Merj álmodni.
Mert az álmok álmodói meglátják a holnapot.
Merj kívánni.
Mert a kívánság a remény forrása, s a remény éltet bennünket.
Merj nyúlni olyan dolgokért, amit senki más nem lát.
Ne félj olyat látni, amit senki más nem lát.
Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel...
Talán mások is ezekben fognak hinni.
Higgy a csodában, mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb...
Higgy önmagadban.
Mert odabenn a lelkedben rejtőzik...
A Csoda, a Remény, a Szeretet és a Holnap Álmai.
Hallottam egyszer egy történetet...
Miszerint...
Mindannyian, hibátlan gyémántokként jövünk a világra.
A felnövekedésünk során...
A bennünket ért megpróbáltatások, csapások következtében...
Természetes ragyogásunkat, nagy halom piszok borítja el.
Amikor felnőtté válunk...
Ezt a szeméthalmot, fényesen csillogó lakkal vonjuk be.
Ezt, a mesterséges külsőt mutatjuk a külvilág felé...
S csodálkozunk, hogy senki sem találja azt fantasztikusnak.
Az idő múlásával, még mi is elhisszük...
Hogy ez a védőburok, valóban mi vagyunk...
Személyiségünket, e köré építjük fel.
Ám, ha különösen szerencsések vagyunk...
Az élet, ébresztő erejű eseménnyel ajándékoz meg minket.
Valami történik..
Aminek hatására, egy pillanatra áttörjük...
Ezt az elszarusodott, külső burkot.
Amikor is a szemétrétegek alól kivillan...
A mélyből felsejlő ragyogás.
Ekkor, ha nagyon szerencsések vagyunk...
Életünk további részében már hazafelé tarthatunk...
Egy rendkívüli szépséghez és szabadsághoz.
Fölfedezzük, hogy mindig is ez a tiszta...
Tökéletes gyémánt voltunk, vagyunk és leszünk...
A remény, nem azonos az örömmel...
Melyet akkor érzünk, amikor a dolgok jól mennek...
Vagy a készséggel...
Hogy belevágjunk, egy jó kilátásokkal kecsegtető üzletbe.
A remény, semmiképpen nem azonos, a derűlátással.
Sokkal inkább munkálkodás, egy ügy sikeréért.
Nem abbéli hitünk, hogy valami jól fog sikerülni...
Hanem a bizonyosság...
Hogy valami olyannal foglalkozunk, aminek értelme van...
Akár sikerrel járunk, akár nem.
Ez az a remény, mely erőt ad, hogy Éljünk...
Hogy kipróbáljunk új dolgokat...
Még reménytelennek tűnő körülmények között is.
Az élet túl becses ahhoz...
Sem, hogy tartalmatlanul, cél nélkül, üresen...
Szeretet és végső soron, remény nélkül éljünk.
Nem vetted még észre?
Naponta, mindent újra kezdünk.
Újra, mosdunk...
Újra, szépítkezünk...
Újra, fésülködünk, (már akinek van mit)...
Újra, öltözünk...
Újra, megfőzzük az ételünket...
Újra, elmegyünk ide vagy oda...
Újra, dolgozunk...
Újra, vesződünk...
Újra, bosszankodunk...
Újra, szeretünk...
Újra, hazatérünk...
Újra, lefekszünk.
Ez így megy folyton, folyvást.
Nem is lehet másként.
A nap, reggel újra felkel és este újra lemegy.
Újra, jön a szél...
Újra, szállanak a felhők...
Újra, esik az eső...
Újra, kiderül az ég.
Újra, mindig újra.
A természet, örök rendje ez...
Mi, kötve vagyunk a természethez...
Mint a növények, vagy mint az állatok.
A fák levelei, tavasszal újra kihajtanak és ősszel, újra lehullanak.
A virágok, újra kinyitnak és újra elhervadnak.
Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél.
És Te, természetesen azt mondod erre...
Nem is lehetne másként, mert így van ez jól.
Miért vagy úgy kétségbeesve tehát...
Hogy újra, elölről kell elkezdd az életed?
Minden vagyonodat elvesztetted.
A virágok is elvesztették színpompás ékszereiket...
Csak, puszta gyökerük maradt meg, a föld alatt.
Azért ne hidd, hogy most már többé sohasem fognak virágozni.
Életed, megszokott munkád kerete szertehullott.
Itt állasz, puszta kézzel, egyetlen szál ruhával...
S nem tudod, mihez kezdhetnél...
Mert ilyesmi, még nem történt Veled.
Nézd, a költöző madarakat.
Fáradt csapatokban, most térnek meg, tengeren túlról.
Semmijük sincs, igazán semmijük.
Csak az a két kis fáradt szárnyuk.
Szinte ájultan hullanak alá, pihenni a bokrok közé.
De holnap reggel, ha felkélsz a nappal...
Kijössz ide, hogy megkeresd őket...
Vidám füttyüket, messziről hallhatod már.
Fürgén szökdelnek az ágak között...
Élelmet keresnek és száraz mohát a fészekrakáshoz.
Figyelheted...
Milyen vidáman hordozzák csőrükben a vékony gallyakat...
Fonnak belőle, nótaszó mellet,t új otthont fiaiknak.
Amiért ember vagy...
Azért, tanulhatsz még sokat a madaraktól.
Félnégy, klozet, mosdó, tea, mikádó, gumicsizma, kutya, kapunyitás, térvilágítás, haverok.
Malac, ezbazmegdekurvanagy, nemjönki, vigyázzonnanmajdén, holakötél, öntsdlevízzel, holakábító, megkrétázzam hova szúrjad, eriggyélmá', mostszúrjad, addatálat, mégegyet, navégre.
Palack, perzselő, kapa, lapát, Pepe, tegyükfelarácsra,
kurvanehézbazmeg, jöhetavíz, holakefe, majdénkaparom,
elégfehérJózsikám, ittafüle.
Akkorigyunkegyet, megmégegyet, hasítodvagymajdén, holabárd, holafűrész, holamalac, belit kimossátok, nincsazapénz, kutyáké.
Akkoregészség, miezszilva, barackbazmeg, egészség.
Készavér, üljetekmárle, neállvaegyünk, ittakenyér.
Sonkamarad, lapockaszalámiba, nemdaráljuk, késselvágjuk,
ilyetseláttammég, karajmarad, többikolbász, majdéndarálok,
tokaszalonna abálóba, jóélesezakés, látomazujjadon,
kötözdbebazmeg, egészség.
Miez, lócomb, minek, szaláminak, oszteztígyhogy, megfőzzük, micsoda, netörőggyvele, lapockafelitis, cukorminek, kellbele, nabazmeg.
Sütödazsírt, majdén, Lacisüsse, ittafakanál, Lacikámpirosra,
netanítsálbazmeg, jóvanna, nemkellbeletej, tepertőtsüssél,
nemtejbegrízez, többithurkába, áztasdbealbelet, másikfélétis,
majdéngyúromakolbászt, egészség.
Miez, hurkatöltő, ilyetseláttammég, kölcsönbevan, ipari, aztlátom,
keményrehagymenjen, miez, lóbélteddle.
Borsmerrevan, nemkellbele, hogyhogy, mert nem, hátakkor, erőspaprika, zsemlyeminek, tüdőshurkába, ilyetseláttammég, namostlátol, egészség.
Sajtotmajdén, holaringa, micsoda, kétnyelűkés, jaez, borsotebbese,
nabazmeg.
Kolbásztkarikába, vagyszálba, szálba, szalonnátebbesózzad,
kolozsváritebbe, sonkátmajdén, szedjétekkiazabálót.
Holareceháj, hátezmi, cigánka, ilyetseláttammég, pedigjó,
majdmeglátjuk, egészség.
Májashurka, véreshurka, tüdőshurka, svábhurkába pirítottzsemlét,
nabazmeg, vastagbélbe, hogynézmánezki, netörőggyvele.
Fiúk, készapecsenye, csapassunkmárelőttebarac kot, holakenyér,
ittasavanyú, egykisbort, pogácsát, mikorleszkészakáposzta,
rétesislesz, nabazmeg, bangladesbenmegéheznek, eriggyémá.
Zsírtabödönbe, kolbásztrúdra, hurkátkaréjba, sajtra téglákat,
kiszúrkáltad, ezittenmegyfüstre, ezmegysózóba, miezalé, sonkapác,
nemsózódelőtte, bennevanasó, készvagyunkemberek, egészségünkre.
Asztalhozemberek, holavécé, igyunkmárelőttekicsit, orjaleves,
toroskáposzta, pecsenye, kishurkakiskolbász, almásrétes,
kidurranokbazmeg, énis, csapassunkegykisbort.
Kóstolótnehogyitthagyd, hagyadmámiez, leszakadafüle, köszmégegyszer.
Aztán laza tizenkétórás epegörcs.
Egy szó, amelyre mindig vágytam...
Egy Nő, akit Én mindig csodáltam.
Egy mosoly, mely örökre elvarázsolt...
Egy fény, mely a szemedben táncolt.
A hang, mely oly tisztán csengett...
A kéz, mely megérintett.
Egy mozdulat, mely csak nekem szólt...
Az ölelés, mely csak enyém volt.
Angyalok éneke cseng fülemben...
A régi nyár emléke ég szívemben.
Az idő árja messzire sodort...
Volt egy szerelem, tán csak játék volt?
Marad a vágy, mely már hiába éget...
A reményem lassan elszáll, semmivé lesz.
Nem volt kitartás, a szép szavaid mögött...
Volt egyszer egy álom, mely összetörött.
Olyan nagyképűen, magabiztosan szoktatok ítélni!
Megvan a véleményetek...
Ez ilyen...Az olyan.
Pedig dehogy tudjátok, milyen a másik ember!
Egy másik életből, csak a felszínt látjátok...
A jéghegy csúcsát.
De hogy mi is történt egy másik ember életében...
A születésétől kezdve mostanáig...
Hogy mitől vált ilyenné, milyen terheket hordoz...
Mennyi érték és szépség van benne...
Csak talán eddig nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye...
Sokszor alig-alig sejtitek!
Azt üzenem, élj a világ ellen és légy bolond!
Derűs, bátor bolond, mert mi élünk a valóságban...
És próbáld meg a lényedet, ebben a sötét világban...
Szabaddá, fényessé és sugárzóvá tenni.
Magától nem lesz az.
Senkié.
Azzá leszel, akivé teszed magad.
S ha kihűlt körülötted a világ ,és jéggé fagyott az élet...
Fűts be önmagadban...
Áraszd a meleget!
Meglátod mennyien jövünk majd köréd.
Mert mindannyian fázunk.
És félünk.
És oda gyűlünk, ahol meleg van még.
(Müller Péter)
