Aki, hogy győzhet… Elhiszi.

Ha elhiszed, hogy legyőztek… Legyőztek.

Ha elhiszed, hogy nem mered… Nem mered.

Ha győzni akarsz, de nem hiszed… Nem győzhetsz.

Csaknem biztos… Nem Te leszel, a győztes.

Az élet csatáit nem mindig…

Az erősebb, gyorsabb nyeri…

Hidd, el előbb-utóbb az győz…

Aki, hogy győzhet… Elhiszi.

€$@ß@

Ne félj őszintének lenni...

Mint szülők, úgy érezzük...

Állandóan kezünkben kell tartani a dolgokat.

Azt hisszük, hogy mindig tudatosnak, szeretetteljesnek...
Felnőttnek kell lennünk.

Nincs ember, aki erre képes lenne.

De nincs is rá szükség.
A legnagyobb ajándék, amelyet a gyerekeidnek adhatsz...
Hogy valóságos, hiteles személy vagy.
Ne titkold előttük, hogy te is küzdesz az élettel...

Neked is vannak érzelmeid, te is sebezhető vagy.

Ez nem azt jelenti...
Hogy problémáiddal terheld a gyerekeidet..

Egyszerűen légy bátor, oszd meg velük élettapasztalataidat.

Mondd el nekik...
Ha nehéz napod van, vagy bánatos vagy, esetleg dühös...
Magyarázd el, hogy nem ők tehetnek róla.
Boldog pillanataidat is oszd meg velük.

Ne félj őszintének lenni a gyerekeiddel.

                                   €$@ß@

A legmerészebb álmaid válnak valóra...

Azt mondod, látod azt mondod, érted...
De azt, hogy miért van, mégis újra kérded.

Kerestél, kutattál, feltártál sok csodát...
De nem találtál többet, mint lábnyomaid porát.

Mert szemeddel mindig a távolt kutattad...
A célokat mindig másoknak mutattad.

Nem vetted észre, hogy a véletlen csodája...
Benned van elrejtve, nem a nagyvilágban.

Nem. Nincs az útnak vége, csak a tükrön át kell lépni...
Meg kell tanulnod most önmagadra nézni.

Te magad változz, hogy a Titok Örök Fénye...
Felragyogjon Benned s felébredjél végre.

Légy a csend mestere, bírd Tudatod szóra...
A legmerészebb álmaid válnak majd valóra.

                                                   (Müller Péter)

Elmulasztott lehetőség...

Hogy hogyan és milyen tempóban habzsoljuk az életet...

Szinte mindig az életkorunk határozza meg.
Ebben a versenyben már gyermekkorunktól rész veszünk...
Soha nem állunk meg.

Mintha minél előbb a végére szeretnénk érni.

Ahogy érettebbek leszünk, alkalmanként lassítunk...
Hogy körülnézzünk és élvezzünk bizonyos pillanatokat.

Ez a felnőtté válás biztos jele.

Idős korunkran, amikor a tempó lelassul...
A verseny a vége felé közeledik...
Időnk legnagyobb részét emlékezéssel töltjük...
Elcsodálkozunk azon...

Vajon hová is rohantunk annyira.

Mert csak rohantunk és csak később vesszük észre...

Mennyi minden elmulasztottunk az életünkből...

                                               €$@ß@

Csak azért, hogy szenvedjen...

Az emberi élet olyan, mint egy rövidke felvillanás.

Úgy kellene élnünk, hogy akármit is csinálunk, szeressük.

Ebben a múló életben az ember ostobasága...
Ha arra kényszerül, hogy olyat tegyen...
Amit nem szeret... 

Csak azért, hogy szenvedjen.

                                                             €$@ß@

Igazivá vált...

Az igazi szerelem szenvedély, extázis, boldogság.

Ám mindez nem állapot...
Hanem rövid időre felvillanó szenzáció.
S ha elmúlt?
Akkor megjátsszuk magunkat?
Vagy új élmények után nézünk?
Hiszen megszoktuk...

Hogy...Jár nekünk...

Ez a szélsőséges, érzelmi, indulati állapot.
Mondják, hogy a szerelem szeretetté alakul át.
Előfordul.

De legtöbbször közöny, undor, gyűlölködés lesz belőle.

Amint ezt a válóperek, meg a gyerek-elhelyezési küzdelmek...
A vagyonmegosztás gusztustalan harcai bizonyítják.
Mi hát a teendő?
A legfontosabb...
Soha ne hallgasson senki, a mániásan igazat mondó...
"Szakemberre", amilyen e cikk szerzője.

Soha senki ne hallgasson senkire!

Se szülőre, se barátra, aki károg, óv, figyelmeztet...
Amikor Ő szárnyalni akar az ég és a nap felé...
Hogy utolérje a boldogság kék madarát.
Egyrészt, mert úgyis hiába minden okoskodás.

A szenvedély, mindig erősebb az okos szónál.

