Hinni, mondani, remélni sok mindent lehet...

Igazán meg akarlak ismerni...

Ezért, nem azt nézem, mit mondasz...
Mit szeretnél, mi után sóvárogsz...

Hanem, mi az a konkrét lépés, amit megteszel...

Mert ez mindig, azaz irány, ahol a boldogságod-sejted.
Ez adja lelked dinamikájának legnagyobb erejét.

Hinni, mondani, remélni sok mindent lehet...

De amikor válaszút elé kerülsz, és döntened kell...
Tudom, Te is abba az irányba indulsz el, mint mindenki...

Ahol a legnagyobb boldogságot véled.

                                €$@ß@

A Barát...

Barát az, akire figyelsz, mert fontos Számodra a sorsa.
S figyel Rád, mert fontos számára a Te sorsod.
Barát az, aki megért, s akit mélységesen megértesz.

Nem tudtok egymásnak hazudni.

Túl közel van.

Mintha magaddal beszélnél.

                                €$@ß@

A hiány jött Veled !

Lehet, hogy Egymást kerestük egész eddigi életünkben.

Most, hogy találkoztunk...
S egy röpke pillanatra megízleltük...

Milyen csodás is lehet a szerelem ezen a földön...

Csupán a félelmeid miatt, el kell válnunk?
Soha többé nem találkozunk?
Azzal töltöd majd a hátralévő napjaidat...
Hogy keresed azt, akit valójában már megtaláltál...

Csak nem volt bátorságod szeretni?

Ha jobban bele gondolok…
Mi, nem kerestük egymást.
Arra, hogy magunkat is meglepve...
Egymást megismerve szerettük meg azt…

Aki olyan, mint a másik.

Kapkodva levegőt...
Ilyen is megtörténhet.
Nem volt elképzelhetetlen, hogy milyen legyél...
Nem számítottam Rád.

Nem kerestelek, nem rejtőztem előled.

Megismerve Téged…
Nem gondoltam volna, hogy olyan vagy...

Amilyet megálmodtam, mert nem voltak álmaim...

Soha nem gondoltam volna...
Hogy a nagykönyvbe, ilyen van nekem beírva.
Nem álmodtalak...
Nem kerestem se ilyet, sem más milyet.

Egyszerűen, azt szerettem meg benned...

Aki vagy...

Aki Te vagy!

Felcserélhetetlenül...
Hibástól, erényestől, erőddel, gyengeségeddel együtt.

Mert mind hozzád tartozik...

S Én nem akartam soha változtatni rajta.
Nem űrt töltöttél be...

A hiány jött Veled!

Nem volt elképzelésem....
Az elképzelésem akkor született...
Ahogy fokról, fokra megismertelek.

Velem változtál, Veled változtam…

De lényegünkben, megmaradtunk önmagunknak.

Amiért megszerettük egymást...

                                    €$@ß@

Miért ne?

 

 

Te megtalálsz valamit, és azt kérdezed...

Miért?

De Én megálmodok, sosem volt dolgokat, és azt mondom...

Miért ne?

                                                    €$@ß@

Szemeidbe nézek...

Amire nem lel szót a nyelv, mi be nem fér egy ölelésbe...

Miről az ajak nem beszél, csókot adva, vagy vágyva, kérve...

Mit el nem mond egy mozdulat, ha kezeddel a búcsút inted...

Mit el nem árul mosolyod, azt mind kimondja egy tekintet.

                                               €$@ß@

Álmunkbanban táncolunk...

Szeretnék szavakba önteni mindent, amit érzek...

Hol nevetek, máskor, pedig vérzek.

Elmondanám minden örömöm, s mitől félek...
S, bár haragszom, könnyem nem a bánattól érnek.
Miért lebegek, miért nevetek, mikor látlak?
S miért remeg a gyomrom, mikor várlak?
Miért öltözik aranyba, ibolyába minden?

Keresem a választ, pedig tudom, nincsen.

Láncok nélkül, szabadon szállva...
Hozzád bújva megszűnik minden lárma.
Kezem a kezedben, szíved ritmusát hallgatom...
A halk ritmusra, magam álomba ringatom.
Lassan elhagyom a valóságot...
S csillagok közt, egy álmot látok.

Ha eljön az éj, akkor érsz hozzám újra...

A sötétség szívében táncolunk összebújva.
Itt nincsenek szerepek, önmagunk vagyunk...
Álmunkban mindent maguk mögött hagyunk.

