Hallottam egyszer egy történetet...
Miszerint...
Mindannyian, hibátlan gyémántokként jövünk a világra.
A felnövekedésünk során...
A bennünket ért megpróbáltatások, csapások következtében...
Természetes ragyogásunkat, nagy halom piszok borítja el.
Amikor felnőtté válunk...
Ezt a szeméthalmot, fényesen csillogó lakkal vonjuk be.
Ezt, a mesterséges külsőt mutatjuk a külvilág felé...
S csodálkozunk, hogy senki sem találja azt fantasztikusnak.
Az idő múlásával, még mi is elhisszük...
Hogy ez a védőburok, valóban mi vagyunk...
Személyiségünket, e köré építjük fel.
Ám, ha különösen szerencsések vagyunk...
Az élet, ébresztő erejű eseménnyel ajándékoz meg minket.
Valami történik..
Aminek hatására, egy pillanatra áttörjük...
Ezt az elszarusodott, külső burkot.
Amikor is a szemétrétegek alól kivillan...
A mélyből felsejlő ragyogás.
Ekkor, ha nagyon szerencsések vagyunk...
Életünk további részében már hazafelé tarthatunk...
Egy rendkívüli szépséghez és szabadsághoz.
Fölfedezzük, hogy mindig is ez a tiszta...
Tökéletes gyémánt voltunk, vagyunk és leszünk...
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése