2009. november 24., kedd

Határ az ötcsillagos ég.





Tudom, mennyire a végét járja ez az egész.
Nem vagyok boldog. Csak vagyok.
Amúgy szétestem.
Apró darabokra.
Igen, nekem még erre is van időm.
Mindezt úgy tettem, hogy közben nem maradt időm semmire.
Kizökkentem, szétcsúsztam.
Közben semmit nem éreztem azon kívül, hogy mennyire nem érdekel semmi.
Nem gondoltam volna, hogy iránta fogom ezt a közönyt érezni.
Nem, nem te irántad.
Irántad mást érzek.
Nem írok le valamit csak azért, mert olvasod.
Fájdalmas. Mi van megint.
Én nem szeretném. Sőt. Nem akarom.
Sosem mondod meg, mit akarsz vagy mit szeretnél.
Hogy csak azt lehet hitegetni, aki hagyja magát?
Meg azt, aki bízik még.
Nem nem érdekel, hogy mi lesz.
Csak megint megtapasztaltam, mennyire nem lehet adni a szavadra.
És most közönyös vagyok.
De talán majd miután találkozunk, megint úgy érzem, bármit megtehetek.
Ez akkor lett volna jó, ha most nem gondolok ebbe bele.
Bele fogom vésni az elmémbe, hogy nem szabad boldognak lennem.
Irántad is csak közönyt érezhetek ezután.
És igen, annyira könnyű lenne.


Hogy abba bele sem merek gondolni.

Körhinta...




Az egész életünket egy körhintán éljük, egyszer felszálltál rá, s mész körbe-körbe, már beleszédültél, már leszállnál, már menekülnél, de nem tudod,merre?
Azt sem tudod, csak te szédültél-e el ebben az örökös körben száguldásban, hiszen olyan sokan ülnek ezen a hintán!
Szétnézel, s azt látod, leszállna itt már mindenki, csak mindenki fél, a hinta gyors.
S a hintán megvan az akol melege, hiába kavarog körülötted a levegő, mégis valamiféle furcsa biztonságot ad, mert nem vagy egyedül.
S ennek a furcsa biztonság az az ára, hogy szédülsz, egyre szédülsz…
A körhintának szabálya van.
Csak körben jár, egy megadott pályán, nem tart sehova, egyenletes ütemben ugyanazon a pályán halad.
Nincs benne semmi újdonság, nem érhet meglepetés, s ha jól kapaszkodsz még ki sem eshetsz.
Ülsz a körhintán, életed körhintáján: elvégzed az iskoláidat, munkahelyed van (ma már jobb esetben) családot alapítasz [jobb esetben] olykor találkozol a barátaiddal [ha vannak, ha van még rá időd] reggel felkelsz, megy a napi rutin, este lefekszel.
Eleget teszel az összes társadalmi, közösségi elvárásnak, eleget teszel a vallásodnak, eleget teszel az összes körülötted élő elvárásainak.
Körhinta. Körbe-körbe.
S lassan rádtelepszik az unalom, lassan kiégett leszel, lassan már magad sem tudod miért érzed a nagy semmit magadban.
Olykor persze felbukkan benned a kérdés: miért van minden úgy, ahogyan van, miért nincs másképp, hol az öröm, hol a szárnyalás, hol a boldog ellazulás?
A körhintádon kapaszkodsz, görcsös akarattal, hát hogyan is tudnál ellazulni?
Mi lesz, ha kiesel?
Ha ki akarsz szállni a körhintából csak ugrani tudsz.
Nincs más megoldás, mert a körhinta nem fog megállni.
Nem fog lelassulni.
Egyetlen választásod van, egy nagy ugrás.
Otthagyni az egészet.
Mindazt, ami neked nem jó.
Amibe beleszédültél, belefáradtál, ami elhomályosítja a szemed.
Ugrani jó!
Olyan ez, mint mikor az ejtőernyős lebeg a magasban: hatalmas szabadság!
Már nem pörgetnek körbe-körbe: a magad ura vagy, repülsz, szállsz szabadon!
Önmagad felé, a saját sorsod, a saját életed felé.
Ugrás közben sem leszel egyedül.
Sokan lesznek, akik bátorságodat látva szintén ugranak veled együtt, vagy utánad.
Akik veled együtt beleúntak, belefáradtak az egész közös unalomba, érdektelenségbe, a szürkeségbe.
Akik veled együtt színessé akarnak válni, felfedezni mindazt, ami túl van a körhintán, ami az élet tágassága maga.
Nehogy azt hidd, hogy én nem féltem ettől az ugrástól.
Féltem, hiszen ismeretlen vidékre csöppentem.
S persze még szédültem is.
De egyetlen dolgot tudtam: ha tovább pörgök ezen a körhintán, mindent elveszítek: önmagam. Tudtam, ez a körhinta maga a halál, mert itt csak megőrülni, s belehalni lehet.
S közben elszáguld mellettem az életem.
Közben meghal bennem minden, ami én vagyok valójában.
Hát ugrottam.
S kitárult előttem egy csodálatos világ, sok-sok izgalommal, új utakkal, szélesekkel és ösvényekkel, tövisekkel és bokrokkal, felhőkkel és napsütéssel hidegséggel és melegséggel – de ez legalább élet!
Ma már tudom, hogy a körhintán féltem igazán!
Ott nem tehettem semmit, kiszolgáltatottan ültem, nem volt választási lehetőségem.
Most van!
Győzhetek vagy elbukhatok, de a magam akaratából teszem.
Ami sikerül az én sikerem, a tévedéseim az én tévedéseim.
Kibékültem a világgal, mert tudom, hogy minden bennem dől el.
Nem mutogatok kifelé, helyzetekre, emberekre, mert mindig, minden pillanatban én adok teret eseményeknek, embereknek, szép és bántó szavaknak.
A sorsomat a kezembe vettem.
Aki nem ugrott velem, aki ott maradt a körhintán, az persze sajnálkozva vagy írígykedve tekint le rám a magasból.
Én pedig együttérzéssel és szánakozva nézek felfelé.
S közben drukkolok, hogy minél többen merjenek ugrani önmagukért, a boldogságukért, egy kiteljesedett életért.
Drukkolok, hogy felcsillanjon bennük az ígéret: ha önmagaddá váltál, mindent elértél, amit elérni érdemes.

Én ugrottam, s ma is ugranék.

És te ?

Már a randi sem a régi! 004

Folytatás...

Korábban a szüleinél vacsoráztunk.



Ma kerti grillpartira megyünk a barátaival.

Manapság legtöbbünknek sokkal fontosabb,
hogy mit gondol választottunkról a baráti körünk,
mint a szüleink véleménye.
Legalább is első körben.
Hiszen a haverok, barátnők,
sokkal több időt töltenek velünk,
mint anyu és apu, arról nem is beszélve,
hogy a szülők azért sok szeletét nem ismerik az életünknek.(Szerencsére tesszük hozzá.)
Ebből kifolyólag a barátaink, azok,
akikkel folyton együtt lógunk,
sokkal jobban tudják, hogy ki illik hozzánk.
Ez a másik oldalról is megnyugtatóbb,
hiszen neked is könnyebb elbűvölni egy csapat huszonéves srácot, mint egy negyvenes "villanypásztor" apukát,
aki ráadásul minden szabad idejét a neten tölti.

Legalábbis sokkal fesztelenebbül fogsz kísérletezni.

Folyt. Köv.

Mindig léteztek...



Azt akarom, hogy az arcomba essen az eső,
s hogy rámosolyoghassak minden nőre, aki tetszik,
és el akarom fogadni az összes kávét, amire meghívnak.
Meg kellett volna csókolnom az anyámat, 
nem mondtam meg neki, hogy szeretem,
ki kellett volna sírni magam az ölében,
hogy végre ne szégyelljem kimutatni az érzelmeimet,
amelyek mindig is léteztek, bár magamnak sem mertem

bevallani...

Mi lenne ha...




...hónap lennék: Augusztus
...a hét egy napja lennék: Péntek
...napszak lennék: Alkonyat
...bolygó lennék: Hold
...berendezési tárgy lennék: Egy jó öblös fotel
...tengeri állat lennék: Bohóchal
...könyv lennék: A szél árnyéka, Gyűrük Ura, Üvöltő szelek
...bűn lennék: Falankság
...történelmi személyiség lennék: Nagy Sándor
...folyadék lennék: Jeges tea 
...fa lennék: Fenyő
...madár lennék: Hattyú
...virág lennék: Rózsa
...időjárás lennék: Sűrű hóesés
...mesebeli lény lennék: Sárkány (Süsü)
...állat lennék: Aranyhörcsög (Mazsi)
...szín lennék: Tűz piros (Ferrari) 
 

...érzelem lennék: Biztonság, Szerelem
...zöldség lennék: Paradicsom
...hang lennék: Suttogás
...elem lennék: Levegő
...film lennék: Másnaposok
...étel lennék: Aranygaluska
...hely lennék: Róma
...illat lennék: Vanília
...testrész lennék: Szív
...szám lennék: 67
...ruhadarab lennék: Kesztyű
...ékszer lennék: Nyaklánc
...festmény lennék: Michelangelo-Teremtés
...a szeretet megnyilvánulása lennék: Simogatás


...szó lennék: Gyermekem







Egyedül..




Átsírt éjszakák, elvesztett barátok,

A világ közepén magadat egyedül találod.

És csak áldod azt az órát, amikor nevetett a szád,

Hiányzik az a valaki, aki társként gondolt rád.

Fájnak a percek, amiket együtt töltöttetek,

Szívedbe marnak az emlékek, az együtt töltött hetek.

Fáj minden perc, mikor magányosan fekszel az ágyban,

Rossz belegondolni, de egyedül vagy a világban.





Érzem az ízét...




Az írás varázsát, a kreativitás sodró áramlatát épp csak megismerem, s már rögtön beleszeretek.
Mert azonnal megérzem, hogy az alkotás az élet egyik legfantasztikusabb, leglélekemelőbb dolga.
Ezt ugyan eddig is tudtam, csak másként, más miatt éreztem.
De az az íz, amivel most ismerkedem nem hasonlítható és nem fogható semmihez.

Hogy mit fogok kihozni magamból?

Mindent.

Édes semmittevés...



Édes semmittevés.




Tehát, egyszerűen csak lenni, lazsálni,
kiengedni egy csésze illatos kávé mellett.
Az ember elmerűlhet a betűk világában, elmenekülhet a képzelet varázslatos szigeteire, számvetést készíthet életéről,
terveket szövögethet.
Vagy egyszerűen csak létezik:
Örül, hogy ismét felfedezte az ég csodálatos kékségét,
hogy felfogta még a vízek, szellők hangját,
meghallotta a madarak énekét.
Hogy ismét rádöbbent:
Túl rövid az élet, hogy szeméttel töltsük meg és gátlástalan szédelgők hatalmi harcában keljfeljancsik legyünk...


Tanítok




Tanítok?
Hát mégsem volt hiába a sok könyv...
Mások isszák a szavaimat,
azok, akik még az út elején járnak...
Szegénykék!
Milyen nehéz most nekik...
Ismerem ezt az érzést.
Tartsatok ki!
Érdemes küzdeni...

Hit!




Amikor azt mondják lesajnáló arccal:


"Ugyan már, ez képtelenség!".


Vagy legyintenek csak fásultan:


"Ne álmodozz esélyed sincsen."


Akkor megpróbálják az asztalról lesöpörni azt,
amiben Te hittél,
vagy próbálnál hinni, ha erősebb lennél.
Talán igazuk van - talán nincs.
De vajon mi a fontosabb?
Amit ők igaznak vélnek, vagy amiben Te hiszel?
S ha eleve eldobsz valamit,
amiért meg sem próbáltad kinyújtani a kezed,
később vajon hányszor fogod megbánni ezt?
Utólag már sosem fogod megtudni,
hogy vajon sikerült volna-e ez,
amiért tenni is valamit túl gyönge vagy bátortalan voltál,
s ha ez így van,

Később már hiába... bánnád.

Elszámolással igazán csak önmagunknak tartozunk,
de éppen ez az ami elkerülhetetlen.



Ne engedd soha senkinek,

hogy falakat emeljen a HITED köré!