Amit írok, az nem betű, nem szó, nem
írás…
Belőlem jön, ahogy fú a szél, csak jön,
mint a sírás.
Nem keresem a rímeket, a dallamot, zenét…
Csak átadom a föld, a nap a hold
üzenetét.
Állok, mint az út menti vad cserje,
egymagam...
Néha tündérré változom, virágom annyi
van.
Illatot írok akkor én, nektárt, mézet
pergetek…
Pillangók, méhek isszák szomjasan versemet.
S ahogy ott lengek ősszel lombtalan, meztelen…
Tar ágaim remegnek, mint a húr a
hangszeren.
Vihar vad ujja megcibál, a zápor rám
szakad...
Ez is zene, kottája nincs, leírni nem
szabad.
Véremből ne legyen betű, se szó, se dal,
se rím…
Peregjenek, mint hangtalan, néma szívveréseim.
€$@ß@
