Élednek a vágyak...

Fáj a távolság, mikor kezdenek éledni a vágyak...

S érzem a Te tested is kényeztetésére vágyik...

Nagyon sokáig tudnálak simogatni Királynőm...

Úgy, hogy minden érintést élvezz, s megremegj a kéjtől...

Mellbimbóid élveznék nyelvem játékát...

A szerelmeskedés...
Először, másodszor és harmadszor is a legjobb dolog...
A világon...

Először azért, mert hajtana a ruhaleszaggató szenvedély...

S a kielégülés vágya...

Másodszor (talán) már nem lennénk olyan eszelősen kiéhezve...

Mondom talán! 

Oda tudnánk figyelni a részletekre...
Szerintem ilyenkor lehet a legjobb orgazmust elérni...
Legalább is így tapasztaltuk...

A harmadik a hab a tortán...

Amikor teljesen áthatna, az együttlét alatt tapasztalható...
Semmihez nem hasonlítható érzés...

S egészen a legmélyebben rejlő sejtjeidig eljutna...
A testem beléd hatoló, befogadó melege...

Persze, lehet, hogy mind a három első lenne ..

Vagy egy első után a harmadik jönne és utána a második...
Magyarázza el valaki...

Ilyen körülmények között, hogyan lehet másra koncentrálni...

Mert nekem nem megy...

Nekem folyamatosan, Rajtad jár az eszem...

S itt most kikapcsolom a gépet...

Mert a testem is furcsa jeleket produkál...

Szép álmokat...

                                                €$@ß@

Igazi volt...Csak elsodort...

Ne kérdezd, hol van az Őrült vágy, néha eltűnik.

S ha folyton nő csak a távolság, van, hogy megszűnik.

Ha elhagysz elhagy a boldogság, de Én jól tudom,

Jöhetnek szép napok újból ránk. S addig álmodom...

Mert valamikor - tudom - eljössz értem,

S majd ugyanúgy perzsel a vágy, mint régen.

Sohasem múlik el végleg, mi Igazi volt, és elsodort.

Valamikor újra eljössz értem,

S majd ugyanúgy perzsel a vágy, mint régen.

Sohasem múlik el végleg mi Igazi volt, s elsodort.

Ne mondd, hogy pár nap és jön majd más, aki jobb nekem.

Nem ér el sokszor az életben, Igaz Érzelem.

Hiányzol majd, amíg távol jársz, amíg máshol élsz.

De úgyis érzem, hogy lesz egy perc, mikor visszatérsz.

 

Hozzám...

 

 

Borítson lángba a testem...

Engedd, hogy ne csak gondolatban öleljelek...

Hogy érezzük egymást...

S a pillanatnyi csendben, meghalljuk a szívdobbanását.

Már nem ébredek egyedül reggelente...
A gondolatom mindig Nálad jár, minden éjjel.
Csak hajnalban kell eljönnöm Tőled...

Hogy végre halljam hangod s olvashassam leveled..

Ami megszínesíti, ezeket a Nélküled töltött szürke perceket.
Behunyom a szemem, s csak nézlek.

Gyönyörű vagy...

Szemem tágra nyílik, nem tud betelni Veled.

Tétován indul útra a kezed.

Hozzám ér.
Int.

Csókolj hát!

Ajkad, mint hűs patak.
Csókolj!

Csillapítsd szomjadat!

Fond nyakam köré a karod.
Súgd fülembe...

Éppúgy akarod a szerelmem, ahogy Én vágyom a Tiedet.

Bújj hozzám!

Borítson lángba a testem!

Melletted vagyok gondolatban, álmaimban.

Kívánlak, Kedvesem!

Csókollak minden pillanatban!

                      €$@ß@

S miképpen lett abból a "Kicsiből" egész életnyi álom...

Én már nem emlékszem arra...

Te vettél észre?

Vagy Én Téged?

Vagy csak úgy, büntetésnek sodort melléd az élet?
Már nem emlékszem arra, milyen volt az élet...
Amikor még nem ismertelek...
Nem vártam Rád, hajnaltól hajnalig...
Minden órában és percben.
Mindegy...
Ébren, vagy az álom ahol éppen Rám talált.
De arra nagyon is emlékszem, hogyan...

S miképpen lett, abból a "Kicsiből" egész Életnyi álom!

Olyan, amelynek nincs kezdete, és nincs vége...
Amelyben nincs távolság, túlér minden határon.

Először egy mosoly...

Aztán a hangod volt, ami elvarázsolt...

Később a gondolataid magja...

Ahogy bennem csírázott.
Mennyi közös emlék!
Amíg nem voltál?

Már nem is emlékszem arra!

                       €$@ß@

Csak az ölelés teremt életet...

