Aludj...

Míg Én csendes, szavakat gyűjtök Neked...

Aludj.

Míg Én gondolataim összeszedem...
Lelkem is lábujjhegyen jár...

Aludj.

Csendben sugallom vágyaim Feléd...

Olyan jó lenne, most elmerülni benned...
Egy szelíd szédülésben...

Szíved fölött, egy piciny menedékben.

S lélegzetet venni belőled...
Majd hagyni, hogy hallgass belém...

Utána álmaidban elbújva, hozzád simulok...

S újra álmodom, azt az augusztusi délutánt...

Amikor szerelmeddé csókoltál...

Aludj...

                       €$@ß@

Éld az Életed, ahogy helyesnek látod...

Tudod Kedvesem...

Nemet mondani másoknak...

Ez része a felébredésnek, ez gyönyörű.

A felébredés része, hogy úgy éled az életedet...

Ahogy helyesnek találod.

Értsd meg...
Ez nem önzés.
Önzés az, mikor mások azt követelik tőled...

Hogy úgy élj, ahogy Ők helyesnek látják.

Mert ez, az igazi önzés.
Egyáltalán nem önzés, ha úgy éled a saját életed...

Ahogy helyesnek látod.

                              €$@ß@

Újra kezdeném az életet Érted...

Hiányod, több mint testi vágy.

Hiányzik az arcod, a hangod, a szertelenséged...
A vérfagyasztó vesébe látásod...
A váratlanul kimondott igazságod...
Az őszinteséged...

A naivitásod, a rád törő fáradtságod, a félelmed... 

Mikor azt mondod a telefonba, hogy sok a munkád... 
A visszafoghatatlan kacagásod...
A magabiztos tehetséged...
A kétségbeesésed, az agyad, az egyéniséged...

Újra kezdeném az életet Érted.

                             €$@ß@

Nem érdemes mást, csak a Legtöbbet...

Egyszer.
Mindig csak egyszer.

Mindig először, mindig utoljára.

Nem a törvényt keresni.

Szabadnak lenni.

Nem alkalmazkodni.

Elhatározni.

Nem a megszokás.

A váratlan.
A kaland.
A veszély.
A kockázat.
A bátorság...

A küszöbön állni.
Folytonos átlépésben lenni.

Élve meghalni, vagy meghalva élni.

Aki ezt elérte, szabad.

S ha szabad, belátja, nem érdemes mást, csak a Legtöbbet.

                                                     €$@ß@

Soha nem csalódom másban...

 

 

Én soha másban nem csalódom...

 

Csak saját ítéletemben.

 

 

                               €$@ß@

Érints meg...

Megint elment a nap, ahogy mindig szokott.

Nem túl sok van már, amit még itt hagyott.

Ami félig van kész, az ma félig marad.

Engedd, hogy a dolgok most nélkülünk változzanak.

Egy felhőn ülünk fenn a város fölött.
Távolról néztük, ahogy átöltözött.
Indulhatunk.
Itt már tudjuk, milyen.

Rád bízom, merre.

Ne ez a bolygó legyen.
Érints meg még egyszer, lassan.
Úgy alszom el.
Legyen függöny mögött a világ.

Érints meg még egyszer, lassan, érzékenyen...

És kívánj jó éjszakát.
Ki mondja meg, vajon meddig lehet...

Hogy minden nap, mindenhol erős legyek?

A csönd volna jó.

Kicsit könnyebb napok.

Ne kérdezz semmit, ha látod, hogy fáradt vagyok.
Érints meg még egyszer, lassan.
Úgy alszom el.
Legyen függöny mögött a világ.

Érints meg még egyszer, lassan, érzékenyen...

És kívánj jó éjszakát.
Elment a nap, ahogy mindig szokott.
De túl sok van már, amit még itt hagyott.
Ami félig van kész, az ma félig marad.

Engedd, hogy a dolgok most nélkülünk változzanak.

A szerelem az élet hatalmas ajándéka...

A Szerelem az élet egyik nagy misztériuma...

Egy hatalmas ajándék..!

Melyből a valódit átélni, csak keveseknek adatik meg.

S Én boldog vagyok, hogy közéjük tartozom…

A szerelemnek sok fajtája van...

De ebből csak Egy az ami Igaz..!

Sokan hiszik úgy, hogy szerelmesek...
De amit átélnek, az csupán birtoklási vagy szexuális vágy...
Fellángolás, érzéki csalódás, hiú ábránd, vad szenvedély.
A képzelet és az érzékek játéka.