Arcom az arcodhoz simul, kezem pihen a válladon...

Milyen kár, hogy csupán álmodom.
Mosolygok boldogan, mikor szemembe nézel...

Néma ritmusra ringunk, mit nem hallasz, csupán érzel.

Tudom, hogy álom, Én még is elhiszem...
S kapkodok utánad, mint fuldokló a levegőért, a felszínen.
De nem félek, már nem, mert, ha ébren...
A meghitt csendben, nem lehet egymáshoz szavunk.

Álmunkban, a sötétség szívében, újra és újra táncolunk.

                                          €$@ß@

Melletted vagyok...

Ha véget ér az édes éj...

Ha megpihennek a sóhajok.

Ha egymáson fekszik két tenyér...

Ha az álmaid közt lapozgatok.

Ha féltve nézlek, a csend ölel...

Ha lehunyt pillád őrzi szemed.

Ha lelkedhez lelkem ily közel...

Ha a sötétbe suttogom neved.

Ha érintem mezítelen hátad...

Ha a bőrödön a fény játszik.

Ha az éj emléke fáj utánad...

Akkor melletted vagyok Én.

Mily könnyen szokja a szív a jót...

S nem adja álmokért a valót.

                                      €$@ß@

Egy maréknyi Élet...

A szerelem az, amikor este lefekszem...
S hiába is vagyok egyedül az ágyamban...

Olyan, mintha Te is ott lennél Velem.

Érzem a bőröd illatát.
S ha nagyon akarnám, végigsimíthatnám a karod...
Mert Te, most már mindig Velem leszel...
Amíg csak élsz...
Akármi is történjen.

A szerelem az, amikor Te is Én is mosolyogva alszunk el.

Tudod, vannak szavak, amiket csak Mi ketten érthetünk...
Olyan simogatóak...
Mikor hiszem...

Hogy ez most Tőled van Hozzám...

Kettőnkről szól...

Más nem ismerheti...
Nem értheti...
Téli fagyban egy köteg napsugár...
Nyári melegben szikrázó hideg hó...

Egy maréknyi Élet.

                €$@ß@

A legtisztább érzés...

Szavaidban találom a rétek vadvirágát...
Könnyeid hullatnak rám aranypermetet.

Hangod az, mely utat nyit a mennyország felé...
Mikor két karod ölelésébe némán elveszek.

Szíved dallamától dobban ábrándozó szívem...
Mikor együtt csókolózunk a nyári ég alatt.

S ha összekulcsolt kezünkre enyhe szellőt fúj...
A szemlesütve vágyakozó esti alkonyat.

Te vagy nekem az ébredő nap bíborszínű fénye...
Az esthomályban burkolt álompillanat.

Te vagy a szerelem legtisztább érzése...
Mikor ajkamra álmodod a rózsaszirmokat.

Úgy szeretlek téged, mint a kiszáradt meder...
Mely esőcseppből éleszt vízkristályokat.

Hogy az arra járó napnak, gyémántot ragyogjon...
Mikor vándorútja során, mellette elhalad.

Csodavizű forrás vagy, ha mesére szomjazom...
Tündérszárnyú varázs a bódult éjszakán.

Melyben szikrázó lángfényed, átfonja a testem...
S tűzvillantó táncától, ringat el az álom.

                       €$@ß@

Minden meg van oldva...

Valamikor azt hallottam...
Ha egy könyvet a feje alá tesz az ember...
Reggelre kívülről tudja.

Az életet kéne a párna alá tenni, így este elalvás előtt.

Sóhajtani, ráhajtani a fejünket, és reggel úgy ébredni...
Hogy meg van oldva.
Hogy minden világos...

Mi miért történt és hogyan tovább...

                                   €$@ß@

Champion...

Az elkövetett hibáink, visszajelzések a teljesítményünkről.

De fontos, hogy végre belásd...
A győztesek, sokkal több hibát követnek el, mint a vesztesek.

Ezért tartozunk Mi a győztesekhez.

Több visszajelzést kapunk, mivel többször próbálkozunk.
Ne hallgass azokra, akik elhitetetni próbálják veled...
Hogy a vesztesek közé tartozol... 

Ne vedd a hibáidat, túl komolyan...

Én sem teszem!

Mert így nem veszed észre a Benned rejlő lehetőségeket.

Már pedig azok, ott vannak...
Nekem elhiheted.

                                        €$@ß@