltat is.

Hogyan kezdődött és hogyan alakult a nemek háborúja?

És mi minden járult hozzá, hogy ez a sorvadásos betegség kialakuljon, és máig pusztítsa legszebb kapcsolatainkat?

Hogy jobban megérthessük a házassági kómát, és végül gyógyíthassuk is, meg kell értenünk néhány alapvető tényt nembeli lényegünkről.

Fáj...







Fáj, mindennap látnom,

Hogy más boldogan él,

Míg én egyedül szenvedek,

S néha, már feladtam a reményt.



Fáj, amikor látlak Téged,

Fáj, látnom, hogy más fogja kezed,

Fáj, hogy más csókolja ajkad,

És fáj látni, hogy boldogtalan vagy.






                                             €$@ß@

Álmatlan álmodom...



Mostanában megint rosszul alszom.
Talán az utóbbi időben ért stressz, amit én okoztam magamnak és másoknak...
Nem tudom.
Igazából, nem zavar.
Szokatlan, hogy folyton álmodok...
És mindig felébredek..
Nem rossz álmok, inkább érdekesek...
De nem hagynak aludni..
Sokak szerint furcsa, hogy ennyire élénken emlékszem az álmaimra.
Pedig egy este többször is álmodok...
Bár tudom, hogy mindenki álmodik éjjel.
De nem biztos, hogy emlékszik rá,
Olvastam, attól függ,
melyik alvási ciklusban ébredünk fel...
És persze álom az álomban, hogy egy álmatlanságról szóló cikkről álmodtam...
Néha próbálom megfejteni..
Utánanézek itt, ott...
De sokszor van, hogy az előző napi cselekvések, gondolatok, tettek köszönnnek vissza extrém helyzetekben...
Álmodtam havas tájról, esküvőről, pedig egyen már túl vagyok...
Új barátokról, helyekről ahol eddig sosem jártam...
Más emberek helyében, akik valaha létezhettek és az ő életüket éltem egy rövid ideig.
És vannak álmok, amik valóra váltak...
Ezek alaposan megijesztenek, amikor valóra válnak...
De ez hozzátartozik kicsit Őrült lényemhez asszem...
Néha úgy érzem, le kellene írnom őket, de az mégsem ugyanaz...
Nem tudom, de lehet, hogy nem is akarom, 
szavakban visszaadni őket...