Másrészt, mert ez a bizonyos kék madár kiszámíthatatlan.
Néha hagyja magát megfogni...
Néha maga száll rá valamelyik kiválasztottja vállára...
S különben sem létezik.
Mert el kell mondanom még egy szomorú hírt.

Az "Igazi" sem létezik.

Nincsen.
Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi...
Aki az igazi...
Akit csak meg kell találni.
De aki szerencsés...
Élete során találkozhat két-három olyan emberrel...

Akiből lehetne...Igazi.

De ehhez nagyon sok...
Türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges...
Ám végül kialakulhat egy olyan viszony...
Melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott...

Vagyis...Igazivá vált.

                                                             €$@ß@

Kell valami más…

Egy régi kép csak a múlt, mit nézhetünk…

S az életünk, miben lassan elveszünk.

Az idő elszalad.
S hitünk, valahogy nem marad.
Kell valami más, mi jobb, mint ami volt…
S nem hűlt parázs.
Kell valami szép, olyan, ami holnap itt lehet még.

Kell egy új, egy igazabb érzés...

Mit egy pár év nem lophat el.
Kell valami más, nem lehet a múltunk, elmúlt varázs.
Miért nincs esély, amiben bízhatunk...?

Csak egy régi ház, amit jobb, ha itt hagyunk.

Az idő elszalad.
S erőnk, valahogy nem marad.

Kell valami más…

                          €$@ß@

Valami szép...Valami más...

Ha napra nap, tovább így fut...
Csak enyém marad e lángolás.
Mert tiszta szívemből sugárzik...

Valami szép...Valami más.

Egy pillantásunk volt a szikra...
Szikrában kipattant varázsolás.
Jobban betölt, mint más férfit...

Valami szép...Valami más.

Ezért, nem mindegy szívemnek...
Víg csacsogás vagy a néma hallgatás.
Ha szólsz...Mem szólhat zene szebben...

S ha Hallgatsz...E csönd...Valami más.

Bánatom rabja lettem ímmár...
Utam, eltévedt barangolás.
Az Ő varázsa, titka, fennség...

Valami szép...Valami más.

 €$@ß@

 

 

Egyszerű próbatétel...

Egy könnycsepp szállt fel a szemedbe...
Mint aranyfelleg, az alkonyati égre.

Mert dal szállt fel, egy másik szív tövéből...
Örvényes, néma, feneketlen mélyről.

A dal kérdezett...Igaz dal vagyok?!
A könnycsepp igazolt és ragyogott.

Úgy ragyogott, mint egy gyémánt-pecsét...
Átragyogva a költő kételyét.

A költeményen és a könnyön át...
A Szépség találta meg önmagát.

                 €$@ß@

Elég hozzá, egy pillantás...

             A szépség, maga a költészet...

                                     A költészet, csupa szépség.

A vers, a dal, a líra a szavak legszebb jelentését kibontva...
A világ szépségeit leíró, megénekelő alkotások.
A világon, bármi szépséges lehet.

Az ember lelkiállapota és képzelőereje...

A legegyszerűbb tárgyat...
A legrútabb arcot is képes, csodálatosan szépnek látni.
A napsütés, a tenger, a kedves arca...
Egy átélt pillanat, mind szép lehet, ha a lélek annak érzi.
A szépség külső vonzerő...
És belülről, a dolgok lényegéből sugárzó harmónia.

A szépséget megérző lélek rezdülése, maga a költészet.

Bár a szépség múlandó, koronként változó és szubjektív...
A költészet sajátos eszközeivel...
Mégis képes megragadni a szépség örök...
Embereken és időn átívelő jellemzőit.
Hajdan csodált asszonyok szépsége...
Régen elcsendült dalok édessége...
Ezerszer kizöldült lombok susogása szól a költeményekből...
Sohasem lesznek régiek a jó versek...
Mert mindegyik „rímel”...
Az ember élményeire, élete eseményeire.

A költészet egyben festészet és zene...

Magában foglalja az összes művészeti ágat.
Varázsecsettel dolgozik...
Minden, éppen olyan színű a jó versben...
Mint amilyennek olvasója látni szeretné.
Pontosan azok a dallamok szállnak felénk a költeményekből...

Amelyeket, már titkos álmainkban is hallottunk.

A költészet igazán jó társ...
Ha látjuk magunk körül a szépséget.
De segít akkor is...
Ha elfogyott lelkünkből, a harmónia utolsó cseppje.

Költészet és szépség, nem létezhetnek egymás nélkül...

Minden percünket beragyogják.
Mégis megfoghatatlanok.
Sokat lehet mondani róluk...
Csak éppen a lényeghez, ez nem visz közelebb.

Viszont elég hozzá, egy pillantás...

                                               €$@ß@

Leküzdött hiány...

Veszprém, most ködös, szemerkél az eső…

Nekem is szomorúnak kéne lennem…

De a lelkem vidám…

Mert tudom, hogy gondolatban velem leszel…

S ehhez, nem kell nekem napsütés…

Csak remény, s leküzdött hiány…

                                                        €$@ß@