Egy könnycsepp szállt fel a szemedbe...
Mint aranyfelleg, az alkonyati égre.
Mert dal szállt fel, egy másik szív tövéből...
Örvényes, néma, feneketlen mélyről.
A dal kérdezett...Igaz dal vagyok?!
A könnycsepp igazolt és ragyogott.
Úgy ragyogott, mint egy gyémánt-pecsét...
Átragyogva a költő kételyét.
A költeményen és a könnyön át...
A Szépség találta meg önmagát.
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése