Megtaláltalak...

Felnőtt létem felét,

komorrá tette az ég...

Nem láttam ki a ködből,

falakat szőttem a csöndből...

Majd eljött Ő és éreztem...

Lehet még szebb is az életem.

Meghallottam a hangodat,

s elég volt egyetlen pillanat...

Rám mosolygott szemedben,

a smaragd fényű virradat...

S ismét boldogan rejtettem,

szívembe apró titkokat...

Mik rólad, érted és neked,

mert megtaláltalak...

€$@ß@

Öröm adni és elfogadni...

Egy Emberért, mindent vállalni kell.

Egy helyzetért nem.
Amíg számunkra egy ember fontos...
Addig mindent vállalnunk kell érte...

Hidd el...

Megéri.

Ez, igazi vállalás.

Amikor nem az ember a fontos, hanem a helyzet megtartása...

A lakás, a szociális és anyagi biztonság...
A látszat, a környezet véleménye...

Akkor már megalkuvásról van szó.

Ez is vállalható, de csak őszintén...
Legalább is önmagunk előtt.

Ne csapjuk be magunkat ürügyekkel...

A gyerekek érdekével...
Erkölcsi aggályokkal...
A kímélettel...

Gyávaságunk az újrakezdésre...

Félelmünk a változásoktól...
Az egyedül maradástól...
Nehézzé teheti az együttélést...
De fenntarthatja.

Hazugságra nem lehet alapozni tisztességes kapcsolatot...

Biztosan összeomlik.

Minden kapcsolat az adás és az elfogadás képességén alapul.

Addig él, amíg öröm adni és elfogadni.

                                                              €$@ß@

Nem igazi élet...

Gyakran ebben az illúzióban élünk...

Azt szeretnénk, hogy változzon meg minden... 

A környezetünk...

A körülményeink...

Mert akkor, minden jobban fog menni.
Ez azonban, általában tévedés...
Nem a külső körülményeknek kell megváltozniuk...

Hanem először a mi szívünknek...

Melynek meg kell tisztulnia...

Az önzéstől...

A szomorúságtól...

A reménytelenségtől...

Azaz érzésem, hogy az igazi élet másutt van...
Máshol, mint ami az én életem.

Ami nem igazi élet...

Szenvedései vagy korlátai miatt...
Nem biztosítja számomra az igazi lelki kibontakozás feltételeit.
A körülményeimnek csak a negatív oldalát látom.

Azt, ami hiányzik a boldogságomhoz.

Ettől elégedetlen, csüggedt leszek, és már nem haladok előre.
Az igazi élet másutt van...

Egész egyszerűen elfelejtettem élni.

Pedig néha olyan kevés is elég lenne...
Hogy minden másképp legyen...
S óriás léptekkel haladjak előre...

Más látásmód...

A bizalom és a remény tekintete, a helyzetemmel kapcsolatban...
Arra a bizonyosságra alapozva...

Semmiben nem lehet hiányom.

                                                             €$@ß@

Milyen vagyok?

Ki tudja...

Néha ördög, néha angyal, tudom, bevonnál arannyal.
Néha szurok és toll kéne, hogy azt kend a képembe.

Néha hívhatsz, de most bánod, mert megláttam a napvilágot.

Néha megtipor a lábad, engem meg csak hajt a Vágyad.
Néha, vonz és néha taszít, ragyogásom néha vakít.
Néha vár és néha várat, néha birtokolhatok vagy százat.

Néha száz vesz birtokába, de most egy tart, fogságába.

Néha ostoba az arcom, néha ez csak, az álarcom.
Néha sírok vagy kacagok, máskor dalra fakadhatok.
Néha mérges, néha fáradt, s talán kincse a világnak.

Néha átok, néha áldás...

Most, csak egy néma kiáltás...

                                              €$@ß@

A házasság jó dolog, csak kicsit sokáig tart...6. rész

Lehet furán hangzik...
De önmagunk megismerése...
Sőt pszichológiai tapasztalatgyűjtés szempontjából...

Hasznos...Ha valaki, többször házasodik.

A nagy pszichiáter, Mérey Ferenc mondta...

Az életből kell pszichológiát csinálni, nem a könyvekből.

Ami azt illeti, ebből a szempontból én megfogadtam a tanítását...
Magam is többször nősültem.
A saját és pácienseim példáján, azt tapasztaltam...

Hogy a házasságok, a szolidaritáson buknak el...

Vagy maradnak meg.
Kitaláltam úgynevezett szolidaritás-törvényeket...
Melyeket, egyszerűen csak be kell tartani...

Nem lehet nyilvánosan kinevetni a másikat, még ha nevetséges is...
Ahogyan mondjuk, megbotlik és fenékre esik az utcán.

Mindenki nevethet, de Én nem.

Nem ülhetünk le barátkozni, kvaterkázni olyan személyekkel...

Akik utálják a páromat.

A prioritás törvénye pedig, hogy minden megkérdőjelezhető...

Csak a házastárs elsősége nem.

Még akkor sem, ha teszem azt éppen...
Egy idegen nő ágyában tartózkodik valaki...
Amikor a telefon hírül adja, hogy a feleségnek magas láza van.
A teendő ekkor...

Elnézést, beteg a feleségem, mellette a helyem.

Mondással föl kell kelni és szépen hazamenni ápolni őt.

És a vétójog...

Ha két ember együtt él, a vétójogot meg kell adni a másiknak.

Joga van hozzá, hogy azt mondhassa...

Kérlek, ezt ne, mert fáj, nagyon fáj!

Ezzel persze nem lehet gyakran élni...
Legfeljebb egyszer-kétszer az életben.
És ebben a kérdésben könyörtelenül őszintének kell lenni!

Nem szabad eltitkolni, ha a vétójog megszűnt.

A másiknak tudnia kell, hogy hiába kéri, már nem kaphatja meg.

Őszinte leszek...
Ez az okfejtés egészen másképpen alakult, mint ahogyan azt vártam.

Bár, ha jobban meggondolom, illúziókat kergetni...
Nem sok haszonnal jár.

Akik e sorokat elolvassák...

Talán jobban figyelnek majd a figyelmeztető jelekre.

Észreveszik azt a pillanatot...

Amikor valamelyikük elengedné az Utolsó Titkot is...

Vagy azt, amikor a lelkünkben már-már kezdene megszűnni...
A másik vétójoga.

Ebből a szempontból mégiscsak úgy érzem...

Nem volt hiábavaló az a pár óra, amit belefecceltem....

Hogy miért osztottam meg ezt veletek...

Mert az idő, az ember legértékesebb tulajdona.

Ennél többet, senki nem adhat a másiknak.

A nők örülnek, ha briliánsgyűrűt, bundát vagy egy szép villát kapnak ajándékba...

De igazán, az teszi őket boldoggá...

Ha a szeretett férfi, az idejét ajándékozza oda.

                                                                            €$@ß@