Csak az eső...
Csak az érintés...
Csak az álom...
Csak az ölelés...

Oldani kell végre, a régi béklyókat...
Feledni mindörökre, hogy egyszer itt voltak.

Emelni, égre fel, bánattól lehajtott fejünk...
Nyitni, tágra nyitni, könnytől áztatott szemünk.

Csak az Egyetlent, az Igazit keresni...
Csak az Egésszel, s nem morzsákkal beérni.

Csak az kell, amiért küzdünk, ami jár nekünk...
Csak az kell, akit Szívünkből Szeretünk.

Csavargó létezésbe, ne vegyüljön a halál...
Csak az nem veszíthet, aki nem is talál.

Soha nem csalódik, aki nem remél...
Csak az nem halhat, ki még nem is él.

Csak az eső moshat, tisztára lelkeket...
Csak az érintés adhat, Nekünk új hitet...

Csak a reménytelen álom, vezet poklok-poklába...
Csak az ölelés teremt életet, a magányba.

                                €$@ß@

Lehetőség... Félelem...

Él egy régi történet, egy fiatalemberről...

Akinél hogy, hogy nem, de egy éjjel megjelent egy angyal...
S csodálatos dolgokról mesélt neki...

Amelyek az életben várnak rá.

Minden lehetőség adott lesz számára...

Hogy hatalmas vagyonra tegyen majd szert...

A társadalom megbecsült tagja lehessen...

S egy gyönyörű Nőt vegyen feleségül.

Emberünk egész életében várta...
Hogy az ígért csodálatos dolgok valóra váljanak.

De nem történt semmi!

S végül egyedül, és szegényen halt meg.
Amikor a Mennyország kapujához ért, meglátta az angyalt...
Aki sok-sok évvel ezelőtt meglátogatta álmában...
S felelősségre vonta...

“Te hatalmas vagyont ígértél nekem...
Társadalmi rangot és gyönyörű feleséget.
Egész életemben vártam… De nem történt semmi.”

“Én neked nem ígértem ezt...Válaszolt az angyal.

Én ezeknek a dolgoknak a lehetőségét ígértem neked...

De Te elmulasztottál élni ezekkel a lehetőségekkel.”

Az ember megdöbbenve mondta...

“El sem tudom képzelni, miről beszélsz!”

“Emlékszel, egyszer volt egy ötleted..."

De Te féltél, hogy nem sikerül, ezért nem tettél semmit?

Az ember bólintott.

“Mivel Te visszautasítottad a megvalósítást...
Az ötletet néhány év múlva egy másik embernek adták...

Aki nem ijedt meg a nehézségektől...

S ha visszaemlékszel, akkor ez az ember...
az egyik leggazdagabb ember lett a környéken.”

“És arra emlékszel-e... Folytatta az angyal...
Amikor a várost óriási pusztítás érte, sok ház romba dőlt...
Sok ezer ember nem tudott szabadulni a romok alól.

Neked lehetőséged lett volna segíteni a bajbajutottakon...

S a túlélőket kimenteni.
De Te féltél, hogy ha elmész otthonról...
Akkor betörnek hozzád és kirabolják a házadat...
Ezért nem mentél el segíteni a hívó szóra...
Hanem otthon maradtál."

Az ember szégyenkezve bólintott.

“Ez egy hatalmas lehetőség volt...
Hogy száz és száz ember életét megmentsd...
A város összes életben maradt lakója tisztelt volna Téged.”

“S emlékszel arra az asszonyra, arra a barna hajú Nőre...

Aki neked annyira tetszett?
Nem hasonlított egyik Nőre sem...
Akikkel korábban, vagy későbbi életedben találkoztál...
De azt gondoltad...
Hogy sose menne férjhez egy olyan emberhez, mint Te...
Féltél, hogy elutasít, és elmentél mellette."

Az ember újra bólintott, de már sírt.

“Igen barátom, ő a feleséged lett volna...
Vele sok gyermeket neveltetek volna...

Vele igazán boldogságban éltél volna egész életedben."

Hasonló lehetőségek mindannyiunknak adódnak az életében...

De gyakran, ehhez a történetbeli emberhez hasonlóan...

Mi is megengedjük, hogy a félelem felülkerekedjen rajtunk...

S megzavarjon bennünket, hogy éljünk a lehetőségekkel.

Mi nem megyünk oda másokhoz...
Mert félünk az elutasítástól.

Mi nem beszélünk az érzéseinkről...
Mert félünk, hogy kinevetnek bennünket.

S nem bízzuk rá magunkat más emberre...
Mert félünk a fájdalomtól, ha elveszítjük.

De még nincs veszve semmi.
Mi még életben vagyunk.

Elkezdhetjük kihasználni az előttünk álló lehetőségeket...

Saját Magunk számára.

                       €$@ß@