Nem a szexuális kielégülésből fakad a szerelem...
A szerelem teszi lehetővé az igazi szexuális kielégülést.

A valódi szerelem mélyről, a lélek legmélyéről jövő...
Kölcsönös ősi misztikus, teremtő erő.
Az önátadás művészete.

Az emberi lélek és a szív műalkotása.

A Szerelem gyengéden odaadó, védelmező, simogató...
Felemelő, magasztos, biztató...

Szárnyakat adó mágikus repülés.

Tisztítótűz, eksztázis, katarzis...
Igazi megsemmisülés.

Két lélek egymásra találása...

Tanulási, ébredési folyamata...
Egymás által jobbá, magasabb rendűvé válása.
Gyönyörű, fénytől ragyogó, harmat tiszta összefonódása...

A Végtelenben, az Örökkévalóságban.

De a szerelem vak.

Amikor egyoldalú...
Amikor csak önámítás...
Amikor elvakít az érzés...
Amikor szépnek és tökéletesnek látjuk a másikat...
Holott számtalan hibája van.

Azt mondják, a szerelem elmúlik...

Tiszteletté, szereteté szelídül.

Nos, ez szerintem nem igaz...

A szerelmet is lehet táplálni, életben tartani.

Sőt kell is...! 

Én is ezt teszem, lassan egy éve...

S élvezem minden pillanatát.

                               €$@ß@

Nem kezdeni, hanem folytatni fogunk valamit...

Kedvesem, észrevetted már…?

Ha közeledben van, "Akit" szívedből szeretsz...

Mintha melegebb lenne, forrna a levegő.
A tárgyak mosolyogni kezdenek, minden ismerős lesz...
Mintha az illat is megváltozna körülötted...
Ha a közeledben van, aki számodra kedves.

Ez az összetéveszthetetlen, jelenlét érzet...

Amikor meghitté varázsolódik körülötted minden...

Na, ez a szerelem biztos jele.

Minél valódibb Benned a szerelem...
Annál távolabbra hat térben és időben.
Ha szerelemmel Rád gondolok, megjelenik nálad az üzenetem...

Mert ha igazán szeretsz, akkor előbb-utóbb, Rám találsz...

Egyszerűen azért, mert össze vagy hangolódva Velem.
Ennek az összekapcsoltságnak a legrejtélyesebb része...
Amikor először találkoztunk az életben...

S bizonyosak voltunk benne, hogy "Ismerjük Egymást."

Nem először láttalak…
S Te nem először láttál...
Mintha, nem most bukkantunk volna fel először...

Hanem visszajöttünk, s most itt vagyunk megint.

Előző életek pillanatai ezek.
Minél éberebb a lélek, annál bizonyosabb benne...

Itt most nem kezdeni, hanem folytatni fogunk valamit...

                                   €$@ß@

Álmodj velem...

Álmodni hívlak most... Gyere, álmodj Velem...
Csak hunyd le két szemed, és fogd meg lágyan kezem.

Rugaszkodj el bátran... Lelked könnyű, pihe...
S vágyad elég erős... Hogy bárhová elvigye.

Múlt emlékeihez... Mi, nem kell már, hogy fájjon...
Jövő reményihez... Hol kétség, sose bántson.

Nincsen mitől félned... Álom még, csak álom...
Minden, mi körülvesz... Szépségből szőtt bársony.

Álmodni hívlak... Mert Én is álmodom...
Veled szállok... Képzeletből kovácsolt szárnyakon.

Míg az otthon érzés... Fel nem támad Bennem...
Vidáman harsogva... Ilyennek kell lennem!

Álom, még csak álom... A Tied, az Enyém...
Ölelő karjait... Hívón tárja felém...

Míg káprázat fényében, tündökölve ragyog...
Gyere, álmodj Velem... Mert a Tiéd vagyok.

                        €$@ß@

A múlt már nem kísért...

Belülről indult, s átfutott rajtam egy édes reszketés...

Lüktetett, ahogy elárasztott valami furcsa szédülés.

Néztelek, míg szemlesütve mondtad... 

A múlt már nem kísért.

De tudom, Te is Azt érezted, mikor a kezünk összeért.

                                               €$@ß@

Szívedből szeretni...

Mesés álmaid, álarc mögé rejted...
Én átlátok rajta, de Te nem is sejted.

Azt hiszed, játszhatsz, elhiszem a darabod...
Pedig jól tudom, csak érzéseid tagadod.

Szép szerep, gyenge, félénk Nőnek lenni...
De merj néha-néha az álarc mögé nézni.

Lásd meg Magadban a tiszta értéket...
A mélyen titkolt, nagyszerű eszméket.

A tagadott érzést, mi perzsel, s melegít...
A lángoló szenvedélyt, mi mindig felhevít.

Tudj sírni, ha meghal lelked egy darabja...
Tavasszal a zöld fűben hemperegni kacagva.

Merj végre égni, vágyni, fájni s nevetni...
Emelt fővel, bátran szívedből szeretni.

                    €$@ß@

Otthonra találsz...

Indulok haza, mert hazavársz...

S mire hazaérek...

Te is otthonra találsz...

Bennem.

                                                €$@ß@

Én a Tied vagyok...

Királynőm...

A szerelmünk, ha nem a szabadságunkból fakadó...

Akkor semmilyen.

A szabadságunk mindössze Egy...
Hangsúlyozom... 

Egy birtokviszony megteremtésére ad lehetőséget...

A valóság birtokviszonyára, ami így hangzik...

Én a Tied vagyok.

Ez a létezés...

Odaadottnak lenni.

S nem tenni mást, mint szeretni.

A szabadon létező csak akkor vagy, ha Őszintén szeretsz.

Ha meg akarnálak szerezni Magamnak...
Ha azt akarnám, hogy az Enyém légy...
Tragikus tévedés áldozatává válnék.

Te csak úgy lehetsz az Enyém...

Ha a benned ragyogó szabadságában úgy döntesz...

Nekem adod Magad.

S ha ki tudod mondani...

Én a Tied vagyok.

Ez csak és kizárólag a Te döntésed lehet.
Szabad és önkéntes.

Ebben a döntésedben szabadon kiteljesülsz...

Valóságos és boldog leszel...
Tekintet nélkül arra Én, hogy viszonyulok hozzá.

A Te szeretetedért, Én semmit nem tehetek.

Ezért vagyunk kiszolgáltatottak, mikor szeretünk.

A kapcsolatunkért, viszont lehet tennem.

Tenni a létezés legmerészebb tettét...

Odaadni magam... Neked.

S kimondanom, amit a szívedben, már régóta érzel... 
Az egyetlen valóságos birtokviszonyt teremtő mondatot...
A szeretet, a létezés varázsigéjét...

Én a Tied vagyok.

A szerelem ajándékát akkor kapjuk...
Ha a létezésnek, már semmi más eszköze nincs ahhoz...
Hogy a szeretetlenségünkből kimozdítson.

Ekkor, egy mindent átható érzést kapunk...

Elemi erejűt, ellenállhatatlant...

Amely lerombolja a biztonság, a védettség falát...

S kinn találjuk magunkat a valóságban...
Mezítelenül, védtelenül, kiszolgáltatottan...

Boldogan.

                             €$@ß@

Rabul ejtettél...

Nem láttalak, de mindig látlak, napsütésben, sötét éjben...
Behunyt szemem mögé rajzol, féltve-óvó képzeletem.

Lennél bárhol is, mindenütt Rád kiállt a szívem...
Fölfedez a nyugtalanság, ami körülkerít mindenütt.

Megtalál a hangod, kihallatszik a csöndes szólam...
A bátortalan félénk vallomás, elér hozzám, felvidít.

Szemed menekülő pillantása rabul ejtett, nem ereszt...
S fogva tartja szívem, mint fogoly kezét a bilincs.

                                  €$@ß@

Hangod, szívem foglya már...

Most itt vagy Velem, hangod hallgatom...
Milyen hatalmas, mégis lágy zene.
Lázasan jegyzi minden rezdülésed...

Szívem s lelkem viaszlemeze.

Ne vesszen el, most semmi árnyalat...
Mikor újra elmész, s nem leszel Velem.
Csupán a hangod visszhangja az Enyém...

Amint lelkemmel, szívemnek lefényképezem.

Ha messze élsz majd, Én mégis hallak Téged...
Mint Beethoven a nagy dallamot.
Süket leszek, ha kinti zaj recseg majd... 

S csupán belső zenédre hallgatok.

Bezárom lelkembe. Hangod, szívem foglya már...
Örök zenéd, mindig itt marad Velem. 
S úgy rejtem, mint az őserdei fák...

Lombsátra egy ritka, madár éneket.

S mikor elhív Téged a messzeség...
Kinyitom rejtett, titkos hangszerem.
S hangod dallamát, ízét, illatát...

A lemezről, szívemre visszapergetem.

€$@ß@