Tudom, mennyire a végét járja ez az egész.
Nem vagyok boldog. Csak vagyok.
Amúgy szétestem.
Apró darabokra.
Igen, nekem még erre is van időm.
Mindezt úgy tettem, hogy közben nem maradt időm semmire.
Kizökkentem, szétcsúsztam.
Közben semmit nem éreztem azon kívül, hogy mennyire nem érdekel semmi.
Nem gondoltam volna, hogy iránta fogom ezt a közönyt érezni.
Nem, nem te irántad.
Irántad mást érzek.
Nem írok le valamit csak azért, mert olvasod.
Fájdalmas. Mi van megint.
Én nem szeretném. Sőt. Nem akarom.
Sosem mondod meg, mit akarsz vagy mit szeretnél.
Hogy csak azt lehet hitegetni, aki hagyja magát?
Meg azt, aki bízik még.
Nem nem érdekel, hogy mi lesz.
Csak megint megtapasztaltam, mennyire nem lehet adni a szavadra.
És most közönyös vagyok.
De talán majd miután találkozunk, megint úgy érzem, bármit megtehetek.
Ez akkor lett volna jó, ha most nem gondolok ebbe bele.
Bele fogom vésni az elmémbe, hogy nem szabad boldognak lennem.
Irántad is csak közönyt érezhetek ezután.
És igen, annyira könnyű lenne.
Hogy abba bele sem merek gondolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése